A lethologica egy elég ritkán használ szó, amely két görög eredetű kifejezésből származik. Az egyik a lēthē (felejtés, feledés); a görög mitológia kedvelőinek alighanem feltűnik a kapcsolat a Lethe folyóval, amelyből a nemrég elhunytak ittak, amikor az alvilágba távoztak, hogy elfelejtsék halandó életük emlékeit. A másik szó pedig a logosz, ami szó szerint azt jelenti, hogy, nos, szó, illetve ész, de a görög-keresztény kultúrkörben az egész mindenséget átható világtörvényre vagy magára az isteni teremtő kinyilatkoztatásra is utalhat.
Az mondjuk rejtély, hogy magát a kifejezést ki találta ki, és mikor. Egyesek Carl Jungnak tulajdonítják, bár az nem bizonyított, hogy valaha is használta. A lethologica legkorábbi ismert említése a Dorland’s Illustrated Medical Dictionary 1914-es kiadásában található, amely találóan úgy definiálja, hogy „amikor valakinek nem jut eszébe a megfelelő kifejezés”.
Mert hiába használjuk ritkán magát a szót, a jelenség, amit leír, nagyon is gyakori és mindenki számára ismerős:
azt a szituációt jelöli, amelyben már – ahogy mondani szokás – a nyelvünk hegyén van egy bizonyos kifejezés, de az istennek sem akar beugrani.
Az ember ilyenkor rendszerint vad sóhajtozásba, cöcögése, esetleg csettintgetésbe kezd, és kétségbeesetten próbálja körbeírni, hogy mit is akart valójában mondani. Még csak az sem törvényszerű, hogy valami nagyon bonyolult, idegen szó legyen: gyakorlatilag bármi lehet a dobostortától a defenesztrációig (és ez még csak a d betű!).
Carl Gustav Jung, az analitikus pszichológia atyja, aki állítólag először írta le a lethologica kifejezést (fotó: Wikimedia Commons)
Annak ellenére, hogy a lethologica nyomtatásban való debütálása egy orvosi szövegben történt bő száz évvel ezelőtt, nem tekinthető ugyanolyan orvosi állapotnak, mint az anómia („a tárgyak megnevezésére való képesség elvesztése vagy károsodása”), mivel ez utóbbi egy folyamatosan fennálló probléma, amely gyakran az afázia tünete, és az agykárosodással vagy agyi rendellenességgel összefüggő kommunikációs és nyelvi nehézségek kategóriájába sorolható. A lethologica ezzel szemben egy elszigetelt esemény.
A lethologica szó annyira ritka és titokzatos, hogy magyar nyelvű szövegekben szinte egyáltalán nem fordul elő. De mondjuk az angolban sem gyakoribb: sem a Merriam-Webster, sem az Oxford English Dictionary, sem a Cambridge Dictionary nem ismeri – ahogyan a lethonomiát sem, amely azt az állapotot jelöli, amikor valaki nem emlékszik a saját nevére.
A kutatók sok esetben egy kevésbé akadémikus elnevezéssel illetik: nyelvhegy-jelenség (vagy állapot vagy szindróma), rövidítve TOT (tip-of-the-tongue phenomenon).
Hogy a lethologicát pontosan mi okozza, az egyelőre nem tisztázott. A kutatók úgy gondolják, hogy fáradtság esetén gyakoribb, és bizonyos tanulmányok szerint idősebbeknél nagyobb arányban fordul elő, mint a fiatalabbaknál – de hát ezek azért laikus szemmel sem tűnnek valami nagy, falrengető megállapításoknak.
Az istennek sem akar eszünkbe jutni, hogy mit is akartunk mondani (fotó: Wikimeda Commons)
Bár nehéz olyasmit tanulmányozni, ami látszólag véletlenszerűen történik, a tudósok a kísérletek során arra mindenesetre hamar rájöttek, hogy viszonylag könnyedén képesek előidézni a lethologica állapotát a résztvevőknél. Mondjuk úgy, hogy olyan szavak definícióját adták meg, amelyeket az emberek elsöprő többsége, bár ismer, aligha használ a mindennapi kommunikáció során. Példa egy 1966-os tanulmányból: „egy navigációs eszköz, amelyet a szögtávolságok mérésére használnak, különösen a nap, a hold és a csillagok magasságának mérésére a tengeren”.
A kutatók megállapították, hogy egyes résztvevők, akiknek nem jutott eszükbe a helyes válasz, ami természetesen szextáns, gyakran még mindig tudtak olyan szót mondani, amely nem volt túlságosan távoli – ez lehetett egy rokon kifejezés , mint mondjuk az asztrolábium, vagy egy olyan szó, amely hangzásában emlékeztetett a szextánsra (például a szextett).
De ha ilyen közel tudunk kerülni a célvonalhoz, miért olyan nehéz átlépni azt? Az egyik lehetséges magyarázat az implicit tanulással (vagyis a tudattalan tanulással, amikor a tanulási folyamatból hiányzik az aktív figyelmi komponens, és a személy a felidézés során is csak készségszinten érzi a megtanultakat) kapcsolatos: ha akaratlanul tanulunk meg egy új szót, a kapcsolat a szó és a jelentése között nem biztos, hogy olyan erős, mintha szándékosan tanultuk volna meg. De mivel a lethologica állapota gyakran előfordulhat olyan gyakori szavakkal kapcsolatban is, mint akár a szék vagy az asztal, úgy tűnik, hogy ennél többről van szó: azaz még bőven lenne szükség kutatásokra ebben a témában.
