nlc.hu
Szabadidő
Hatnapos munkahetet vezetnek be Görögországban

Hatnapos munkahetet vezetnek be Görögországban

Reagált a görög kormány a súlyos munkanélküliségre.

A szakemberek hiánya miatt hatnapos munkahetet vezetnek be Görögországban. Mint a Telex írja, július 1-jétől kötelezhetők lesznek a munkavállalók erre a rövidített munkahétre az olyan szektorokban, mint az építőipar, a mezőgazdaság, valamint a szolgáltatói szektor bizonyos területein. A hatodik napért amúgy 40 százalék extra munkabér jár. Ahol nem kötelezhető a munkaadó felől, ott a munkavállaló beleegyezésével van erre lehetőség.

A 40 órásmunkahét törvényi védelmének megszűnte kiszolgáltatottá teszik a munkavállalókat a munkaadókkal szemben, miközben a világ fejlett része inkább a munkaidő csökkentése akár a négynapos munkahét felé halad – jegyzi meg a portál.

Görögország amúgy hosszú ideig recesszióban volt, a globális pénzügyi válság 2009-tól rántotta mélybe az országot. Az államadósság jelenleg a GDP 152 százalékán áll, ez már javulásnak számít a korábbi 200 százalékról.

Kiemelt fotó: illusztráció, Milos Bicanski/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top