Drasztikus változás várható az időjárásunkban. Míg a hétvégét 25-26 fokos tavaszias meleg uralta, addig ezen a héten már hóval érkezhet a fagyos levegő. Az Időkép előrejelzése szerint a hét második felétől, végétől komoly lehűlés kezdődik: fagyosak lesznek a hajnalok, napközben pedig 10 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet. Sőt november első napjaiban hóba válthat át a csapadék magasabb pontokon. A lehűléssel párhuzamosan ugyanis megnőnek a csapadékesélyek is november első napjaiban, ami a magasban érkező fagyos levegővel párosulva akár az idei első havazást is meghozhatja, amire a magasabb hegységekben kerülhet sor.
Pétervári Tibor, a HungaroMet Vas vármegyei észlelője azt prognosztizálja, hogy a napokban érkező lehűléstől nemcsak kifejezetten hűvös lesz az időjárás, hanem a Kőszegi-hegységben havazás is előfordulhat.
Tavaly egyébként november 11-én esett le az első hó nálunk, akkor érkezett meg a havazás Magyarország legmagasabb pontjára. A Mátra térségében intenzív csapadékhullás volt akkor tapasztalható, a magasban beáramló hidegebb, fagyosabb levegőnek köszönhetően pedig az eső havazásra váltott. Mivel azonban a csúcson akkor 2,5 Celsius-fokot mértek, a hópelyhek a talajt érve azonnal elolvadtak.
Az előrejelzések szerint a tavalyinál jóval hidegebb tél várható, legalábbis Európa bizonyos régióiban. A Meteorológiai Világszervezet 60 százalék esélyt jósol a La Niña-állapot kialakulására, ami általában a szokásosnál hidegebb hőmérsékletet hoz Nyugat-Európában. Ez az éghajlati minta jellemzően nedvesebb és hidegebb légtömegeket hoz az Alpokba, ami gyakoribb és erősebb havazáshoz vezethet. Európa más részeire az időjárási modellek a szokásosnál kevesebb havat jósolnak. Északnyugat- és Délkelet-Európában általában szárazabb idő várható a szokásosnál, míg Délnyugat-Európában általában nedvesebb időjárás várható az idei télen.
Kiemelt fotó: illusztráció, Yunus Okur/Anadolu Agency/Getty Images