Ismertétek egymást azelőtt, hogy ti lettetek az idei Friss Hús új arcai, a Friss Csillagok?
Gellért Dorottya: Hét éve egy suliba jártunk. Raul akkor még gimis volt, én meg Nemes Nagy Ágnes OKJ-s színész képzésen tanultam. De nemcsak innen az ismeretség, hanem voltunk egy társaságban az Ördögkatlanon is, megfordultunk közös baráti társaságokban…
(nagy csend, asztalra révedő tekintet)
Raul?
Raul Ionescu: Bocsi. Igen, már vagy hat-hét éve annak, hogy ismerem Dorkát. Annak idején azt hiszem egy kicsit zavarban voltam tőle. Most, hogy túl vagyunk egy közös fotózáson és több ehhez hasonló beszélgetésen veszünk részt, egyre fesztelenebb a részemről ez a reláció. Úgy emlékszem gimiben sokáig tetszett Dorka, úgyhogy ez annak a hatása lehetett.
Gellért Dorottya és Ionescu Raul (Fotó: Hirling Bálint)
Mindketten egyetemisták vagytok, Dorka, te hamarosan végzel. Hogy látjátok, mi a célravezetőbb, ha egy fiatal be akar jutni valamelyik egyetemre színésznek tanulni: előtte járjon dráma tagozatra, netán valamilyen színésztanodába, vagy lehet annak is esélye, aki csak 18 évesen dönti el, hogy ő színész szeretne lenni és felvételizni?
Gellért Dorottya: Ez teljesen egyénfüggő. Szerintem van, hogy ösztönösebb és felszabadultabb játékkal rendelkeznek azok az emberek, akik nem jártak drámatagozatra. Hasznos, ha nincsenek az ember fejében panelek a színészetről. Azt hiszem a felvételin sokszor pont ezt a nyerseséget és önazonosságot keresik, vagyis keresték, most nem tudom hogyan zajlanak a felvételik. Engem harmadjára vettek fel.
Raul Ionescu: Én egy ilyen régóta erre készülő forma vagyok, már a gimi dráma tagozatára ennek jegyében jelentkeztem. Hasonló helyzetben könnyen előfordulhat azonban, hogy már tinédzser korában marha nagy művésznek érzi magát az ember. Ebben az időszakban magadra szedhetsz egy csomó olyan hamiskás megoldást, amik rögzülnek benned, aztán nagy erőkkel azon dolgozol, hogy megszabadulhass tőlük. Ne érts félre: rengeteget köszönhetek a gimis éveimnek és az ott tanultaknak, csak mellette felütötték a fejüket egészségtelen jelenségek is. De nem szabad általánosítani, mert mindenki másképp működik.
Az egyetemen sokszor lehet hallani arról, milyen erős közösségek, milyen fantasztikus, összetartó osztályok alakulnak ki a színészeknél. Dorka, te az SZFE-n tanulsz, Raul, te meg Kaposváron. Nektek is összejött ez a szuper közösségi élmény?
Gellért Dorottya: Amikor bekerültem az egyetemre, borzasztóan kritikus voltam. Elsősorban magammal, de a környezetemmel is. Nagyon kevés dolog tetszett. Aztán jött a covid, volt időm gondolkodni, és rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Megkérdőjeleztem ezt a bénító szigorúságot, azt, hogy ennyire komolyan veszem magam. Végre elkezdtem belazulni az osztálynak, a tanáraimnak, és azt hiszem, hogy a covidnak is köszönhetően. Szerintem a rengeteg közösen átélt krízis miatt nem alakultak ki a klasszikus színészosztálybeli versenyhelyzetek, sokkal fontosabb volt, hogy legalább mi adjuk meg egymásnak a biztonságot, ha már a környezetünk összeomlik.
Raul Ionescu: Én elsőben nehezen viseltem a tekintélyt. Az volt az attitűdöm, hogy nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak. Ráadásul nálunk nem volt egy olyan mester vagy tanár, aki közösséggé kovácsolt volna össze bennünket, és helyretette volna a dinamikákat. Sokan tanítottak minket, megtartották az órát, megnézték a jeleneteinket, ennyi. Aztán az évek során azért valamennyire összecsiszolódtunk, magunktól, organikusan. Most már jó a társaság, de ebben az is közrejátszik, hogy mindenki itt-ott-amott van szakmai gyakorlaton különböző színházaknál, nagy köztünk a távolság. Valahogy a távolság kovácsolt össze bennünket. Megszépített mindent. Tizenkilencen kezdtük az osztályt. Gondolj bele; tizenkilenc kreativitástól túlfűtött és önérzetes kölyök folyamatosan egy térben… Ezt valakinek helyre kellett volna tenni. Kétségtelen, hogy mostanra szeretjük és tiszteljük egymást, de ezt külső segítséggel könnyebben és hamarabb elérhettük volna.
Ionescu Raul (Fotó: Hirling Bálint)
Másképp tekintettetek a színészi pályára az egyetem elkezdésekor, mint most?
Raul Ionescu: Nagyon sok minden történt az elmúlt négy-öt évben, mióta mi egyetemre járunk, ami természetesen hatott arra, hogy mi hogyan érezzük magunkat. Sorra jöttek a rossz hírek a szakmánkról. Számomra nehéz azt feldolgozni, hogy sorra tűnnek el az alternatív műhelyek.
Négy-öt évvel ezelőtt egy tök más világban éltünk. Ez egyáltalán nem volt régen, mégis úgy beszélek most róla, mint valami rég letűnt korról.
Hihetetlenül gyorsan hoznak meg fajsúlyos döntéseket, és változik minden.
Gellért Dorottya: Sokat meséltek arról a már végzett felsőbb évesek az egyetemi éveim elején, hogy rettentő félelmetes, amikor ötödév végén kikerülsz a fészekből. Ha nincs egy színház vagy egy fix társulat, ami megtart, akkor mélyzuhanás, teljes talajvesztés kezdődik. Eléggé szürreális erre visszagondolni, mert nekik öt évig kitartott ez a fészek. Nekünk másodév elején megcsáklyázták az anyahajónkat a „modellváltás” kezdetével, azóta mentőcsónakokban haladunk.
Én nem arra az egyetemre felvételiztem, mint amit elvégzek.
De köszönöm a tanáraimnak, hogy végigvittek minket, rengeteg áldozatot vállaltak értünk.
Raul Ionescu: Az elmúlt négy-öt év azért globálisan sokkoló eseményeket hozott, nem csak a mi területünk az érintett. Az egész világon sok-sok embernek el kellett fogadni, hogy mostantól másképp fog élni.
Mi az, ami ilyen körülmények között is tudja tartani bennetek a lelket a közönség tapsán és szeretetén kívül?
Raul Ionescu: A közönség tapsa és szeretete borzasztó fontos.
Gellért Dorottya: A humor és az összetartás. Nem ásunk árkokat egymás között, hanem megpróbálunk összetartani. Az egyetemfoglalásnak és az elmúlt évek történéseinek köszönhetően sokkal nagyobb lett az önreflexió és az egymásra figyelés bennünk. Megtanultunk egymással érdemi szinten kommunikálni.
Gellért Dorottya (Fotó: Hirling Bálint)
Raul Ionescu: Szerintem minden előadásért megéri csinálni. Na jó, majdnem minden előadásért. Nekem az utóbbi időben mind színházban, mind filmforgatásokon olyan élményekben volt részem, amiért azt éreztem, hogy nagyon szeretem ezt az egészet. Csináltam jó alternatív előadást, és szuper kőszínházi kihívás elé állított a Vörösmarty Színházban bemutatott A kőszívű ember fiai, amiben Baradlay Jenőt játszom, a történet egyik legérzékenyebb figuráját. Ezt az érzékenységet azonban egy kőszínházban a 22. sorban ülők is kell, hogy érzékeljék. Ez nagyon érdekes volt. Egy szó, mint száz – nem vagyok aggódós fajta, megyek napról napra előre. Tudom, hogy rám valaki nagyon vigyáz.
Ezt hogy érted?
Raul Ionescu: Sokféleképpen. Van egy jó családi hátterem, de most épp arra értettem, hogy valaki felülről is vigyáz rám. Szeretek hinni ebben. Jó érzés, hogy van egy transzcendentális bizonyosság az életemben. Nem vagyok hajlandó azon aggódni, hogy mi lesz. Ugyanakkor, ha az igazságérzetem bántja valami, azon hamar felhúzom magam.
Gellért Dorottya: Azért ezt a munkát hihetetlen jó csinálni. Az elmúlt két évben nagyon jó melóim voltak, nagyon jó emberekkel. Jövőre egy alternatív társulatnál játszom majd, az Apertúránál, közben pedig lesz egy bemutatóm az Örkényben is, nagyon várom.
Nekem már nem tud olyan fix pályaképem lenni, mint a kollégáknak évekkel ezelőtt, akik végeztek az egyetemen, leszerződtek egy kőszínházhoz, ahol évtizedeken át társulati tagok voltak. Ez nem egy szomorú dolog, inkább természetes változás, ebben azonban nehéz pályakezdőnek lenni.
Felszabadít, hogy nem gondolok úgy magamra, hogy predesztinálva van a jövőm. Sokkal fontosabb, hogy én alapvetően ember vagyok, és csak azután színész. Nem tudom mi lesz pár év múlva ezzel az országgal, vagy a kulturális élettel, de azt látom, hogy vannak csodálatosan tehetséges fiatalok, akik új alapokat tudnának itthon letenni a szakma, és egymás segítésével.
A szakmátok pénzügyi részét hogyan látjátok? Meg lehet majd ebből élni?
Gellért Dorottya: Van olyan ismerősöm a filmiparban, aki azt mondja, hogy a világ afelé megy, hogy a filmgyártás luxushobbivá válik. A színészettel kapcsolatban is van egy ilyen képem, de lehet, hogy ez mindig is így volt, hogy ebből csak a mázlisták tudtak megélni. Azt például már tudom, hogy jövőre biztos kell majd dolgoznom valamit mellette. Hiába lesznek bemutatóim és előadásaim, ez még kevés lesz a megélhetéshez. De ezzel nagyon sokan vannak így.
Raul Ionescu: Most ezt kitágítanám, mert amíg a világ összvagyonának tetemes része pár ember kezében koncentrálódik, olyan egyetemes igazságtalanságról beszélünk, hogy teljesen feleslegesnek érzem panaszkodni itt Közép-Európában, hogy milyen rossz nekünk, és nem akarok hipokratának se tűnni.
A helyzet nem ideális, de ettől még viszonylagos jólétben élünk, vannak normális ruháim, van tető a fejem felett, minden nap van mit ennem… Minek vernyognék?
Mindenkinek a saját nyomora a legfontosabb.
Raul Ionescu: Nem vagyok hajlandó a saját nyomorommal foglalkozni.
Ionescu Raul (Fotó: Hirling Bálint)
Gellért Dorottya: Én nyomorlovag vagyok. Egyébként meg elviselhetetlen ez az egész kapitalista szisztéma, amiben élünk, arra viszont nem állok készen, hogy elköltözzek vidékre biodinamikus gazdálkodással foglalkozni. Változás csak abból lesz, ha a saját helyzetemet mérlegelve elkezdek küzdeni olyan dolgokért, amik fontosak számomra, és artikulálom a problémáimat.
Amikor felkértek benneteket, hogy legyetek a Friss Hús idei arcai, meglepődtetek? Ilyenkor visszakérdez az ember, hogy miért pont én?
Raul Ionescu: Én visszakérdeztem. Osváth Gábor azt válaszolta, hogy szándékosan underground arcokat kerestek, akiknek még nincs sok nagyjátékfilmes tapasztalatuk. Nagyon hálás vagyok neki ezért, ez egy rohadt jó dolog!
Gellért Dorottya: Babinchak Atanáz, az egyik tavalyi Friss Csillag régi barátom. Emlékszem, amikor tavaly néztem őket Tóth Zsófival, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy jó lenne egyszer Friss Csillagnak lenni. Ennek ellenére meglepődtem, amikor Gábor felhívott.
Raul Ionescu: Abban biztos vagyok, hogy nagyjából végig ott leszek a fesztiválon, és meg fogom nézni azokat a blokkokat, amikben a Dorka és az én filmjeim is vannak. Ezen kívül még biztosan lesz egy panelbeszélgetés a pályakezdő színészek helyzetéről, ahol minket is kérdeznek majd. És persze az is része ennek az egésznek, hogy most itt beszélgetünk veled, meg adunk egy csomó interjút. Ez is nagyon praktikus, eddig kevéssé voltunk benne gyakorlottak. Én például úgy érzem, még nem tudok összefüggően és jól érthetően nyilatkozni, ebben fejlődnöm kell.
Talán annak is volna értelme, hogy a sajtóval való kommunikációt is tanítsák az egyetemen.
Raul Ionescu: Nagyon sok mindent lehetne még tanítani. Például azt, hogyan számlázzunk. A mi generációnknak olyan szinten nincs pénzkultúrája… Én például egyéni vállalkozó vagyok, de fogalmam sincs, ez valójában mit jelent. Nehezen tudom kiszámolni, mennyit kereshetek, meddig vagyok jutalékmentes… Nem értek semmit, pedig van egy vállalkozásom.
Gellért Dorottya: Ugyanezzel küzdök. Nekem Bence osztálytársam szokott mindig segíteni, ha elvesztem a fonalat.
Magyarországon csak tévézéssel és filmezéssel lehet hírnévre szert tenni színészként?
Raul Ionescu: Szerintem színházzal is lehet. Ha például Polgár Csabára gondolok, játékfilmek nem nagyon jutnak róla eszembe, mégis az egész szakma remek színésznek tartja.
Gellért Dorottya: Nem tudom, hogy egyáltalán miben rejlik a hírnév Magyarországon. Más réteg néz napi sorozatot, mint filmet, színházba pedig egy egészen szűk réteg jár.
Színészként viszonylag kis hatásotok van arra, milyen rendező választ titeket, de azért gondolom akadnak vágyaitok, hogy kivel dolgoznátok szívesen együtt. Elárulnátok őket?
Raul Ionescu: Nem dolgoztam még Horváth Csabával, pedig vele nagyon szeretnék. Dolgozz velem, Csaba! (nevet) Ha pedig filmes óriás; mindenképp Enyedi Ildikó.
Gellért Dorottya: Hát igen, Enyedi, Pálfi Gyuri – maradok én is két névnél, mint Raul, mert különben hosszú lenne.
Gellért Dorottya (Fotó: Hirling Bálint)
Miért jó kisfilmeket forgatni?
Raul Ionescu: A Hogy ne győzzünk című kisfilmben Kövesi Zsombor volt a partnerem, azóta a legjobb barátaim egyike. Előtte is ismertük egymást, de a forgatás hatására alakult ki köztünk ez a bromance. A Talált tárgyak készítése során pedig Román Katuval lettünk nagyon jóban, de az összes kisfilm rendezője, amiben részt vettem eddig, mind jó barátaim lettek; Füzes Dani, Heim Vili és Sólyom Kristóf is. Nekem ez az emberi szempont nagyon fontos egy munkánál.
Gellért Dorottya: Dettó. Furcsa volt megtapasztalni, hogy amikor először forgattam az egyetemen kívül, épp egy temetőben dolgoztunk, tűzött a nap, és a szünetben azonnal jöttek a srácok egy esernyővel, nehogy leégjek. Először tapasztaltam meg egy forgatáson, milyen az, amikor egy ilyen értékes kis dolognak tekintenek, amire vigyázni kell, és nem engedik, hogy pakolgassak meg én cipeljem a ládákat, pedig én nagyon szívesen cipelem. Nagyon figyelnek a színészekre ezek a srácok, partnerként kezelnek, és kíváncsiak a véleményedre.
Van itt egy nagyon jó új generáció, akikre érdemes odafigyelni.
Raul Ionescu: Fantasztikusan jó nagyjátékfilmeket fognak készíteni, ha egyszer lehetőséget kapnak rá.
Említettétek a kisfilmek forgatása során kialakuló barátságokat, és idővel akár állandó alkotótársat is találhattok magatoknak. Dorka, ha jól tudom, neked ez már sikerült Bagossy Julival, akivel már két kisfilmet készítettél.
Gellért Dorottya: Igen, valahogy ez az emberi kapcsolat kialakult köztünk. Csodás velejárói vannak, sokat tanulunk egymástól, de akadnak nehézségei is. Ha valaki ennyire közel áll hozzád, a konfliktusok is másképp robbannak, mint olyasvalakivel, akivel csakis szakmai a kapcsolatod. Nagyobb fokú a feszültség. De azt érzem, hogy köztünk ez egy életre szóló dolog, amit nagy ajándéknak érzek. Mindig csodás látni, ha egy színész és egy rendező egymásra talál – mint mondjuk Almodóvar és Penélope Cruz –, és időről időre előrukkolnak egy közös munkával. Egymás védjegyeivé válnak.
Raul, neked akad ilyen ember az életedben?
Raul Ionescu: Én még senkivel sem dolgoztam többször. Viszont Regős Simon barátommal nagyon erős szakmai kapcsolatot ápolok. Már dolgoztunk együtt, életem egyik legmeghatározóbb élménye az a munka, a Puszták népe. Azóta állandóan rágom a fülét, hogy csináljunk már valamit, de ennek természetesen sokszor praktikus, egyeztetési akadályai is vannak. Simon olyan erős alakja a generációnknak, akiben ahhoz is adott minden, hogy egy társulatot hozzon létre.
Gellért Dorottyát a Vakáció, Ionescu Rault pedig a Talált tárgyak és Apám fia című filmekben láthatod a május 30-én kezdődő és június 5-ig tartó Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.
