125 éve készült a világ első karácsonyi filmje

nlc | 2023. December 25.
Lehet, hogy most már nem nyűgözné le a közönséget, de a maga idejében többszörös technikai bravúrnak számított a 76 másodperces filmalkotás.

Az advent és a karácsony a legtöbbünk számára szinte elképzelhetetlen karácsonyi filmek nélkül. Már Hollywood aranykorában, az 1930-as évektől kezdve készültek karácsonyi témájú filmek, ám a legeslegelső ilyen alkotás még ennél is régebbi: 1898-ban, azaz 125 évvel ezelőtt forgatták. 

A Santa Claus című, mindössze 76 másodperc hosszúságú film a brit George Albert Smith nevéhez fűződik. A 76 másodperces film maga idejében úttörő alkotás és megvalósult technikai csoda volt. Akkoriban innovatívnak számító speciális effektusokhasználatával mesélte el a Mikulás látogatásának történetét két gyermek otthonában.

Egy képkocka a világ első karácsonyi filmjéből

Korának sok filmeséhez hasonlóan George Albert Smith is színpadi bűvész volt, aki az akkoriban forradalmi találmánynak számító mozgókép felé fordult, hogy produkcióit még látványosabbá tegye. A Santa Claus készítse során Smith úttörőként vezette be a „párhuzamos akciónak” nevezett folyamatot, hogy egyszerre mutassa meg a Mikulást a háztetőn és a gyerekeket, akik az ágyukban várják őt. Ezenkívül kettős expozíciós technikát alkalmazott, hogy a Mikulás varázsütésre megjelenjen a kéményből, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnjön. 

Ahogy azonban akkoriban ez jellemző volt, a szereplők nevét nem tüntették fel a filmben, így örökre feledésbe merült a színész neve, aki a történelemben először alakította a Mikulást a filmvásznon.

A Santa Claus című alkotást a Brit Filmintézet tette közzé a Youtube-on:

via

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version