Eljött végre ez is, húsz fok felett a maximum hőmérséklet, ordítva süt a nap, méhek és darazsak mindenféle alfajai és mutációi röppennek ezrével lángosokra, giroszokra, meggyes sörökre (felkészülnek: a szúnyogok), zsong és zsizseg a természet, gyerekkacajjal és a Retro Rádió hangjával telnek meg a parkok és partok, szóval végre itt a tavasz…
Azaz éppen itt az ideje, hogy elmenekülj az egész hóbelevanc elől, és ne is láss embert napokig.
Mi itt az nlc-nél hiszünk a közszolgálatiságban, ami nem csak azt jelenti, hogy gyakorlati tippekkel és ötletekkel látjuk el a többségi társadalmat, hanem azt is, hogy gondolunk a kisebbségekre, azokra, akiknek nincsenek meg az eszközeik, hogy hallassák a hangjukat. Vagy éppen meglenne nekik, de nem akarják hallatni. Ilyenek például az introvertáltak, akik méltatlanul elhanyagolt, de ettől még tekintélyes részét képezik a lakosságnak. Ne feledjük, hogy nekik is vannak igényeik, például az, hogy hagyják békén őket, főleg most, húsvét, azaz a kényszeredett családlátogatások után, amikor is gyakorlatilag szünet nélkül kell visszatérni a munkába.
Az alábbiakban nekik szeretnénk kedveskedni egy olyan úti céllal – magyarul: desztinációval –, amelyre maguktól talán sosem gondoltak volna, és amely például éppen ezért tökéletes kikapcsolódást jelent azoknak, akik szó szerint értelmezik a fogalmat: konkrétan ki akarnak kapcsolni. Ez pedig, ahogy a címből is kiderül, Szlovénia.
Ez a kicsi, geopolitikailag és gazdaságilag mérsékelten releváns ország nemcsak azért csodálatos, mert gyönyörű hegyei vannak, hanem azért, mert más nagyon nincs is benne.
Főleg így, szezonon kívül. Értsd: vegyél gyorsan egy 20-30 eurós vonatjegyet, foglalj le valami erdei kabint, vagy akár egy kisvárosi hotelszobát, hiszen pár hétig még itt sem kell sorban állnod a svédasztal előtt a reggelinél. Ha pedig nekimész a legközelebbi hegynek, fél órán belül garantáltan magad mögött hagyod a civilizáció maradékát is, igaz, okosan, és főleg a saját határaidat ismerve kell túráznod. Képzeld el például, hogy egy kávézóban szendvicsezel, te vagy az egyetlen vendég (annyira, hogy gyanús, hogy csak a kedvedért nyitottak gyorsan ki, amikor bedugtad a fejed a résnyire nyitott teraszajtón), kint pedig ez a látvány vár:
Fotó: Neményi Márton
Introvertáltparadicsomnak tűnik, ugye? Az is. Annyira, hogy még az olaszok is Szlovéniában forgatják az országimázs-videójukat. Íme tehát öt tipp, hogy te is átélhesd ezt a megtisztító, lelket könnyítő egyedüllétet, ahol a céges kávégép dünnyögése csak egy távoli rémálom.
Jasna-tó
Ha már tengerünk nincs, a tavaink méretével vagánykodunk mi, magyarok, pedig, ahogy az az élet egyéb területein is lenni szokott, a méretnek és az élmény minőségének sok köze nincs egymáshoz. Erre tökéletes példa Szlovénia egyik legkisebb tava, a Jasna, amely tíz perc alatt körbegyalogolható, cserébe olyan tiszta a vize, hogy az ember még úgy is nehezen állja meg, hogy belerohanjon, hogy fél kilométerrel arrébb már havas a táj.
Fotó: Neményi Márton
Maga a tó persze nem egy félnapos program, tökéletes viszont arra, hogy (újra)töltekezzünk, mielőtt nekiindulunk a hegynek. És hogy melyik hegynek?
Az út Vršičbe
Van, aki hágónak nevezi, van, aki hegynek; maradjunk abban, hogy mindkettő. Ez ráadásul az egyetlen csúcsszerűség, amely profi túravezető és felszerelés nélkül (értsd: egyedül) megközelíthető, igaz, dilemmákkal így is szembesülsz majd. Például akkor, amikor a túraapplikációd, amelyet azért töltöttél le, hogy társaság nélkül is legyen segítséged, megpróbál rávenni arra, hogy kelj át csak úgy a jéghideg, mészköves patakon, azaz gázolj bele a vízbe.
Fotó: Neményi Márton
Vagy akkor, amikor rájössz, hogy ez nem a Bükk és a Börzsöny: a hivatalos útvonalak nem jelentik azt, hogy út, vagy ösvény is van, sokszor ágakba kapaszkodva, vagy éppen a fenekeden csúszva, méterről méterre kell haladnod a harmincfokos lejtőkön és emelkedőkön. A mi tippünk az, hogy indulj el a patakparton és lásd meg, mi történik; csodálatos, spirituális élmény ez is, még ha nem is jutsz el a kijelölt célig. (Ez ne okozzon csalódást, ugyanis valószínűleg nem fogsz.) Arra azért figyelj, hogy működő okostelefon legyen nálad, és ne várd meg a sötétséget.
Ha érzed, hogy a csúcsot már nem hódítod meg, nagyszerű kompromisszum lehet a műút melletti orosz kiskápolna. Szlovénia hegyeinek ezer legendája van, de ez éppen valódi: azok az orosz hadifoglyok építették, akik túlélték az 1917-es lavinát, amely akkor zúdult rájuk, amikor az utat építették a hadiellátmányok számára. A megtévesztően cuki kápolna azon ezer fogoly emlékét őrzi, akik nem élték túl.
Fotó: Neményi Márton
Peričnik-vízesés
Még egy program, amelyhez nem kell Stallonénak lenned a Cliffhangerből, de azért egy kicsit annak érezheted magad. A Peričnik Szlovénia legnagyobb vízesése; nem egy Niagara, de – megint csak – nem a látványosság méretéért kell felkeresned, sőt, még csak nem is a vízesés a lényeg, hanem az út, amely odavisz. Bár az egyetlen műútról nehéz eldönteni, hogy tilos-e autóval ráhajtani, érdemes gyalogolni, az örökzöld erdő és a kötelező mészkő plusz patak kombó legalább akkora elcsöndesülős élmény, mint a hegymászás volt. (Odabent egyébként már egyértelmű, hogy szabad autózni, de azért passzív-agresszív, ám jogos táblák hívják fel a figyelmed, hogy nem jó fej dolog benzingőzzel keverni a hegyi levegőt, a lépten-nyom felbukkanó őzek közérzetéről nem is beszélve.)
Fotó: Neményi Márton
Ha odaértél, rájössz majd, hogy átvert a Google Maps: a célpontnál nincs semmiféle vízesés, ahhoz még meg kell másznod egy fél hegyet a szokásos ágba kapaszkodós, négykézláb szerencsétlenkedős, fenéken csúszós módszertannal; még szerencse, hogy nem lát senki. A szlovén turisztikai hivatal legfeljebb táblákkal segít: választhatsz a meredek és veszélyes, vagy a simán meredek útvonalak közül. A merészebbek beleshetnek a vízesés mögé is, mi csak alulról csodálhattuk meg, így cserébe láttuk a háztömbnyi sziklákat is, amelyeket az évezredek során leszakított ez az egyébként nem is olyan vastag vízsugár.
Fotó: Neményi Márton
Bohini-tó
Ezt a hatalmas tavat szezonon kívül inkább csak akkor ajánljuk, ha útba esik, akkor viszont mindenképpen, és úgy, hogy kéteringgel nem számolunk. Cserébe esőben is gyönyörű.
Fotó: Neményi Márton
Megpróbálkoztunk egy rövid túrával, de útközben kiderült, hogy mivel (elvileg valami parazitafertőzés miatt) kiirtottak egy csomó fát, az ösvény egy ponton mocsárrá változott, így visszafordultunk. Ott meg az derült ki, hogy eleve le volt zárva az egész útvonal, nem is lett volna szabad elindulnunk. Úgy tűnik, a szlovének szeretnek akkor szólni, amikor már mindegy, ami nem baj, sőt, szórakoztató tematikát adott az országban töltött három napnak.
Fotó: Neményi Márton
A legjobb, hogy egy teremtett lelket nem láttunk, leszámítva két tanácstalan brit turistalányt – akiknek nem tudtak segíteni a szuvenírbolttal összekötött infopultban, hogy miért nem állt meg a buszuk (ha vesztek valamit, vegyetek plüss Trigolav-hegységet!) – és egy busszal érkező zajos (nyilván magyar) nyugdíjascsoportot.
Pizzériák
A gasztroélmények, hogy is mondjam diplomatikusan, nincsenek rajta a „top 10 ok, amiért el kell menned Szlovéniába” listán, de egy helyi kisvendéglőbe azért mindenképp látogass el, emberek ide vagy oda. Maga a konyha félig osztrák, félig olasz nyúlás – egyszerre érződik a Bratwurst- és a pizzafétis –, amelyet diszkréten balkánosítottak, cserébe a kiszolgálás pont olyan, amilyet egy magányos utazáson szeretnél. Bármit mondasz, kedélyesen azt válaszolják, „no problem!” – és el is hiszed nekik, hogy nincs semmi baj a világgal. Ott és akkor egyébként nincs is.
Fotó: Neményi Márton
A helyi kommersz sörök megfelelnek a hazai Ászok-Borsodi-Dreher háromszögnek, a kisüzemi főzdéik viszont fantasztikusak. „A ház specialitása” szekcióban fellelhető koktélokkal vigyázzunk, az egyik pincér rádumált egy „kicsit erősebb” tételre, amely olyan volt, mintha egy muskotályból készült fröccsbe még beledobtak volna egy minőségellenőrzésen épp csak átengedett házi vegyigyümit. Illetve nem csak olyan volt, hanem valószínűleg pontosan az volt.
Bledi-tó
Az ország egyik legnépszerűbb turistalátványossága szezonon kívül és felhős időben kifejezetten melankolikus hátteret ad, a város pedig egészen szürreális. Tele van az internet tippekkel szórakoztató, egészséges, látványos (és sajnos társaságot igénylő) elfoglaltságokról a vadvízi evezéstől a barlangászatig, nekünk persze maradtak a séták a tó körül, és a szemezés a kis csónakokkal, amelyek bevisznek a tó közepén lévő templomig, ahol egy legendás harangot megkondítva bármilyen kívánságunk teljesül. (A legenda főszereplője, akárcsak a szlovén nép történetek többségében, egy gyászoló asszony.)
Fotó: Neményi Márton
Ezt az emberiség érdekében kihagytuk, inkább belevágtunk egy merész kocsmatúrába, azaz felkerestük a két nyitva tartó ivót. Mindkettőben nagyon kedvesen adták a tudtunkra, hogy örülnek nekünk, de nem pontosan értik, mit keresünk itt. Mi persze tudtuk: pontosan ezt. Az egyedüllétet.
Fotó: Neményi Márton