A hipnózis gyakorlata egészen az középkorig nyúlik vissza: a témáról szóló legkorábbi feljegyzések a 11. században élt Ibn Színától (avagy latinosan: Avicennától), az iszlám aranykor orvosként, költőként és filozófusként is ismert polihisztorától származnak, aki egyik írásában azt vizsgálta, hogy a megváltozott tudatállapotok előidézése és a szuggesztió ereje hogyan működhet terápiaként. Ibn Szína az első orvosok között volt, akik úgy tartották, hogy az elme állapota befolyásolhatja a fizikai egészséget.
A hipnózist később, a 18. században Franz Mesmer német orvos vezette be újra a köztudatba, de kissé más módon: Mesmernek az volt az elképzelése, hogy a hipnotizőrök az emberi testben áramló, állati mágnesességnek nevezett misztikus erőt vagy folyadékot manipulálva gyógyítják alanyaikat. Ebben az időszakban a hipnózis mezmerizmus néven volt ismert. Számos tudós, köztük a skót James Braid, kritizálta Mesmer kissé elrugaszkodottnak tűnő magyarázatát: ő ugyanis a józan ész talaján maradva próbálta megérteni a hipnózist. Azt állította, hogy a hipnózis egy olyan pszichológiai állapot, amelyet a koncentrált figyelem, a csökkent perifériás tudatosság és a fokozott szuggesztibilitás (mondjuk: irányíthatóság) jellemez.
Franz Mesmer portréja (forrás: Wikipedia)
Braid hipnózissal kapcsolatos munkássága óriási népszerűségre és nemzetközi elismerésre tett szert; miután Étienne Eugène Azam neurológus lefordította franciára Braid utolsó, A hipnózisról című kéziratát, Franciaország vált a hipnózis tanulmányozásának és gyakorlásának központjává. Párizs két iskolára oszlott, amelyeket két befolyásos személyiség vezetett: Jean-Martin Charcot és Hippolyte Bernheim.
Charcot úgy vélte, hogy a hipnózis egy különleges állapot, amelyet csak hisztériában vagy más kóros betegségben szenvedő betegeknél lehet előidézni, Bernheim ezzel szemben úgy vélte, hogy a hipnózis normális pszichológiai állapot, amelyet bárki megtapasztalhat. Charcot és Breinheim is alkalmazta a hipnózist a gyakorlatban orvosi és pszichológiai betegségek kezelésére. A hipnoterápiával kapcsolatos különböző megközelítéseik a Sapêtrière-iskola, illetve a Nancy-iskola néven váltak ismertté, a versengésben pedig végül a Nancy-iskola kerekedett felül.
Freud kiábrándult belőle
A pszichoanalízis atyja, Freud híres módszere kidolgozása előtt a hipnózist hatékony módszernek találta az elfojtott traumák felszínre hozására klinikai munkája során. 1885-ben hosszú párizsi útra ment, hogy Charcot-val együtt dolgozzon a Sapêtrière klinikán hisztériás betegeken. Később Freud meglátogatta a Nancy klinikát, és megismerkedett Bernheim megközelítésével is. Ezek a látogatások vezették rá Freudot arra a következtetése, hogy az elmének komoly hatalma lehet a mentális betegségek előidézésében, illetve és gyógyításában – noha ezeket addig általában neurológiai és fiziológiai tényezők melléktermékének tekintették.
Bécsbe visszatérve Freud magánklinikát nyitott, ahol hipnoterápiával kezelte a betegeket. Miután azonban kidolgozta a szabad asszociációs terápiáját, egyre kevésbé támogatta a hipnózist. Kezdetben megpróbálta valamiképpen szintetizálni a szabad asszociációs és a hipnózisos eljárást, hogy felgyorsítsa páciensei kezelését, ám egy idő után arra jutott, hogy ez zsákutca.
Sascha Schneider: Hipnózis (forrás: Wikipedia)
Mit mond a modern tudomány?
A hipnózis folyamatát több ízben is vizsgálták már a tudomány legmodernebb eszközeivel. Egy 2017-ben publikált tanulmány 57 alany agyi aktivitását vizsgálta hipnózisban MRI-vizsgálatok segítségével. A kutatók három jellegzetes agyi változást találtak a hipnózis során. Először is alacsonyabb aktivitásról számoltak be a dorzális elülső cinguláris régióban, amely az agynak a döntéshozatalért, az impulzuskontrollért és más kognitív funkciókért felelős területe. Másodszor, az eredmények a végrehajtó funkciókért és a memóriáért felelős dorsolaterális prefrontális kéreg és a szenzomotoros feldolgozásért, a fájdalompályákért és a kockázat-megjutalmazás viselkedésért felelős insula közötti kapcsolat növekedését mutatták ki.
A kutatások kimutatták továbbá, hogy a különböző agyterületek hipnózisban autonómabban működnek, ami megmagyarázza a hipnotikus állapotot jellemző, felfokozott fogékonyságot. Ahogy Henry Railo neurofiziológus kifejtette: „Normális éber állapotban a különböző agyterületek megosztják egymással az információkat, de hipnózisban ez a folyamat megszakad, és a különböző agyterületek már nem annyira szinkronizáltak”. Vagyis gyakorlatilag a hipnotizált agy teljesen másképp dolgozza fel az információkat.
Hipnózis egy hisztériás betegen André Brouillet festményén (forrás: Wikipedia)
Hogyan kell hipnotizálni valakit?
Számos technika létezik a hipnotikus állapot előidézésére: a legnagyobb hatású módszert, amelyet szemfixációs technikaként vagy raidizmus néven ismerünk, a fentebb már említett James Braid fejlesztette ki. Ennél a technikánál a hipnotizőr egy tárgyat tart a kezében, amelyet annyira közel helyez az alanyához, majd arra kéri, hogy a lehető legnagyobb koncentrációval nézzen a tárgyra, így az kénytelen extrém és természetellenes módon megerőltetni a szemét.
Braid azt állította, hogy az alany szemhéjai eleinte összehúzódnak, végül pedig egyre inkább kitágulnak. Ekkor a hipnotizőrnek újra be kell állítania az ujjait úgy, hogy azok az alany szeme felé mutassanak, ami után az alany szemhéja automatikusan becsukódik. A hipnotizőr a folyamat során a pácienst igyekszik minél nyugodtabb állapot felé terelni. Bár a szemfixációs technika továbbra is elterjedt módszernek számít, a modern kutatások szerint kevéssé hatékony – mivel az elsődleges tényező a szuggesztió ereje.
Későbbi munkáiban Braid is nagyobb jelentőséget tulajdonított a szuggesztiók verbális és nemverbális formáinak. A modern hipnózis atyjának tartott francia neurológus, Hypollite Bernheim ebből kiindulva jutott arra a megállapításra, hogy „a hipnózis felett a szuggesztió uralkodik”. A hipnotizőrök kétféle szuggesztiót használhatnak, attól függően, hogy alanyuk tudatos vagy tudattalan részét célozzák meg. Az alanyának tudatát megszólító hipnotizőr közvetlenebb verbális szuggesztiókat, például kéréseket és utasításokat használ.
Másrészt a hipnotizőr, aki az alany tudatalattiját szólítja meg, tudatalatti vagy közvetett szuggesztiókat használ történetek, metaforák vagy képek formájában. Hogy a közvetlen vagy a tudatalatti szuggesztiók hatékonyabbak-e, még mindig nem tisztázott – de a választás alapvetően attól függ, hogy a szakember úgy véli-e, hogy a hipnózis a páciense elméjének tudatos vagy tudattalan aspektusán működik.
