nlc.hu
Szabadidő
Még csak 25 éves, de már 55 országban járt

Még csak 25 éves, de már 55 országban járt

Oda utazik, ahová éppen olcsó a repülőjegy.
utazás

Molnár Matyi 18 éves kora előtt nem is repült, aztán első útja Hongkongba vezetett és ott kapott rá a „külföld ízére”. A fiatal utazó vlogger – aki már 55 országban járt, pedig még csak 25 éves – azt próbálja megmutatni, hogy bárki bejárhatja a világot. Pénztárcabarát módon utazik mindig, a kényelemből is lejjebb ad, így olykor hálózsákban alszik a tengerparton.

„18 éves korom előtt soha nem repültem, nem is utazgatta. Amikor 18 lettem, jött egy lehetőség, hogy a sportcsapatommal kiutaztunk fellépni Hongkongba, és akkor láttam: Azta, ilyen helyek vannak a világon?! Ezeket én mind látni akarom. Akkor nagyon rákaptam, és azóta az elmúlt 6-7 évben folyamatosan utazom” – mesélte a Reggeliben.

Elmondása szerint mindig saját erőből utazik: „Ahogy lett egy kis pénzem, próbáltam összespórolni, 70 ezer forintból elmentem Izlandra  és körbestoppoltuk a haverommal. Így indult az egész. Mindig, ami kicsi volt, amit félre tudtam tenni, abból. És így gerjedt a folyamat.

“Ott vagyok, élvezem, és kikapcsol” – mondta el az utazásairól, hozzátéve: abból húzza ki az utazgatás, hogy nyomkodja a telefont. „Ott tulajdonképpen nézem a természetet, és nem azzal vagyok elfoglalva, hogy ki más mit csinál, hanem ott tényleg a jelenben tudok lenni” – vallotta be Molnár Matyi, aki a vlogjaival azt akarja megmutatni, hogy ez bárkinek lehetséges, tulajdonképpen bárki be tudja járni a világot.

“Mindenképp a kalandvágy, ami mozgat, és kevésbé a kényelem. Szerintem, ha az ember valamennyire pénztárcabarát módon próbál utazni, muszáj kicsit lejjebb engednie a kényelemből. Most nagyon elterjedt az elmúlt években, hogy az influenszerek azt mutatják, hogy milyen csodás szállodákban szállnak meg, mennyi pénzt költenek. Én pedig próbálok egy kis ellensúlyt teremteni azzal, hogy mi meg elmegyünk és hálózsákozunk a szikla szélén vagy a tengerparton. És úgy is olyan élményeket élünk át, hogy hihetetlen!” – magyarázta a fiatal világutazó, akinek a legextrémebb utazási élménye az volt, amikor 3 ezer forintos repülőjeggyel kijutott Mallorcára és ott, skorpiók között aludt a tengerparton, hálózsákban, reggel pedig beugrott a tengerbe egy 20 méteres szikláról.

“Úti célt úgy választok, hogy felmegyek az internetre, beütöm, hogy Budapesttől bárhova és ahova kiadja a legolcsóbb repjegyeket” – osztotta meg.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top