Jake Gyllenhaal emberes méretű golyókat növesztett, hogy el mert vállalni egy olyan szerepet, amit előtte Harrison Ford egyszer már eljátszott. Igaz, ez még 1990-ben, vagyis 34 (!) évvel ezelőtt történt, de mégis csak egy olyan filmről beszélünk, ami a bemutatása idején 221 millió dolláros bevételt hozott. Az még ma is szép pénz, talán még Lőrinc is lehajolna érte, de képzeljük el, hogy milyen sok volt bő három évtizeddel ezelőtt.
Ráadásul a szerep ikonikusnak számít Ford karrierjében. A színész Indiana Joneson és Star Warson túli legnagyobb sikerfilmjében, az 1993-as A szökevényben egy nő meggyilkolásával ártatlanul megvádolt köztiszteletben álló polgárt alakított, akinek – amennyiben nem akar élete végéig börtönben rohadni – bizonyítania kell az ártatlanságát, mielőtt utolérik a rendőrök. A három évvel korábbi Ártatlanságra ítélve gyakorlatilag előtanulmány volt a híres szerephez: itt egy szeretője meggyilkolásával (valószínűleg) ártatlanul megvádolt államügyészt játszott, akinek a bíróságon kell bizonyítania az ártatlanságát, ha nem akar egy életre rács mögé jutni, és leginkább csak saját magára számíthat.
A Gyllenhaal-faktor
Harrison Fordban annak idején az volt a jó, hogy annyira kedvelték a nézők, hogy bár a cselekmény azért belebegtette, hogy előfordulhat, hogy talán mégis ő a tettes, igazából a nézők kezdettől fogva biztosra vették, hogy egy ennyire megnyerő mosolyú fickó csak ártatlan lehet. Mindenki neki szurkolt már az elejétől fogva, és nem számított, ha időnként az ő karakterénél is fény derült egy nem túl szimpatikus jellemvonásra. Ford annyira összenőtt a jófiúkkal, hogy pár évvel később valóságos szenzáció lett abból, amikor a Temetetlen múltban már tényleg gonosz figurát alakított.
Jake Gyllenhaal legnyerőbb húzása az Ártatlanságra ítélve című nyolcrészes, Apple TV+-os minisorozatban, hogy meg sem próbál Harrison Ford lenni.
Jake Gyllenhaal az Ártatlanságra ítélve c. sorozatban
Az általa játszott államügyész, Rusty Sabich távol áll attól, hogy jófiú legyen. Az erőszakos, hirtelen dühkitörései időnként valóban rémisztők, az önsajnálata és önsanyargatása visszataszító, ahogy az sem teszi őt a szimpátialistánk élére, hogy bár körbe van véve őt szerető emberekkel, akik a nehéz helyzetben is kitartanak mellette, egy-egy mondatával vagy cselekedetével mindig tesz róla, hogy azokat (is) bántsa, akik közel állnak hozzá. Ez a Rusty Sabich ugyan szenvedélyes, de rossz értelemben az. Ford karakterével ellentétben róla tényleg el tudjuk hinni, hogy egy elborult pillanatban meggyilkolhatta a szeretőjét és kollégáját, Carolyn Polhemust.
Egy jobb adaptáció
Ha 1990-ben el lehetett úgy mesélni Rusty Sabich történetét, hogy beleférjen bő két órába, és még így se érezzük azt, hogy elsiették a dolgokat, akkor felmerül a kérdés, hogy 34 évvel később mi szükség volt arra, hogy most több mint öt órában bontsák ki ugyanazt a sztorit? A válasz pedig az, hogy már az 1990-es film is egy regényadaptáció volt, ezért a sorozat alkotói nem a korábbi filmet, hanem az 1987-ben megjelent Scott Turow regényt adaptálták, és helyezték át a cselekményét a jelenünkbe. Mivel a ’90-es film alkotói alaposan megkurtították az alapanyagot, a sorozatért felelős íróknak így bőven maradt muníció a történet bővítésére a könyvből. Ezen felül a kötetet elég szabadon kezelték:
aki olvasta a könyvet vagy látta a korábbi mozit, ne higgye, hogy a sorozat minden csavarjával tisztában van. Itt még a legfelkészültebbeket is érhetik meglepetések.
A bővítés legfőbb haszonélvezői a karakterek lettek. Az eredeti film nagyon a főszereplőjére fókuszált, a többiek közül csak kevesen kaphattak a reflektorfényből. A 2024-es Ártatlanságra ítélve egyik erénye, hogy sokkal jobban kibontja a Sabich családon belüli dinamikát, jobban megérthetjük, hogy a szörnyű történések – még ha Rusty ártatlan is a gyilkosságban, attól még titokban szeretője volt, aki gyereket várt tőle – ellenére miért tartanak ki a férfi oldalán, és miért érzik úgy, hogy a férfi megérdemli a támogatásukat.
De bő kézzel kap játékidőt az ellenoldal is. Jobban megismerjük a Rusty bukását akaró ügyész, Tommy Molto (érdekesség, hogy őt Jake Gyllenhaal való életbeli sógora, Peter Sarsgaard játssza) motivációit és a megvetése okát, ahogy a per folyamatát is sokkal részletesebben kifejtik. Nem minden anyagnak tesz jót, ha bő lére eresztik, de az Ártatlanságra ítélve sztorijának határozottan jót tett, hogy lett idő a részletekre. Ettől egy amúgy is izgalmas bűntény csak még szövevényesebbé vált.
A David E. Kelley-recept
A minőségre garancia, hogy az Ártatlanságra ítélve sorozattá adaptálásáért az a David E. Kelley felelt, akiért valósággal ölre mennek a streaming-szolgáltatók, hogy nekik gyártson sorozatot. A nyolcvanas évek óta aktív, veterán tévés dolgozott már a Netflixszel (Az igazság ára, Talpig férfi), az HBO-val és a Maxszal (Hatalmas kis hazugságok, Szerelem és halál…) és a Disney-féle Huluval is (Kilenc idegen), és tényleg úgy tűnik, nagyon tudja, hogy mitől döglik a légy. Mivel maga is jogban jártas ember, különösen otthonosan mozog a tárgyalótermi drámákban és thrillerekben, márpedig az Ártatlanságra ítélve cselekményének tetemes része játszódik egy tárgyalóteremben.
Ebben a sztoriban amúgy is minden ott volt, ami hazai terepet jelent David E. Kelleynek:
- rejtélyes gyilkosság,
- sok szex,
- dúsgazdag közeg
- és persze a már említett tárgyalóterem.
Ártatlanságra ítélve
Nem állítom, hogy az Ártatlanságra ítélvét a showrunner nem kisujjból rázta ki, és tény, hogy nem sok újat mutat Kelley korábbi munkáihoz képest, de ettől még kétségtelenül ez a nyár ponyvasorozata, amit élvezet nézni. A történet kellően kiszámíthatatlan, igényes és moziszerű a fényképezés, és még az utolsó mellékszerepekben is kiváló színészek brillíroznak. A Rusty volt főnökét alakító Bill Camp különösen remek, a Rusty feleségét játszó Ruth Negga pedig megint megmutatja, mennyire sokszínű színésznő.
Egyedül a gyilkosság áldozatát alakító Renate Reinsve-t sajnáltam kicsit. A világ legrosszabb embere ragyogó színésznőjének szerepe itt kimerül annyiban, hogy itt-ott bevágott flashbackekben vonaglós/szenvedélyes szexjelenet-kezdeményekben mutassa meg, mennyire túlfűtött volt a kettejük kapcsolata. Ha már a sorozat ennyi jó színésznek adott ragyogó pillanatokat, Renate is megérdemelt volna legalább egyet. Jó lett volna megismerni, hogy ki volt valójában a nő, aki bárkit az ujja köré tudott csavarni.
Az Ártatlanságra ítélve epizódjai az Apple TV+ kínálatában láthatók.
