Hogy Buda az új Pest, arra több jel is utalt az elmúlt tíz évben. Például az, hogy a bulinegyed kulturáltabb része lassan, de biztosan átköltözött a Bartók Béla útra, vagy az, hogy eleve a főváros dombosabbik oldalán – igaz, amennyire lehet, a Dunához közel – nyílnak az új helyek. Miközben belső-Erzsébetvárost szó szerint felfalják a legénybúcsú ürügyén randalírozó turistacsoportok, a folyó másik partján csodás dolgok mennek végbe, igaz – szigorúan földrajzi értelemben – kissé szétszórtabban.
Még ebben a kavalkádban is külön kategória a Majomhoz nevű kerthelyiség (jobb szó híján most maradjunk ebben, egyébként jóval többről van szó), részben azért, mert a zsivajtól távol, a Városmajor egyik szegletében találhatunk rá, részben pedig azért, mert itt a vad bulikat leszámítva mindent megtalálsz. Ha beülnél a haverokkal egy (na jó, négy-öt) fröccsre, ha szülinapoznál, vagy ha kutyás-családos ejtőzőplaccot keresel, a Majomhoz készen áll.
Azt, hogy „találhatunk rá”, szó szerint értjük: a Majomhoz eleve titkos kertként hivatkozik magára a honlapján, és bár nem hittük, hogy egy ekkora, ennyi pultot elbíró hely lehet titkos, odaérve rájöttünk, nagyon is stimmel a jelző. A kaput leszámítva az egész helyet körbenőtték a növények, és bent is olyan érzése van az embernek, mintha egy hatalmas lugasban bolyongana, és nem (csak) egy kocsmapultos, street foodos kerthelyiségben ejtőzne. A Majomhoz tehát tényleg eldugott, és ez nagyon jól áll neki.
Fotó: Majomhoz
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem találná meg a közönség, sőt. Mivel a Városmajor ezen részén más helyet nem találunk, a Majomhoz kész kis oázisként üzemel. A bejáratnál méretes biciklitároló, beljebb mászóvár a gyerekeknek és Polaroid fotófal a helyet megjárt kutyák portréival; ez már önmagában egész jól illusztrálja, milyen sokszínű a hely.
A lényeg persze beljebb kezdődik: az egyik irányba indulva egy klasszikus kerthelyiséget találunk, amelynek az egyik része street food court, a másik gin- és pezsgőbár, illetve – hála a Divinónak – borozó. A talaj murvás, az asztalok elrendezése kényelmes, szellős, de azért érzi az ember, hogy társaságban van, zajlik körülötte az élet. A Majomhoz másik feléhez egy „előszobán” keresztül jutunk: itt találjuk a pizzázót a hely saját kreálmányaival, kicsivel beljebb pedig a sörkertet.
Mégiscsak a Városmajorban vagyunk, itt minden zugnak története van, és bármilyen újnak is tűnik, a Majomhoz sem kivétel. Az egész helyet egy elhagyatott épület köré rendeztek be; az elkeritett romot, amelyet ők csak „öreg házként” emlegetnek, már visszafoglalta a természet, pedig nem is akármilyen élet zajlott benne. A 18. század elején Daun Henrik gróf majorsága volt ez, pontosabban annak egyik gazdasági épülete, a század végére pedig mulatóvá alakították és Remetéhez néven működött. Később átkeresztelték mai nevére: ezen időszak emlékét őrzi a Majomhoz.
Fotó: Majomhoz
Igaz, időközben történt egy s más. A szabadságharc idején, Buda ostromakor maga Görgey rendezte be a főhadiszállását. Az épület nagyjából megúszta a pusztítást, évtizedekkel később kertészetként kezdett működni. Aztán elfelejtette mindenki, a 20. század tragédiái gyorsan követték egymást, a növények pedig – stílszerűen – benőtték a kertészetet. A mai Majomhoz végül 2020-ban nyitott, és nagy tisztelettel álltak a romos házhoz: inkább körbeépítették, mint hogy lerombolják.
Hogy a koronavírus közepén indultak, és azóta is majdnem minden nap teltházzal üzemelnek, jól mutatja, mennyire szívós és talpraesett a személyzet. Az utcáról besétáló vendégeket is várják, akik hirtelen ötlettől vezérelve térnek be, ezért nem lehet az összes asztalt lefoglalni; ott jártunkkor senkinek sem kellett sokáig helyet keresnie, még úgy sem, hogy tele volt a hely. Ami még csodálatosabb, hogy
a Majomhoz az egyetlen olyan budapesti hely, ahol hiába nincs asztalszervíz, nagyon keveset kell sorbaállni, sőt, többnyire egyáltalán nem kell.
Fotó: Majomhoz
Főleg azért, mert annyira jó a hely elrendezése, annyira tágasak a pultok és annyira profi a személyzet, hogy minden olajozottan működik, még a legbonyolultabb koktélokat is teljes összhangban készítik, hogy senkinek se kelljen várni a sorára – márpedig kipróbáltuk a bonyolult koktélokat, higgyétek el. És persze azért is, mert a vendégkör is taktikusan rendel: pontosan azt és annyit, amire szüksége van, nagyon ritka tehát, hogy bárki spontán rohangál a pulthoz, vagy bevárja a többieket, és olyanokkal fárasszaa a személyzetet és a várakozókat, hogy
bocsi-bocsi, akkor még három gin-tonic, és négy, őőő… nem, öt viszki, kettő jéggel, Anett merre van? őt még megvárjuk, bocsi, meg Petinek is szóljon valaki, hogy találja már ki, mit kér!
Ezt a tempót meghagyják a bulinegyednek.
Fotó: Majomhoz
Apropó, gin-tonic: elég volt kimondani a Hendrick’s szót és a csapos, bocsánat, koktélművész már tudta is a dolgát, a végeredmény pedig életünk talán legjobb long drinkje volt. A gasztronómiai metaforákat hagyjuk is, mutatjuk inkább képen.
A Majomhoz többi pultja is hasonlóan teljesített. A hat és fél perc alatt elkészült sajtburger puha volt és omlós, a marhahús kérge tökéletes, állaga pedig maximálisan randikompatibilis: nem folyt ki semmi, nem esett szét, a szószok pedig isteniek. Szintén a Rebel szállítja a tacót, amellyel már óvatosabban kell bánni – nem is tacó lenne, ha nem kellene egyensúlyozni evés közben –, de az íze ennek is a tökéletesség határát súrolja, a három darabos kiszerelés pedig nagyszerű arra, hogy egy ember jól lakjon vele és még annak is jusson, aki eredetileg nem kért, de ránézve a tálra mégiscsak tarhál egyet. (Lesz ilyen tagja a társaságnak.)
Fotó: Majomhoz
Természetesen kérhetünk vega és vegán opciókat is. A pizzát nem kóstoltuk, ennek egyszerű, fizikai okai voltak (nem volt hely a gyomrunkban), de elég volt ránézni és tudtuk, hogy visszatérünk. Ami az italokat illeti: a koktélbárt már méltattuk, a Divinót nem kell, tudja mindenki, mire számíthat, aki nem, annak elég ránéznie az árlapra és a pultosok mögött sokasodó üvegek sorára. Ami pedig (nyáron) a legfontosabb: pontosan tudják, milyen bor a legjobb fröccsként anélkül, hogy kompromisszumot kötnének minőségügyben. A sörválaszték ott jártunkkor kissé fapados volt, igaz, a kisüzemi ízekről gondoskodik a Dreher-féle ANTL, amelynek egyébként nincs joga olyan finomnak lenni, mint amilyen. A Majomhoz ráadásul rendszeresen együttműködik a First főzdével is.
Az este igazi sztárja azonban Imre, az elkötelezett gofriművész, aki a Sweet Jungle nevű faházban komponál. Ennél jobb szó nincs arra, amit művel: reneszánsz festményeket szoktak restaurálni azokkal a mozdulatokkal, amelyekkel ő a tökéletesre szeletelt eperdarabokat helyezi el a tejszínhabban. A tészta persze házi – a Sweet Jungle, mint megtudjuk, a felesége kreálmánya, ő „csak” a végrehajtó –, a gyümölcsök frissek, a Nutella pedig… nos, Nutella.
Fotó: Majomhoz
A Majomhoz Budapest egyik legjobb helye; nem szeretnénk rangsorolni, de biztosan benne van az első tízben. Egyszerre nyílt, az elrendezése összehozza az embereket, és zegzugos, „elbújós” randihely, egyszerre becsiccsentős-ünneplős placc és egészen komoly gasztronómiai főhadiszállás, ahova nem csak akkor érdemes betérni, ha a közelben jársz (vagy élsz), hanem megér egy zarándoklatot is a város másik végéből.
Szponzorált tartalom
