Autót vezetni kemény agymunka, ami odafigyelést igényel, de még így is megesik, hogy épp a sokrétűsége miatt az ember benéz valamit. Jó esetben ez nem jár semmilyen következménnyel, maximum tanul belőle, hogy legközelebb ne így csinálja. Ugyanakkor vannak olyan hibák, amiket nagyon sokan elkövetnek – vezetésoktatók meséltek arról, hogy mit látnak gyakran a diákoknál, és egyébként már jogsival rendelkezőknél is.
Figyelmetlenség és szétszórtság
Mike Thomas, 27 éve vezetésoktató, és azt mondja, a leggyakoribb hiba a figyelmetlenség. Szerinte sokan csak előre néznek, miközben a zöld lámpánál áthaladnak egy kereszteződésen, de az mondja, célszerű minden irányba betekinteni és a gyalogosokat is figyelemmel tartani. Kifejezetten veszélyesnek tartja azt is, ha valaki akár csak egy pillanatra is a telefonjára néz, mert ennyi idő alatt is megtörténhet a baj.
Sávváltás gondok
Thomas szerint Kaliforniában az egyik leggyakoribb hiba, amit a tanulók elkövetnek – és emiatt automatikusan megbuknak –, hogy nem néznek hátra a válluk felett sávváltásnál. Ráadásul azt mondja, minél magabiztosabban használja valaki az autót, annál inkább csak a tükrökre és a segédeszközökre támaszkodik, pedig a holttér legbiztosabb ellenőrzését ez jelenti.
A stop, azt jelenti eddig és ne tovább
Steve Frank oktató szerint „az első dolgunk, hogy helyrehozzuk mindazokat a rossz dolgokat, amelyekre a szülő megtanította a gyereket” – az egyik ilyen hiba a stoptáblákon való átgurulás. A helyes megállás az útra festett táblánál vagy a stop sávnál van, nem pedig azon túl. Ha innen nem látni be a kereszteződést, akkor apránként előrébb lehet gurulni, de a tábla vonalában mindig meg kell állni. Ezt sokan szelektíven elfelejtik, miután megszerezték a jogsit…
Követési távolság
„Néhány ember krónikus farkapaszkodó. Egyszerűen agresszívek, durvák és gonoszak” – mondta el Thomas. Farkapaszkodók azok, akik úgy váltanak sávot, hogy már akkor elkezdenek a másik mögé sorolni, mikor az még nincs teljesen előttük. Nagyjából akkor húzzák a másikra a kormányt, amikor még csak a szomszédos autó hátsó ajtaja haladt el mellettük, és utána sem tartanak követési távolságot, a másikra tapadnak. Annak érdekében, hogy ne legyen ütközés, Thomas szerint érdemes három másodpercet várni, amíg a másik autó elhalad mellettünk – akár úgy is, hogy csökkentjük a saját sebességünket picit – és utána besorolni mögé.
Rossz indexhasználat
Steve Frank azt mondja, hogy a friss sofőrök legnagyobb hibája, hogy túl későn vagy épp túl korán jeleznek – ha egyáltalán jeleznek. A szakértő azt javasolja, hogy ezt egyensúlyba kell hozni, mert senki nem gondolatolvasó, és nem lehet más vezetőket arra kényszeríteni, hogy kitalálják, hova akarunk fordulni. A helytelen jelzés a tapasztalattal rendelkező járművezetőkkel is előfordul, ahogyan annak hiánya is.
Hol a szemed?
Az új sofőrök gyakran csak az autó motorházteteje fölött néznek, ahelyett, hogy inkább az elöl haladó autó tetejét figyelnék, ez ugyanis sokkal jobb rálátást biztosít a forgalomra, mintha csak a rendszámtáblát vagy a talajt figyelné valaki. Ha valaki átfogóbb képet figyel vezetés közben, sokkal jobb döntéseket hozhat a forgalomban.