Columbo nyomozó volt, vele szemben Charlie Cale (Natasha Lyonne) csak egy gengszterek elől menekülő, Amerika-szerte bujkáló fiatal nő, aki azonnal kiszúrja, ha valaki hazudik neki. Ettől még epizódról epizódra ő is új bűnügyeket old meg, ráadásul az epizódok felépítése is nagyon hasonló ahhoz, mint amit a Columboban megszokhattunk: a rész elején láthatjuk a gyilkost és a gyilkosságot, majd jön Charlie és a nyomozás.
A tévékrimik régi, jó hagyományaihoz visszatérő Poker Face már az első évaddal nagy sikert aratott, most pedig itt a folytatás, még több vendégsztárral. Alkotójával, a Tőrbe ejtve-filmeken és a Star Wars – Az utolsó Jediken edződött Rian Johnsonnal Zoomon beszélgettem, és elmondta, mennyire nehéz 2025-ben jó tévés krimit csinálni.
Az első évadnál még nem kellett számolnotok a közönség elvárásaival, de most már igen. Hogyan hatott ez rád és a többi alkotóra?
Az elvárások furcsa dolgok. Egyrészt azt hinné az ember, hogy ez olyasmi, ami mindig ott van a fejünkben, amikor valamin dolgozunk. Másrészt viszont – és ez igaz még olyan dolgokra is, mint a Star Wars – úgy érzem, hogy amikor ténylegesen elmerülsz egy film vagy sorozat készítésének folyamatában, akkor nagyon-nagyon nehéz tudatosan szem előtt tartani az elvárásokat. Szerintem ilyenkor egyszerűen egy olyan állapotba kerülsz, ahol csak arra törekszel, hogy a lehető legjobb dolgot hozd létre. Az egyetlen dolog, amit ilyenkor tehetsz, hogy a saját elvárásaidnak próbálsz megfelelni, és közben jól szórakozol. És persze reméled, hogy ez átjön majd a közönségnek is.
Cynthia Erivo és Rian Johnson rendező (a képen alul) – Fotó: Sarah Shatz/PEACOCK)
Van egy fontos közös vonás a munkáidban: a főszereplőid legbelül alapvetően jó emberek – ez még a Looper című filmedre is igaz. Miért szeretsz inkább jó emberekre fókuszálni?
Nálam az írás úgy működik, hogy minden karakterben – különösen az idézőjeles „rosszfiúkban” – látnom kell valamit magamból. Például a Poker Face-ben az összes gyilkosban van valami, amivel az ember tud azonosulni – nem mintha egyetértenél velük vagy helyeselnéd a döntéseiket. De szerintem azért működik egy ilyen sorozat, vagy bármilyen film, amiben van egy érdekes negatív figura, mert van valami alapvetően emberi abban, amit tesznek – olyasmi, amiben a saját legrosszabb oldaladat ismerheted fel.
Ez talán túl komoly válasz egy heti bűnügyes sorozat esetében, amiben még egy aligátoros epizód is van (nevet), de szerintem ez tényleg fontos. És természetesen ugyanez vonatkozik a jó karakterekre is. Fontos, hogy bennük is felfedezhess valamit magadból – azt a részedet, amit ápolni akarsz, amit a legjobb énednek látsz.
Amikor elkezdted fejleszteni a Poker Face-t, az volt a célod, hogy valami Columbo-szerűt hozz létre. Peter Falk sorozata hatott a második évadra is?
Meg akartam csinálni a saját Columbo sorozatomat. Teljes mértékben benne van a Poker Face DNS-ében. A második évad több elemét is a Columbo inspirálta. Először is: a vendégszereplő hírességek – erre most igazán ráerősítettünk.
Nagyon izgalmas vendégszereplő gárdánk van, és ez abból fakad, hogy imádtam nézni a Columbót, ahol hétről hétre az ember arra ébredt, hogy „Úristen, ezen a héten Johnny Cash a gyilkos”, vagy „Most Dick Van Dyke öl meg valakit!” Ez önmagában is hatalmas élmény volt.
Emellett ebben az évadban kicsit jobban eltolódtunk a könnyedebb, szórakoztatóbb hangulat felé – amit a Columbo is gyakran megtett. Szóval igen, nagyon erősen jelen van a második évadban is ez a hatás.
Katie Holmes Greta szerepében a második évadban (Fotó: Sarah Shatz/PEACOCK)
Ha már a vendégszereplőknél tartunk: az első epizódban, amit te rendeztél, Cynthia Erivo öt különböző szerepet játszik. Hogy sikerült ezt az epizódot tíz nap alatt leforgatni? Mi volt a technikád ahhoz, hogy az öt karaktert együtt tudd felvenni?
Az egyetlen ok, amiért ez működhetett, az Cynthia. Olyan jó volt, és annyira jól össze tudta fogni fejben az egészet. Hihetetlenül felkészült volt. Mivel szoros, tíznapos időbeosztásunk volt, minden egyes jelenetet megterveztem előre storyboarddal. Szóval nagyon jó tervünk volt induláskor. De nem használtunk semmilyen csúcstechnológiát vagy ilyesmit. Teljesen low-tech megoldással dolgoztunk.
A módszer az volt, hogy beállítottunk három kamerát három különböző szögből, és felvettük Cynthiát az egyik karakter szerepében. Aztán ott hagytuk a kamerákat, vigyáztunk, hogy a stáb tagjai véletlenül se mozdítsák meg őket, Cynthia elment 45 percre smink- és hajcserére, majd visszajött és felvette a következő karakter jeleneteit. Ennyire egyszerű volt – de persze mindig olyan volt, mint egy kirakós játék, hogy a forgatási időrend is működjön. És az a tény, hogy Cynthia ilyen rugalmasan és kiváló színészi teljesítménnyel oldotta meg ezt – hát, ő egyszerűen elképesztő.
Cynthia Erivo, Rian Johnson és Natasha Lyonne (Fotó: Sarah Shatz/PEACOCK)
A sorozatnak nagyon jellegzetes struktúrája van. Először megismerjük a gyilkost és az áldozatot, megtörténik a gyilkosság, aztán megtudjuk, hogyan keveredett Charlie az ügy közelébe, milyen kapcsolata volt az áldozattal és a gyilkossal – végül pedig megoldja az ügyet. Mennyire nehéz ehhez a formátumhoz ragaszkodni?
Én nagyon szigorúan kezelem ezt az írószobában. Még akkor is, ha eltérünk a formátumtól, az csakis azért van, hogy végső soron azzal is a formátumot szolgáljuk – hogy az abból fakadó élményt megadjuk a nézőnek. De általában nagyon ragaszkodom hozzá. Ez a sorozat erről szól. Mindig ezt csináljuk. Visszaugrunk az időben Charlie-val, aztán ez történik, majd amaz. Szerintem ez egy nagyon erős struktúrát ad.
Először is, imádom ezt az ún. „howcatchem” szerkezetet. Ez az a típusú rejtély, amikor tudod, ki a gyilkos, és az a lényeg, hogyan kapják el. Ez szerintem elképesztően erős motorja egy filmnek vagy sorozatnak. Az, hogy látod a gyilkosságot, sőt, érzelmileg is belekerülsz a bűnténybe, és utána egy olyan nyomozót követhetsz, akit szeretsz. Ez azonnal beránt.
És szerkezetileg is nagyon hasznos nekünk az írószobában, hogy minden epizódnál van egy biztos váz, amihez visszatérhetünk. A nézőknek is jó, mert minden rész egy teljesen új világ, teljesen új szereplőkkel – de az ismerős szerkezet mindig segít abban, hogy legyen egy kapaszkodó. Szerintem ez az ilyen típusú tévézés örömének része: minden héten valami új, de mégis ismerős élményt kapsz. És ezt szerettem volna megtartani.
Mivel Charlie nem nyomozó vagy rendőr, mindig ki kell találnotok, hogyan keveredik bele az adott bűnügybe. Az évad végére nem érezted úgy, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha simán csak egy rendőr lenne?
Igen, talán egy kicsit könnyebb lenne. De soha nem bántam meg ezt a döntést, mert még ha nehezebb is így, szerintem nagyon jó hatással van ránk – fegyelmezetten kell gondolkodnunk az írószobában, és mindig meg kell találnunk a személyes kapcsolatot Charlie és az adott bűntény között. Ez pedig szerintem Charlie karakterének is jót tesz.
Ez azt jelenti, hogy minden héten meg kell határoznunk, mi Charlie nézőpontja az adott ügyben – mit gondol a bűncselekményről és az elkövetőről. A hagyományos krimisorozatokban gyakran csak a nyomozás zajlik, és csak egy kis személyes bepillantást kapunk a nyomozó életébe. Nálunk viszont a személyes szál mindig az előtérbe kerül. És ez fontos.
Natasha Lyonne Charlie Cale szerepében (Fotó: PEACOCK)
Mi nehezebb: egy tévésorozat vagy egy nagyjátékfilm elkészítése?
Istenem, ez nem is kérdés. Egyértelműen a tévé. És még azután is, hogy már több évadot is megcsináltunk ebből a sorozatból. Pedig csak 10, aztán 12 epizódos évadokról van szó.
Teljesen le vagyok nyűgözve azoktól a régi network sorozatoktól, amik 24 vagy 26 epizódot csináltak egy szezonban. Le a kalappal előttük, mert fogalmam sincs, hogy bírták.
Az valami elképesztő. De igen, egy tévésorozat munkaterhelése és tempója – hát az valami őrület. Egyszerre izgalmas és szórakoztató. Teljesen lenyűgöz a network tévé világa, ahol 25-26 részes évadokat készítettek. Tényleg leborulok előttük, mert mi csak 10 vagy 12 részt csináltunk egy szezonban, és még így is őrületes volt a tempó meg a munka mennyisége.
David Mamet egyszer azt mondta, hogy a tévé olyan, mintha maratont futnál… a halálodig. Ez egy nagyon találó leírás. De közben izgalmas is, és jó érzés csinálni. Szóval így van ez. Nagy szerencse, hogy csinálhatjuk.
A Poker Face második szezonja július 17.-én debütál a SkyShowtime-on.
