Ha kapával a kezemben születtem volna, akkor alighanem elég rövid bejegyzést írnék a háztáji élelmiszer-termelésben való innovációról. Nagyjából abból állna: a mezőgazdaságban épp elég bizonytalanságot hoz az időjárás, úgy csináld, ahogy a nagyapád! De nem akarok egy jól hangzó hülyeség miatt igazságtalan lenni: a klíma és a verseny valójában ma minden termelőt az innováció irányába terel, a profi szegmens tetejét már a génmódosított szervezetekig és a talaj nélküli termesztésig, de a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés háztáji vonala valahogy zömében mégis konzervatív maradt. Egészen pontosan konzerválják a kolhozosításkori módszereket és ismereteket: a talajt, a növényt az állatot fertőtleníteni kell, mert úgy lesz az jó.
Az én gyökereim városiak: már a nagyszüleim is mérnökök voltak, a kíváncsiság, a hogyan-lehetne-azt-elérni-hogy és egyáltalában a kísérletezés és a monoton tevékenységek kényszeres felszámolása mélyen beleivódott a génjeimbe. Talán furcsának tűnik, de amikor elkezdtem a veteményesezést, azt sem úgy csináltam, hogy a kedves idős szomszédot faggattam, hogyan csinálja, hanem nekiálltam tudományos publikációkat olvasni a talaj működéséről, érdekes gyakorlatokról tájékozódni, lehetőleg nemzetközi szinten. Orvos édesapám hatására is imádtam az ökoszisztémák komplexitásának a gondolatát, a nyilvánvaló mögött megbújó rendszereket.
Így alakult ki, hogy a növénytermesztési technológiáknak nálunk okuk és céljuk van és ezek részben praktikusak, részben egészségügyiek. A termelés ökológiai módszerekkel történik, mert a talajélet és egyéb élőlények által nyújtott ökológiai szolgáltatások teszik lehetővé a vegyszerspirálból való kikerülést. Nem törekszem arra, hogy stresszmentesek legyenek a növényeink, hermetikusan elzárva a külvilágtól, 90 százalékban kontrollált környezetben, mert sok számunkra értékes táp- és ízanyagot éppen immunreakcióik során termesztenek a növényeink.
Áttelelt endívia saláta (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Talajban termesztünk, nem tőzegkockás vagy kókuszpaplanos félhidropóniában, mint a nagy üvegházakban, mert a talajélet számos olyan enzimet és ásványi anyagot elérhetővé tesz a növények számára, amelyek nélkül nem is tudnák ezeket az egészségre fontos másodlagos anyagcseretermékeiket megtermelni. Nagy fajta- és színgazdagságban gondolkodunk, mert más és más antioxidánsokban, polifenolokban erős egy-egy fajta egy fajon belül is.
A sok mindenből kevés fontosabb, mint a pár dologból sok, mert a vegyes profilú táplálkozás jobb. A tömény íz fontosabb, mint a nagyobb hozam, mert épp eléggé hígul kutatások szerint a zöldségek tápanyagtartalma. A szezont minimálisan hosszabbítjuk, nem fűtjük a fóliánkat, mert a növények számunkra fontos bioaktív vegyületei amúgy is szezonban termelődnek igazán jól. A talajt élő növényekkel takarom télen is, mert a talajélet zöme az élő növények gyökere mentén dolgozik, még több, mint a halott növényi anyag lebontásában.
Geotextíliát, fátyolfóliát, csepegtetőöntözést használunk, mert ezek felettébb hasznos innovációk egy házikertben is. A termékenységet nem műtrágyákkal, hanem a talajéletet támogató mulcsozással biztosítjuk (ami a legnagyobb munka a kertben a szüretelés mellett, de a leghasznosabb is). A vetéstervben növényi fajcsoportok és kártevő/kórokozóciklusok alapján tervezett vetésforgó, intercropping (amikor részbeni időbeni átfedéssel használjuk ugyanazt a területet két termény megtermelésére) és fóliaalagutas, fóliás, fátyolfóliás szezonhosszabítás szerepel. A növényvédelem (és esetleges termékenységnövelés) wifiről irányítható fertigation módszerrel történik (ez az, amikor az öntözés – irrigation – és a termékenységnövelés – fertilization – egyszerre történik). És még lesznek ötleteink, pláne, hogy a férjem elektronikai és informatikai ismereteit is hadba lehet fogni.
És a sok innovációnak néha persze az a vége, hogy pont ugyanazt csináljuk, mint az eleink, mert kiderül, hogy ha a hozam és a profit rövid távú maximalizálását félretesszük, akkor az volt a hosszú távon is fenntartható, környezeti következményeket is minimalizáló módszer…
Már kicsírázott a disznóparéj a vetett ágyásokban, ideje gyomlálnom kicsit (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Szóval ezt a széles hálót figyelembe véve, amivel „fogom” a kertünkhöz az ötleteket, talán érthető, hogy a mi kis háztájinkban az innováció óhatatlan káoszának (és költségeinek) féken tartása sokszor nagyobb probléma, mint az, hogy nincs ötlet. Ebben a férjem sokat segít, aki a projektjeim egy fájdalmasan nagy részét kíméletlenül kinyírja és – saját mérnöki-projektmendzsmenti tapasztalataira alapozva – mindig arra biztat, hogy fókuszáljak és apró lépésekben haladjak, a működő állapotból mindig csak a következő működő állapotig eljutva. Minden év tervezése kemény csatákkal kezdődik, és a vége az, hogy elhalasztok csomó projektet, amit már az év elején is látni lehet (legalábbis a férjem látja, sajnos), hogy nem fog beleférni időbe, energiába, figyelembe, pénzbe.
De az idén! Az idén végre kipróbálunk egy olyan állattartási technológiát, ami már évek óta nagyon izgat: a madaraim rotációs legeltetését villanypásztorral és csirketraktorral.
Egy kicsit messziről fogom kezdeni, a miértekkel, hiszen minden innováció legfontosabb kérdése: mi a probléma, amit megold és az mennyire fáj nekünk most? A háztáji tojótyúk- és hús célú madarak (szerintem) valójában nem valók egy állandó, zárt baromfiudvarba, ahol a leggondosabb takarítás mellett is egy rövid idő múlva a saját kakájuk finom porában esznek, isznak, alszanak. Ebben a környezetben könnyen elszaporodnak rajtuk a különböző tetvek és a környezetükben a kórokozók, a belélegzett ammónia és fekáliapor miatt könnyen alakul ki a tüdőbetegség is, amire aztán jön a széles spektrumú antibiotikum, amit még a háztájiként árult madarakból is gyakran ki lehet mutatni.
Mindez a legeltetéssel elkerülhető, mert nincsenek egész nap ugyanarra a néhány vagy néhány tíz négyzetméterre bezárva. A talajjal való érintkezés pozitív egészségügyi hatásairól nem is szólva: a madarak bélflóráját nemcsak a legelés során elfogyasztott rostmennyiség gazdagítja, hanem a legelés közben felszedett talajmikrobák is. Úgy gondolom (bár ezt nem tudhatom biztosan), hogy a talajjal való érintkezés révén történhetett meg az, hogy olyan mikrobiális flóra alakult ki nálam a tyúkudvarban, hogy a naposcsibék is biztonságosan felnevelhetők kokcidiosztatikumok nélkül.
Picinek még aranyosak voltak, de nagyon gyorsan nőttek a hibridek (Fotó: Dóra Melinda Tünde)
Pedig anno azonnal megjelent a betegség az én tyúkudvaromban is, a kokcidiosztatikumos tápok használata mellett is. Kicsit hosszú és orvosi lesz, de ezt szerintem Neked is fontos megérteni, kedves Olvasó, akkor is, ha soha nem tartasz majd magad csirkét. Mivel sok vitatható állítást fogok tenni, jelzem mindenhol az adatok forrásait.
A tojókat a gazdasági racionalitás miatt jellemzően oltják a kokcidiózis ellen, mert az 8-10 hetes korban szedi elsősorban az áldozatait, épp tojni készülő jérceként viszont 15-17 hetesen értékesíthetők a madarak. Ezért az első években, amikor csak tojóim voltak, nem volt ezzel problémám.
De amikor először hús céllal tartottam csirkét, akkor aztán megtanított a kokcidiózis kesztyűbe dudálni!
Voltam annyira naiv, hogy az immunrendszerükben genetikailag teljesen védtelenné tett húshibrideket vásároltam és hiába vettem meg hozzájuk az ajánlott kokcidiosztatikumos tápot, szegény, szerencsétlen jószágaim olyan betegek voltak, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy szabad-e egyáltalán megennünk őket.
Végül túlélték a kritikus időszakot, ekkor már csak azon képedtem el, hogy micsoda genetikai merényletet követtünk el a Cornish Cross hibrid (és annak változatai) létrehozásával a házi tyúk ellen: szerencsétlenek felállni nem bírtak, olyan gyorsan nőtt a tömegük, de feküdtek a vályú mellett és zabáltak tovább. Szaporodás? Utódnevelés? Ugyan már, örültek, ha fél lábra fel bírtak vergődni és pár lépést odébbsántikálni. És mi ezt a fajtát kapjuk a boltban, szinte kivétel nélkül, bár persze mikrogrammra tápozva, mozgásukban korlátozva, hogy ne izmosodjanak és törjék el a saját csontjaikat. Az ipari átlagos elhullás 5-6 százalék, ami túltartásban (40 nap után) drámaian emelkedik, mert szívinfarktust kapnak csóri túlsúlyos csirkék. És vajon hogyan szolgálja az egészségünket, ha egyértelműen beteg állatokat eszünk? És most nem a hasmenésre gondolok, hanem a madarak növekedési, ásványianyag-ellátási és hormonális problémáira, aminek a következtében 2 hónaposan 6-8 kilósak voltak, olyan nehezek, hogy nem tudták felemelni magukat és csak feküdtek a saját fekáliájukban. (A genetikai mészárlás és az ember állattartói hatalmával való felháborító visszaélés miatti csendes, magányos tiltakozásként én biztosan nem fogok soha többé húshibridet tartani.)
De mi is lenne a gond ezekkel a menetrendszerűen bekevert gyógyszerekkel? Az, hogy a kokcidiosztatikumok tulajdonképpen antibiotikumhoz hasonló szisztémás gyógyszerek, amik valójában a tipikus ipari tartás 30-40 napja alatt nem feltétlenül ürülnek ki teljes mértékben az állatokból. Hogy ezek ránk, emberekre hogyan hatnak, arról még zajlik a tudományos vita, az EU-n belül is folyamatosan megy az adok-kapok, hogy antibiotikummá minősítsék-e át ezeket a szereket vagy maradhatnak takarmányadalékként.
Hogy marad a kajánkban, az nem kérdés. Egy olasz kutatás szerint ugyan a boltba került hús és a tojás 25-40 százaléka tartalmazott kokcidiosztatikumokat, de az emberi egészség számára nem káros mértékben. A gyógyszer használata mellett szól a profit: lassabban érik el a vágósúlyt a madarak, ha jelen van a kokcidiózis, mint ha nincs. És persze az is indokolja a gyógyszert, hogy ha a kokcidiózist okozó Eimeria elszaporodik a tyúkudvarban, az utat nyit az emberre is átvihető, veszélyesebb szalmonella- és a klosztridium-fertőzések előtt, mert legatyásodik a madarak belének az immunrendszere.
A bélflóra aztán viszonylag logikus úton rákerül a tojásra vagy bontás során a húsra, ahol megfelelő fertőtlenítés (UV-lámpázás, radioaktív besugárzás, klóros fürdő) nélkül a kereskedelem hosszú futószalagán elszaporodhat. Szóval lehet érzékelni: ha van kokcidiózis, akkor jelentős költséggel és élelmiszerbiztonsági problémákkal járó kérdéseket vet fel, naná, hogy a termelők próbálják kivédeni. Na de megoldja-e a kokcidiózist a gyógyszer? Valójában nem, mert olyan széleskörűen vannak már használatban, hogy hiába cserélgetik a gyártók a hatóanyagokat, egyre inkább rezisztenssé válnak a kórokozók. Egy koreai kutatás szerint a kokcidiosztatikumokat adó farmok 75 százalékában mégiscsak jelen volt az Eimeria.
Hogy a mi bélflóránkra hogyan hatnak ezek a szerek vagy a kórokozók, amik rezisztenssé váltak rájuk, arról meg fogalmunk sincs, de az elmúlt néhány tízezer évben az egészséges emberi bélflórához hozzátartozott a háziállatok bélflórája is, sőt, akár forrása is volt a közeli együttélésben. Mint lassan kezdik érteni a tudósok, a mikrobiális flóra esetében minden a sokszínűségben rejlő rugalmasságról, a fékekről és az ellensúlyokról szól, mint a demokráciában. Vannak kutatások, amelyek szerint ha más bélflóra-elemek féken tartják az Eimeriát, s az akkor nem okoz túlzott elszaporodásával betegséget, csak elparazitáskodik csendben. És, mint kezdik kapisgálni a tudósok, a kokcidiosztatikumok nemcsak az Eimeriát korlátozzák a szaporodásban, hanem például a házityúk egészséges bélflórájában is kulcsfontosságú Lactobacilusokét is…
Nos, a legjobb természetes kokcidiosztatikum a jó vegyes legelő révén létrejövő vegyes baromfibélflóra, ahogy ez az én kertemben is bebizonyosodott. Még a kokcidiózisra híresen érzékeny pulykákat is gond nélkül fel tudom nevelni kokcidiosztatikumos takarmány nélkül.
Ennek két kulcsa van: a legelő és a fokozatos és korai “oltás”.
Egyrészt nem sterilizálom, csak nagyjából letakarítom a naposok nevelésére való eszközöket, másrészt a madarakat a lehető leghamarabb kiteszem a már évek óta stabilan betegségmentes tyúkudvarba, nyilván időjárástól függően.
A tyúkmaffia feltépte a kerítést, hogy betörjenek a csibék kajájához
A legeltetés persze más okokból is csodálatosan jó a háztájiban: a tojás és a hús is akkor lesz igazán jó minőségű, hogy ha egy kellően vegyes legelő adja az állatok étrendjének 20-30 százalékát. A legjobb tojótáp sem tartalmazza ugyanis azokat a fitonutrienseket, amiket a pórias ősgyep viszont igen. A levelek – szemben a gabonákkal – omega 3-zsírsavban gazdagok, s ezek a zsírok beépülnek a tojásba és a madarak zsírjába, hiszen a test abból építkezik, amit kap. (A mi testünk is.) Nem mellékes a klorofill sem, hiszen ebből készítik az állati szervezetek a sokat hypeolt koenzim Q10-et. A jó tyúktojás is a levelekből származó rengeteg béta karotintól lesz napsárga, nem az EU által engedélyezett 5 természetes eredetű és 4 teljesen mesterséges takarmánykiegészítőtől. Az állatok egészsége szempontjából az ősgyepben megtalálható majoránna, citromfű, útifű, árvacsalán és ezer más faj sem lényegtelen, soknak van enyhe antibiotikus, féreghajtó vagy tetűriasztó hatása. Természetesen a hús és a tojás ízére is hatással vannak, ahogy a virágméz és az akácméz ízének a komplexitása sem ugyanaz.
Ha a madarak legelnek, az egy százezer forintos nagyságrendű éves megtakarítás is. Egyrészt a takarmányból érzékelhetően 20-30 százalékkal kevesebb fogy (pedig ehetnek, amennyit akarnak, nem fogom nekik grammra méregetni), másrészt pedig azon a területen lényegében nem kell kaszáltatni. A legeltetés következő nagy előnye, hogy a kapirgáló tyúkok rovarlárvák után kutatnak, és a gyümölcsfák tövében a gyümölcsöket károsító lárvákból készítenek nekünk tojást, ami szintén dupla haszon! A hullott gyümölcsöt is felcsipegetik, azzal is sokkal kevesebb a probléma.
A legelőről ráadásul este szépen, megbízhatóan besorolnak a várszerűen ragadozóvédett, esténként wifiről leengedett várkapujú baromfiudvarba és onnan aztán az ólba. (Ez alól csak a gondos kotlós nélkül önfeledten kint partizó inkubátoros csibék és a szaporodási láz vak optimizmusában a borostyánosban fészket rakó pulykák jelentenek kivételt.)
Normálisan gyarapodó, kb. egy hónapos csibék
És akkor most mondom a legeltetés problémáit:
- A nappal is vadászó, kerítés alatt átásó pofátlan rókák és kóborkutyák. Csibékre veszélyesek a ragadozó madarak is.
- A tyúkok Oceans Elevenbe illő ki- és betörési képessége minden kerítésen át. Itt a telken kívülre való kijutásra és a veteményesbe való bejutásra kell gondolni.
- A madarak kényelmes jószágok: túllegelik a füvet a baromfiudvar közvetlen közelében, messzebb meg elburjánzik, mert oda épp nem jutottak el.
Az emelt fővel veszélyt és kaját radarozó kakasok és a sziszegő, üvöltöző ludak persze egész jó riadóláncot tudnak működtetni – ha lenne az udvarban őrkutya, aki fogadja a jeladást. De ez egy távoli háztáji, a kutyánk velünk lakik, nem a tyúkokkal, szóval ez nem megoldás.
Létezik azonban egy a világban sokfelé használt technológia: a villanypásztoros rotációs legeltetés. Tyúkonként heti másfél-két négyzetméternyi legelőt kerítünk el egy elektromos kerítéssel, amit hetente odébb mozgatunk (és vele a mobil tyúkólat). Így jó alacsonyra lelegelik az egész területen a füvet, de a fű az éppen jó mennyiségű trágyázástól (és egy kis öntözéstől) 2-3 hét alatt szépen regenerálódik. Heti egyszer macera áthelyezni, drága is a villanypásztor, de elvileg elég jól véd a négylábúaktól, a ragadozó madarak ellen meg ott vannak a kakasok.
Már tervezgetem egy ideje, tavaly meg is vettem a villanypásztort, de végül nem jöttem rá, hogyan tudnám jól használni, de az idén télen végre kitaláltam. Három részre osztottam a legelőt, ezek között fogom huzigálni a mobil tyúkólat és a kerítést. A tyúkólat húsz madárra szerettem volna méretezni, ezért 2×2 méteresre építettem, a lehető legkönnyebbre, konkrétan háló és papír a fala, de még így is baromi nehéz lett. Ketten el tudjuk mozgatni (működik), de nem kellemes élmény. Idén elküzdögetünk majd vele, legfeljebb szitkozódunk, de már látni, hogy ez további optimalizálásra szorul majd (a következő működő állapotig el kell jutni vele).
A villanypásztor használatának a legnagyobb nehézsége, hogy tök egyenetlen a terep, ezen aggódom is. Az alsó szál nem villamosított, annak szabad csak a földhöz hozzáérnie, különben elszökik az áram. A terület legmagasabb és legalacsonyabb pontja között méterek vannak, dimbes-dombos a talaj, vakondtúrásokkal tele, még autókeréknyom is van benne. A mobilpóznák hajlanak, mint a vizes spagetti. Hja, nem lesz lesz könnyű, biztos az lenne jó, ha felszántatnám a területet és kiegyenesíteném, de akkor buknám a remek jó ősgyepet, aminek a fajtagazdagságát nem lennék képes vetéssel kialakítani. Inkább megpróbálom működtetni így, aztán ha túl sok a probléma, jövő télen szántok és vetek. Nincs más hátra, mint jó cél érdekében való aprólékos, szisztematikus problémamegoldás, ami tulajdonképpen az innováció 90 százaléka… Aztán a gyerekbetegségek kiküszöbölése, ami az innováció másik 90 százaléka…
Ha ezt a megoldást elkészítettem, a ragadozóbiztosságát pár öreg tyúkkal teszteltem, akkor jöhet a csirke- és a nyúltraktor is… (Naponta odébb húzott fedett és ragadozóbiztos ketrec.)
Izgalmas tavaszom lesz! Majd mesélek, hogy mi mennyi tanulópénzbe fájt.
E heti kerti feladataim:
Szüret és feldolgozás (2-3) óra:
- téli retkek
- citrusok
- gyógyteák és fűszernövények
Kiültetés: (2 óra)
- cékla fóliába (14 db)
- káposztafélék szabadföldre (40 db)
- eprek (20 db)
- paradicsomok, paprikák, padlizsánok fóliába (40 db)
- ha elég meleg van: uborkák és dinnyék fóliába (14 db)
Vetés: (1 óra)
- krumplik (2 ágyás)
- zöldbab (4 dupla sor)
- korai kukorica (1 ágyás)
Egyéb: (3 óra)
- nyuszi- és csibeitató, illetve kacsaúsztató automatizálásának a befejezése
- palántapad-öntözés automatizálásának a befejezése
- mobil tyúkól és villanypásztor üzembe állítása
Metszés: (2 óra)
- 5 almafa
- 1 ágyás málna
- 5 szőlő – Ebből 4 a kocsibeállónk felett nyújtózkodik, létrás sztori
Összesen 8-10 munkaóra
A múlt héten ez volt nálunk a menü:
꧁ Hétfő ꧂
Babgulyás maradék sonkából
꧁ Kedd ꧂
maradék
꧁ Szerda ꧂
Póréhagymakrémleves sonkával,
Paradicsomos scampi rukkolával és zöldbabbal,
Kivi joghurttal
꧁ Csütörtök ꧂
éttermeztünk
꧁ Péntek ꧂
Pórés csicseriborsóleves parmezánnal és házi mozzarellával,
Rozé kacsamell sült paszternákkal, balzsamecetes céklával és téli porcsinnal,
Bogyós gyümölcs joghurttal
꧁ Szombat ꧂
utaztunk, éttermeztünk
꧁ Vasárnap ꧂
főtt krumpli elcsapott gyomrokra (ránk jár a rúd)
(A menühöz tartozó receptekből felteszek párat a Kertkaland oldalára #alaplébisztró hashtag alatt.)
Összesen: 3 munkaóra
Vetőmagtól a villáig: 11-13 munkaóra
Vetőmagtól a villáig – A sorozat korábbi részei:
-
- Vetőmagtól a villáig: háztáji gazdálkodás kapálás nélküli kerttel és RFID-chipes tyúkokkal
- Vetőmagtól a villáig: íme a három dolog, amitől minden kiskert sikeres lehet
- Vetőmagtól a villáig: így lehet instant ebéded a varázsszekrény segítségével
- Vetőmagtól a villáig: itt a tavasz, dr. Kert újra rendel!
- Vetőmagtól a villáig: százezreket spórolhat meg, aki gyümölcsfákat telepít
- Vetőmagtól a villáig: végre kiderül, miért a nyuszi hozza a tojást!
- Vetőmagtól a villáig: ha még nem ettél csalánt, most van itt az ideje
10 dolog, amit tudnod kell a Primarkról a budapesti nyitás előtt
Ördög Nóra beszólt Krausz Gábornak – sérelmezte, hogy ő kimaradt
Gyászol az angol királyi család, váratlan tragédia történt
Kifogták a Tisza-tó legnagyobb tükörpontyát
Harry herceg elsírta magát III. Károly döntése miatt, igazi arculcsapásként élte meg
„Nem hozhatják le a férjem testét az Everestről!” – mondja Suhajda Szilárd felesége
3 csillagjegy, aki rengeteget költ
