nlc.hu
Szabadidő
Újabb vulkánkitörés Izlandon, fél éven belül hatodszor

Újabb vulkánkitörés Izlandon, fél éven belül hatodszor

Hatodszor aktivizálódott fél év alatt Izlandon a Sundhnúkur hasadékzóna.

Izlandon a Sundhnúkur hasadékzóna továbbra is aktív, bár több szakember tavasszal úgy vélte, hogy nyár közepén befejeződhetnek a vulkánkitörések, augusztus 22-én este – hosszú várakozás után – elindult az idei ötödik, a hasadékzónában pedig az egymást követő hatodik vulkánkitörési fázis a Reykjanes-félszigeten, Grindavík halászváros közelében.

Újabb vulkánkitörés Izlandon, fél éven belül hatodszor

(Fotó: Getty Images)

Minden eddiginél több magma halmozódott fel a Svartsengi geotermikus erőmű és a tavaly éppen a szeizmikus aktivitás miatt bezárt Kék Lagúna térsége alatt, négy-öt kilométer mélyen – írta a Telex.

Az előző kitörés kezdete óta jóval több mint 20 millió köbméter magma érkezett a magmatározóba.  „A most már több mint fél éve tartó magmafelnyomulás áthevítette a földkéreg kőzeteit, amelyek így nagyobb nyomásnak is ellent tudtak állni, és ezért hosszabb idő kellett, hogy a magma feltörje a felette lévő kőzettestet” – írja a hírportál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top