Öltáncot lejtett egy férfi sztriptíztáncos egy 102 éves nő születésnapján egy angliai idősotthonban.
Monica Ruddick két kívánságot fogalmazott meg a születésnapjára: hogy eljusson a templomba, és hogy egy férfi táncos vetkőzzön neki. A Crook városban található West Lodge idősotthon dolgozói partit is rendeztek az idős asszonynak, nagy tortával kedveskedtek neki, és végül a pikáns táncra is sor került.
A férfi sztriptíztáncos, Adam Price önként jelentkezett, mert a felesége az otthonban dolgozik. „Úgy tűnik, Monicának tetszenek az egyenruhás férfiak. Örülök, hogy feldobhatom a napját” – mondta a táncos, akinek az előadását nagyon élvezte az idős nő.
Gillian Hannah, az otthon személyzetének egyik tagja így nyilatkozott: „Monica olyan élénk és változatos életet él, mint az a közösség, amelyet otthonának nevez. Annak ellenére, hogy soha nem házasodott meg és nem született gyermeke, az életét a másokról való gondoskodásnak szentelte”. Monica a második világháborúban egy konyhán dolgozott, majd 25 évig egy zárdában lakott, ahol az apácáknak segített, de a mások támogatása fontos volt az életében.
62 évesen nyugdíjba vonult, de még 90 évesen is ereje teljében volt, 92 éves koráig gondoskodott a bátyjáról. Az idősek otthonába 101 éves korában költözött be. Szilárdan hisz abban, hogy a nevetés elengedhetetlen az életben.
Az otthon munkatársa így fogalmazott: „Monica olyan születésnapi ünnepséget szeretett volna, amely váratlan dolgokat kombinál – egy sztriptíztáncos a pimasz énje miatt és egy templomlátogatás az életöröm megünneplésére”.
(Kiemelt kép: Facebook/West Lodge Care Home)