Kristóf, a Hamlet egy olyan főszerep, ami elég sokat kíván a színésztől. A premier hetében a sok próbával együtt nagyjából tízszer játszottad el. Hogy bírtad ezt a tempót?
Fröhlich Kristóf: Nehezebb volt, mint az eddigi munkáim többsége, de ugyanazzal az energiával és lendülettel álltam neki, mint az összes többi szerepemnek. Azért itt más a szerep intenzitása, így a hétvége felé már éreztem az ebből adódó megterhelést, főképp a fizikai részét. De nagyon jó volt a csapat, és nagyon jó volt Robival dolgozni. Ahhoz képest, hogy milyen tragikus és kegyetlen ez a sztori, a próbák jó hangulatban teltek.
Pelsőczy Réka: A volt osztályfőnökeként elképesztő volt látni Kristófot dolgozni, fantasztikusan csinálta. Nyilván sokat segített neki, hogy velem ellentétben nem először dolgozott együtt Robival. Harmadszorra vagy negyedszerre?
Fröhlich Kristóf: Negyedszerre.
Pelsőczy Réka: Pontosan ismeri Alföldi Robi munkamódszerét, és kiválóan alkalmazkodik hozzá. Én is hallottam már róla korábban, de erre nem igazán lehet felkészülni. Kristóf szinte sportot űzött abból, hogy elsőre megcsinált mindent, amit Robi kért. Nincs kérdés, nincs vita, hanem csinálta úgy, ahogyan kérték. Elképesztően rögzíti magában mindazt, amit Robi felfest, pedig nála olyan intenzívek a próbák, hogy az első két-három hétben mi köpni-nyelni nem tudtunk. Egy kicsit meg is ijedtem attól, hogy ezzel a munkamódszerrel hogyan fogom a karakteremet élettel megtölteni, közben meg Kristóf úgy dolgozott, mint egy élsportoló, a teljes fókusza a szerepen és a teljesítményen volt.
Pelsőczy Réka és Fröhlich Kristóf a h.ml.t.-ben (fotó: Borovi Dániel)
Alföldi Róberttel az a helyes munkamódszer, ha a színész pontosan azt csinálja, amit mond?
Pelsőczy Réka: Igen, mert Robi úgy dolgozik, mint egy festő. Fölfesti az egész darabot a színpadra, és ebben nagyon gyors tempót diktál. Egyébként, ha kérdésed van, megmagyarázza, de nekem nehéz volt ezt rögtön abszolválnom, nem tudtam mindent azonnal megcsinálni, amit kért, és ez frusztrált az elején. Egy idő után szerencsére elkezdtem ráérezni az ízére, főképp, miután már egyben játszottuk a darabot. Az embernek Robinál mindig el kell végeznie a házi feladatát.
Kristóf, neked hányadik közös munkánál sikerült ráállnod Robi munkamódszerére?
Fröhlich Kristóf: A Figaro házasságánál még nagyon megszeppent voltam, hiszen akkor még egyetemistaként voltam gyakorlaton Budaörsön, és még a kőszínházi próbafolyamatokban sem voltam rutinos. De gyerekkoromtól kezdve odáig voltam Robiért. Nem ismertem a pesti színészvilágot, de Robit a tévé meg a szinkron miatt igen, és ezért is izgultam talán a kelleténél jobban.
Az Öröm és boldogságnál már jobban értettem, mit szeretne látni, de Az eprésző kislány volt az, amikor már tényleg a magamévá tudtam tenni a munkamódszerét. Fontos volt, hogy figyeljem az idősebb kollégáimat, ahogy dolgoznak. Amúgy is jellemző rám, hogy nagyon figyelem a többiek játékát: emiatt néha beleesem abba a hibába, hogy jobban tudom az ő szövegüket, mint a sajátomat. Figyeltem, mit kér tőlük Robi, és ők azt hogyan próbálják megoldani, így tanulni tudtam a sikereikből és a hibáikból is. Mire a h.ml.t-ig eljutottunk, már felkészült voltam.
Fröhlich Kristóf az olvasópróbán (fotó: Borovi Dániel)
Alföldi már kétszer megrendezte korábban a Hamletet. Csodálkoztatok, amikor megtudtátok, hogy harmadjára is belevág?
Fröhlich Kristóf: Ezen nem csodálkoztam, de azon már igen, hogy én játszhatom majd el a címszerepet. De volt már hasonló élményem rendezővel. Amikor Zsótér Sándorral megcsináltuk a Kurázsi és gyerekeit az előző évadban, azt a darabot Sándor már negyedszerre rendezte meg.
Pelsőczy Réka: Szerintem teljesen megszokott dolog a rendezőknél, hogy ha van egy darab, ami nagyon foglalkoztatja őket, és sok gondolatuk párosul hozzá, akkor azt időről időre előveszik, hiszen ők maguk is öregszenek, és a világ is sokat tud változni az évek során. A darabot mindig át lehet formálni arra az adott pillanatra, amikor újrarendezik.
A Hamlet egy olyan anyag, amit akár százötvenszer is elő lehet venni, és az ember mindig talál benne valami újat. Nekem nagyon izgalmas volt, hogy először dolgozhattam Robival. Hálás lehetek azért, hogy Budaörsön a színészeknél hiány van abból a korosztályból, amihez tartozom, ezért eljátszhattam Gertrud szerepét.
Robi a színház YouTube-csatornájára feltöltött videóban azt mondta, hogy azt a sunnyogást és kommunikációképtelenséget akarta megmutatni az előadásban, amiben most élünk.
Pelsőczy Réka: Tényleg említette ezt a sunnyogást, de szerintem ez az előadás ennél sokkal színesebb, és rengeteg dologról szól. Arról, hol tartunk itt Magyarországon és a világban, és milyen nagy árat fogunk fizetni ezért. Mi felé megyünk, és hogyan mennek körülöttünk a dolgok. Nagyon sokat mond a mai a fiatal generációról, és arról, hogy az ember mennyire tud megfelelni annak a külsőségekről szóló világnak, amiben él. Gertrud esetében arról mesél, hogy egy nő megengedheti-e magának, hogy ne csak anya, hanem nő is legyen, kezdhet-e új életet, és mit gondolnak erről mások. Szerintem egy ízig-vérig kortárs előadás született.
Fröhlich Kristóf: A darab szépen megmutatja azt a szociális és társadalmi helyzetet, azt a média, a politika és a borzalmak által uralt teret, amiben élünk. Megmutatja azt, hogy sokszor úgy próbáljuk megkímélni magunkat a konfliktusoktól, hogy csöndben maradunk. Ez így történik társadalmi szinten, de az olyan mikroközösségek szintjén is, mint a család.
A problémákat a szőnyeg alá söpörjük, nem beszélünk róluk. Márpedig ebből idővel csak még nagyobb problémák alakulhatnak ki. Az előadás nagyon élesen kritizálja ezt a hozzáállást, hiszen, ha Hamlet egyenesen odaállt volna az anyja és a nevelőapja elé, és elmondja, mi bántja őt, ez a tragédia meg sem történt volna.
Ez pedig valóban sunnyogás, de a sunnyogás itt védelmi mechanizmusként jelenik meg, mert cselekvés helyett inkább ezt választjuk. És az is jellemző, hogy nem kérdezünk, inkább rögtön ítélkezünk és támadunk.
Pelsőczy Réka az olvasópróbán (fotó: Borovi Dániel)
Bár Shakespeare bőven írt vidám darabokat, a Hamlet nem igazán tartozik közéjük. Ennek ellenére ebben a verzióban azért bőven akad humor. Ez meglepett benneteket?
Fröhlich Kristóf: A humor a darab abszurditásának köszönhetően jön létre. Erre mindig azt a példát hozom fel, hogy ha az ember egy vita során idővel elmegy szélsőséges irányba, akkor kívülről nézve, objektíven figyelve az egész helyzet abszurddá és röhejessé válik. Sajnos csak kívülről látni, mennyire nevetséges az, ahogyan viselkedünk ilyenkor egymással.
Az emberi kommunikációban, a vitákban és konfliktusokban nagyon hamar el tudunk jutni a szélsőségekig, hihetetlen, hogyan tudunk bánni egymással, és ezt valóban csak humorral szemlélve lehet elviselni. Hamletnek meghalt az édesapja, és ez nyilván traumatizálta őt, de ahelyett, hogy elbeszélgetnének vele, az anyja és a nevelőapja megkéri a fiú gyerekkori barátait, hogy inkább kémkedjenek utána, a király jobbkeze meg egy szekrénybe bújva próbálja őt kihallgatni. Ez abszurd, ez nevetséges.
Pelsőczy Réka: A humor azért már Shakespeare eredetijében is ott rejtőzik, elég, ha csak Polonius szövegeit nézzük, és Robi ezeket még feljebb tekerte. Ne feledjük, hogy Shakespeare mindig is népszínházat csinált, aminek a humor is szerves része. A h.ml.t-ben sosem direktben humorizálunk, inkább a kialakuló helyzetek válnak nevetségessé.
Kristóf, a korosztályodban régebben egyfajta karrierkoronázásnak számított, ha egy színész megkaphatta a Hamlet főszerepét. Ez még ma is így van?
Fröhlich Kristóf: Ez a szerep tényleg nagy álma sok-sok fiatal színésznek. Nekem az volt a taktikám, hogy próbáltam ugyanúgy kezelni, mint az összes többi szerepemet. Nem akartam túlmisztifikálni, nem akartam túl magas polcra helyezni a fejemben. Rékától és Rolandtól (Rába Roland – a szerző) azt tanultam az egyetemen, hogy minden szerep egyenértékű, és a színészen múlik, mit hoz ki belőle.
Egy kis mellékszerephez képest persze Hamlet nyilván hatalmas dolog, de ez színészként nem változtathat a munkamorálomon: ugyanazzal az odaadással és maximalizmussal csináltam ezt, mint bármi mást. Szombaton volt a premier, de bennem még most sem (hétfőn beszélgettünk – a szerző) csapódott le, hogy ez megtörtént. Még nem fogtam fel, hogy Hamletet játszom. Csak azt tudom, hogy nekem este héttől fél tízig minden tőlem telhetőt meg kell tennem azért, hogy közvetítsem Shakespeare, Alföldi Robi és a dramaturg, Bíró Bence gondolatait a saját érzéseimen átszűrve úgy, hogy a nézők élményekkel gazdagodva tudjanak hazamenni.
Réka, milyen érzés a tanítványodat egy főszerepben látni, sőt ott állni vele egy színpadon?
Pelsőczy Réka: Öröm látni, hogy egy tanítványom felnőtt egy ekkora feladathoz. Nekem ez kicsit olyan, mint amikor egy anya látja a gyerekét felnőni: látod, hogy eljutott valahonnan valahová, és emiatt igazi anyai büszkeség van benned.
Az én koordináta-rendszeremben az, hogy valaki Hamletet játszik, nagyon sok mindent jelent. Felteszi őt a térképre színészként, és nyilván az is számít, hogy kinek a rendezésében játssza ezt a szerepet.
Egyébként Kristóffal nem először játszunk együtt a színpadon, a Beszélnünk kell Kevinről című előadással estünk át a tűzkeresztségen. Ahhoz képest most inkább magammal voltam elfoglalva, hogy legyűrjem a darab meg a Shakespeare-játszás nehézségeit.
Fröhlich Kristóf: Nekem mindig hatalmas élmény Rékával dolgozni. És tényleg úgy van, hogy az egyetemen az osztályfőnök-diák kapcsolat egy ponton átfordul valamilyen pótanya-pótgyerek dologgá, hiszen azért négy éven keresztül intenzíven ott voltunk egymás életében. És ez szerintem látható a színpadon is. Hatalmas szerencse, hogy Alföldi Robival csinálhattam a Hamletet úgy, hogy közben Réka játssza Gertrudot. Ennél jobb társakat el sem képzelhettem volna ehhez a szerephez.
Pelsőczy Réka: Jaj, de jó! „Ezt olyan aranyosan mondtad”. (a Hamletet idézi)
Pillanatkép a h.ml.t. egyik próbájáról (fotó: Borovi Dániel)
Hogy éltétek meg a darab fogadtatását a nyitó hétvégén?
Pelsőczy Réka: Csütörtökön tartottuk a fotós próbát, és már azon is ült bent 30-40 ember. Aztán pénteken a nyilvános főpróbán szembesülhettünk azzal, hogyan működik a darab, mennyire működik a humora az előadásnak. Csodálatos volt átélni, amikor Kristóf Lenni vagy nem lenni blokkja után tapsolni kezdtek a nézők. Nyilván ez annak is szólt, ahogyan ezt Robi kitalálta, és annak is, ahogy ezt Kristóf megvalósította.
A tapsrendnél pedig elképesztően ünnepeltek a nézők. Nagyon átéltem Kristóf sikerét, mintha csak velem történne. Azt gondolom, hogy amikor a gyerekemmel történik valami jó, annak mindig jobban tudok örülni, mert abban nincsenek kételyek. Ott egyértelmű boldogság van. Csodás volt látni, ahogy Kristóf vagy az Opheliát játszó Szőts Orsi mekkora ovációt kaptak.
A h.ml.t a Budaörsi Latinovits Színház műsorán látható.
Szponzorált tartalom
