1998 késő nyarán Constanza Ceruti az Andok hegységben található Misti vulkán csúcsán Johan Reinhard amerikai antropológus és régész csapatának tagjaként egy capacocha, vagyis egy inka áldozati hely feltárásán dolgozott.
A helyszínen pedig nemcsak tárgyakat találtak, hanem több holttestre is bukkantak. „Maga a helyszín is lenyűgöző volt, és az volt az egyik olyan feltárás, ami a legjobb betekintést engedte az inka áldozati és temetkezési kultúrába” – nyilatkozta Ceruti, aki számára ezután nem volt kérdés, a magashegyi régészet lesz a hivatása.
Az elmúlt 25 év során Ceruti számos ásatást végzett és vezetett 6000 méter felett, a cél, hogy megmentse ősi kultúrák tárgyi emlékeit, mielőtt fosztogatók vagy az éghajlatváltozás hatásai örökre elpusztítanák őket, az észak-argentínai Quehuar hegy csúcsán a kincsvadászok majdnem tönkretették egy múmia maradványait, de az utolsó pillanatban még sikerült ezt megakadályoznia.
Ez a munka természetesen nagyon fárasztó és gyakran veszélyes is, a magashegyi környezetben például kevés az oxigén és alacsony a légnyomás, ami megnehezíti a koncentrációt, ráadásul az időjárási viszonyok pillanatok alatt változhatnak, az egyik percben még ragyogóan kék égbolt, a másikban pedig már tombol a hóvihar. „A régészeti kutatásaink olyan körülmények között folynak, amelyek között a legtöbb ember nem hogy dolgozni nem tudna, nem is élné túl” -– mondta.
Ceruti 1996-ban végzett a Buenos Aires-i Egyetemen, és ebben az évben már próbára is tehette a képességeit, a cél az észak-argentínai Chuscha hegy közel 5500 méteres csúcsa volt. Hogy felérjen, meredek, hóval borított emelkedőket kellett legyőznie, kiderült, ő bizony erre született, nemsokára azon kapta magát, hogy Marokkótól Costa Ricáig egyre magasabb és magasabb csúcsokat mászik meg.
Fotó: María Constanza Ceruti
Bár azt mondja, nem különösebben sportos vagy fitt, élete nagy részét Saltában töltötte, az Andok kapujában, amely 3 780 láb magasan fekszik a tengerszint felett, és rendszeresen túrázik a környékbeli hegyekben, és naponta 16 kilométert gyalogol. Így lehet az, hogy míg az alpinisták általában hónapokig, ha nem évekig készülnek egy kiemelkedő csúcs megmászására, ahol gyakran csak néhány órát töltenek, Ceruti számára, aki néha heteket tölt egy-egy hegy tetején, erre nincs szüksége.
Mint elárulta, korábban mindig a régészek voltak saját maguk hordárjai, miközben a megfelelő hegymászó-felszereléshez nem volt hozzáférésük, ő gyakran egy egyszerű pamut leggingset vett fel a -40 fokban, és mivel egyedül volt nő a csapatban, eleinte egyedül aludt egy sátorban. Ez nekünk nem hangzik jól, de fent a hegyen hasznos másokkal egy légtérben tartózkodni, hiszen a másik testhője is segít abban, hogy ne hűljünk ki.
Ceruti legjelentősebb felfedezése a Llullaillaco gyermekei néven ismert három kiváló állapotban fennmaradt inka múmia 1999-es feltárása volt. „Tudtuk, hogy itt vannak a valaha felfedezett legmagasabb régészeti lelőhelyek, de nem sejtettük, hogy három inka gyermek holttestére fogunk bukkanni” – mesélte a régésznő. „Olyan volt, mintha csak aludnának” – utalt arra, hogy milyen jó állapotban voltak a maradványok a magashegyi körülményeknek köszönhetően.
Mivel vulkáni hamu vette körül a múmiákat, könnyen ki lehetett őket ásni. Ezután a hegyi vezetők a hátukon vitték le a maradványokat a hegy lábához, ahonnan a Saltai Katolikus Egyetem régészeti laboratóriumába szállították azokat. Ugyan Cerutinak fontos szerepe volt abban, hogy megmentsék ezeket a múmiákat, az intézmény erről több mint egy évtizeden keresztül jótékonyan megfeledkezett. Azóta persze korrigálták ezt a hibát, készült egy tábla, amin már feltüntetik az expedícióban betöltött szerepét.
Amikor a kilencvenes évek közepén elkezdtem dolgozni, voltak a szakmában olyanok, akik szkeptikusan fogadták a javaslataimat, csak azért, mert nő vagyok
– nyilatkozta Ceruti, aki kitartásával így is komoly nevet szerzett magának a szakmában, számos könyvet írt, közel 200 tudományos folyóiratban jelentek meg írásai, rengeteg díjat is kapott és tagja lett az argentin Nemzeti Tudományos Akadémiának.
David Hurst Thomas, az Amerikai Természettudományi Múzeum (American Museum of Natural History) munkatársa szerint Ceruti különleges, mert jóval szabadabban értelmezi a régészet kereteit, mint sokan a kollégái közül, ő elmegy a falig. De nem emiatt volt a bögyében sok szaktársának, hanem egyszerűen azért, mert nőnek született.
Pályafutása elején egy, a projektet bemutató, kiemelkedő jelentőségű kiadványból kimaradtak azok a terepen készült fényképek, amelyeken ő is látható, pedig ő volt az egyedüli hivatásos régész a csapatban. „Amikor rákérdeztem, hogy miért maradtam ki, azt válaszolták, hogy úgy nézek ki, mint egy tinilány, és emiatt úgy tűnhetne, hogy ez egy könnyű munka.”
„Sokáig a mi szakmánk elég macsós volt, a férfiak uralták, de ez mostanra megváltozott, manapság főleg nők foglalkoznak régészettel” – nyilatkozta David Hurst Thomas. Ceruti szerint ez nagy általánosságban igaz, de a magashegyi régészetnél még maradt minden a régiben, a nők nehezebben tudnak érvényesülni, nehezebb például támogatást szerezniük, nehezebben ismerik el az eredményeiket.
Persze sokan nem hagyják, hogy ez elrettentse őket attól, hogy a hivatásuknak éljenek. 2021-ben Ceruti is csatlakozott a Society of Women Geographers nevű szervezethez, aminek már több mint 500 tagja van. A társaság 2025-ben ünnepli majd fennállásának századik évfordulóját, és korábban olyan úttörő nőket tudhatott tagjai között, mint Amelia Earhart és Eleanor Roosevelt.
Miután több mint 25 éven át a hegycsúcsokon található szentélyek feltárásával foglalkozott, Ceruti érdeklődése az utóbbi időben a kulturális antropológia felé fordult, azt kutatja, milyen mítoszok, legendák övezik a hegyeket, milyen rituálék kapcsolódnak hozzájuk. Persze ez nem jelenti azt, hogy búcsút intett volna annak, hogy terepre járjon.
A hegyek mindig hívogatnak engem.
(via Atlas Obscura)
