nlc.hu
Szabadidő
Van rá esély, hogy karácsonykor havazni fog

Napról napra mutatjuk, hogy milyen időjárás várható: A fehér karácsony sem kizárt

Kiderült, hogy a napokban milyen időjárásra számíthatunk. A csapadékos időjárás mellett havazásra is számíthatunk, így az sem kizárt, hogy fehér karácsonyunk lesz.

Ahogyan arról már korábban is írtunk, sajnos nem élvezhetjük sokáig a jó időt. Az előrejelzések szerint ugyanis pénteken csapadék érkezik, az ország egyes részeiben pedig havazásra, ónos esőre is lehet számítani. Az előrejelzés szerint a nagyobb mennyiségű csapadék az ország déli részében valószínű. A csapadékzóna éjszaka fokozatosan kelet felé helyeződik, ennek köszönhetően péntek reggeltől már csak a Dunától keletre valószínű további gyenge intenzitású eső – írja a Kiderül.hu. A csapadékos időjárás vélhetően egész nap kitart. A Dunántúlon akár erős, viharos lökések is kísérhetik az észak, északnyugati szelet. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 8 fok között alakulhat, északkeleten egy-két fokkal hűvösebb is lehet, késő estére pedig -1 és +6 fok közé hűl a levegő – írja a HungaroMet

Havazás

Ilyen időjárásra számíthatunk a napokban (Fotó: Getty Images)

Még az sem kizárt, hogy fehér karácsonyunk lesz 

Szombaton már egy fokkal jobb lesz a helyzet, ugyanis csapadék nélküli, felhős vagy akár napos idő várható.

A hét utolsó napján, vasárnap azonban újra beborul az ég, délután pedig újabb csapadék várható, amely nem kizárt, hogy havazásba is átcsap.

A jövő hét elején nagyobb területen van esély havazásra. A Kiderül előrejelzése szerint hétfőn általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Kedden jobbára felhős idő várható.  A hőmérséklet várhatóan 0 és 5 fok között lesz, így az előrejelzések szerint az sem kizárt, hogy kedden fehér karácsonyunk lesz. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top