nlc.hu
Szabadidő
A letenyei uszoda kálváriája

Megépült a tanuszoda Letenyén, de nem tudják, honnan lesz víz a medencébe

Az állami beruházásban megépült medencék egyelőre üresen maradnak.
medence

Hiába épült meg a tanuszoda Letenyén több mint egymilliárd forintból, nem lehet használni, mivel egyelőre nem tudnak vizet szerezni a medencékbe. Jelenleg a város ivóvízhálózatából nem tudnak annyi vizet biztosítani, amennyire szükség lenne, a régi vízlelőhelyek állapota pedig nem alkalmas a hozam növelésére – derült ki az ATV riportjából.

A polgármester azt mondta: fel kellene újítani, javítani a kutakat, de az többszáz millió forintos tétel, erre azonban nem kaptak konkrét választ sem az üzemeltetőtől, sem a kormánytól.

A helyiek nem értik, hogy ha már felépítették a tanuszodát, akkor miért nem tudnak hozzá elegendő vizet biztosítani.

A minisztériumnál azt nyilatkozták, hogy egyeztetnek a lehetséges megoldásokról a Vízművel.

Hasonló abszurd beruházás volt korábban a tarra vágott erdőben épült, nyírmártonfalvai lombkoronasétány. Ott az 50 méter hosszú lombkoronasétány magasságát a fák lombkoronájának szintjére tervezték, csakhogy a fák időközben eltűntek körülötte. „Aki ismeri az erdőgazdálkodás alapjait, az nem csodálkozik azon, hogy egy kivágott erdőben van egy lombkoronasétány. Ez egy erdőközjóléti beruházás, ami azt jelenti, hogy én a gazdasági erdőmet átminősíttettem közjóléti erdővé azért, hogy a nagyközönség ingyen látogathassa azt. Kinyitottam az erdőt, a természetet. Hogy az az erdő pontosan most ért a véghasználathoz, az egy dolog, hiszen a most letermelt erdő helyén új erdő lesz” – magyarázkodott akkor Filemon Mihály polgármester, aki egyben erdőgazda is.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top