Florence + Machine (augusztus 13. 21:15, Nagyszínpad)
Florence Welch az elmúlt bő másfél évtized egyik legizgalmasabb női popsztárja: egyszerre Siouxsie Sioux, Stevie Nicks, Kate Bush és Grace Slick. Jellegzetes vörös hajával, porcelánfehér bőrével és historizálóan sikkes ruhátárával a preraffaelita festők nőalakjait idézi, előadásmódja és színpadi jelenléte teátrális, hangja hol parancsoló, hol egészen törékeny,
dalszövegei olyanok, mintha egy tüdőbeteg viktoriánus költőnő írta volna őket egy ódon várkastélyban, bukolikus folkból és himnikus indie-rockból kikevert, barokkosan rétegzett zenéje pedig pont annyira alternatív, hogy az még egy szélesebb közönségréteg által is befogadható maradjon.
Fcukers (augusztus 13. 19:45, Revolut Stage)
A 2022-ben alakult, fokozhatatlanul hülye nevet viselő New York-i Fcukerz az utóbbi évek egyik legnagyobb és legmeglepőbb sikertörténetét produkálta. Shanny Wise énekesnő és Jackson Walker Lewis producer duójáért bevallottan rajong egyebek mellett Billie Eilish, David Byrne és Beck, nemrég pedig a Tame Impala és Harry Styles is meghívta őket előzenekarnak.
Körülbelül az electroclash, a UK garage, a kilencvenes évekbeli klubzenék és a poszminden-hyperpop által határolt szürkezónában alkotó Fcukers zenéje nem éppen agysebészet, ám cserébe rendkívül szórakoztató a maga önfeledt nihilista-hedonista (de ezeket is idézőjelbe tevő) módján: odaverős dobok és basszusok, idióta szintiputtyogások és Shanny Wise leszedált kislányhangja adják meg azt a keretet, amelyen belül azért egészen változatos műsort hoznak össze. Külön szerethető még az egész produkció csináld magad barkácsjellege, amely a zene mellett a hanyagul elkészített promófotókon és a teljesen amatőr, primitív videóklipek vizuális világában is megmutatkozik.
Lambrini Girls (augusztus 11. 19:45, Revolut Stage)
A brightoni, csak csajokból álló Lambrini Girls első pillantásra olyan benyomást kelt, mintha tapasztalt zeneipari szakemberek egy tervezőasztal fölé görnyedve próbálták volna megalkotni a sztereotipikus szélsőbalos-feminista punkzenekart.
A basszusgitáros Selin Macieira-Boşgelmez biszexuális, bipoláris és autista, míg a gitáros-énekes Phoebe Lunny leszbikus és ADHD-vel él, továbbá mindketten neurodivergensek és a she/they névmásokat használják.
A zenekart – a tagok saját bevallása szerint – a legnagyobb feminista punkikon, Kathleen Hanna együttesei, a Le Tigre és a Bikini Kill inspirálta, valamint a Spice Girls, természetesen dühös és hangos gitárzenét játszanak, a dalaik olyan témákat dolgoznak fel, mint a rendőri túlkapások és a toxikus maszkulinitás, továbbá nyilvános kiállnak az lmbtq-jogok és a palesztinok mellett. Szóval tényleg minden fontos programpont ki van pipálva, ahogy az kell.
Azonban szerencsére a produkció nem merül ki ennyiben: a Lambrini Girls ugyanis tényleg tud jó számokat – időnként még kifejezetten táncolható-együtténekelhető slágereket is! – írni, megvan a megfelelő attitűdjük és kiállásuk, az elérhető koncertfelvételek alapján élőben is bomba jól és rendkívül feszesen szólnak, Phoebe Lunny fenyegető kiabálása és idegborzoló gitárgyilkolása pedig tényleg alkalmasnak tűnik arra, hogy egyszerre bontsa le a kapitalizmust és a patriarchátust.
Sigrid (augusztus 14. 17:30, Nagyszínpad)
Sigrid egy fiatal, kizárólag egyszerű farmer-póló kombinációkban mutatkozó norvég énekesnő, akinek tavaly ősszel jelent meg a harmadik nagylemeze, a There’s Always More That I Could Say. Bár világsztárnak meglehetős túlzás lenne nevezni, az simán benne van a pakliban, hogy a 2025-ös albumnak köszönhetően pár ligával feljebb került, a lemez ugyanis a maga nemében egészen perfekt; a legendás skandináv popérzékenység tankönyvi példája is lehetne.
Ugyan semmi forradalmi nem történik rajta, de amit vállal, azt maximálisan teljesíti. A dalok elsöprő többsége táncolható és azonnal fülbemászó, a hangszerelés hol elektropoposabb, hol szolidan indie-popos, van benne eufória, nosztalgia, napfény, elegancia és káosz, az egészet pedig Sigrid izgága, rokonszenves figurája fogja egybe.
Tomora (augusztus 13. 01:30, Revolut Stage)
A Tomora nevű duó egy egészen friss úgynevezett szupergup, vagyis a tagok alapvetően máshonnan lehetnek ismerősek: a norvég énekesnő, az éteri electro/folk/art-tündérmesepopot játszó, kellően excentrikus és elbűvölően hibbant Aurora bő 10 éve építi sikeres szólókarrierjét, a producer Tom Rowlands pedig a big beat-veterán Chemical Brothers egyik fele. A projekt gyökerei egyébként meglepően régre nyúlnak vissza: Rowlands először 2016-ban látta Aurora fellépését a Glastonburyn, ahol igen mély benyomást tett rá, majd a következő években pár alkalommal közreműködtek egymás lemezein.
A Tomora idén megjelent debütalbuma, a Come Closer olyan stúdiófelvételekből állt össze, amelyeket eredetileg nem is tervezték teljes hosszúságú lemezformába rendezni. Rowlands elmondása szerint úgy kezdtek közösen zenélni, hogy „fogalmuk sem volt arról, hogy ez hova vezet”, Aurora pedig ő úgy értékelte az együttműködést, hogy az a „totális alkotói szabadságot tükrözi”.
Még + 10 koncertajánlat:
Natasha Bedingfield (augusztus 12. 19:45, Revolut Stage)
Ha valaki akut Y2k-nosztalgiában szenved, annak itt helye. Meg persze azoknak is, akik már csak a TikTok-ról ismerik a pár éve valamiért virálissá vált 2004-es gigaslágert. FEEL THE RAIN ON YOUR SKIN!
Wild Wild Women (augusztus 12. 19:00, VISA Live x dropYard)
India első és egyetlen, kizárólag nőkből álló hiphop-kollektívája. Ez már csak a kuriózumértéke miatt is érdekes lehet.
Grandmas House (augusztus 12. 16:05, Light Stage)
Csupacsaj posztpunk Bristolból. Az alábbi szám egészen pazar!
Ashnikko (augusztus 12. 23:45, Revolut Stage)
A pszichoszexuális elektropop nem is rossz műfajmeghatározás.
The Zawose Queens (augusztus 12. 17:00, The Buzz delivered by DHL)
Nagynéni-unokahúg duó (egyéb zenészekkel kiegészülve) Tanzániából, sok kalimbával (pontosabban illimbával), poliritmiával, szép énekharmóniákkal és némi elektronikával.
Wolf Alice (augusztus 11. 17:30, Nagyszínpad)
A 10-es évek egyik legnépszerűbb, máig megbízható szintet hozó indierock-zenekara, a műfaj egyik legkarizmatikusabb női frontemberével (avagy frontnőjével).
Karen Dió (augusztus 14. 16:00, Nagyszínpad)
A 90-es évekbeli alternatív rock és pop-punk újrafelfedezése egy fiatal brazil lánytól.
Pales (augusztus 11. 16:05, Light Stage)
Idegbeteg noise-rockba hajló, énekesnős posztpunk Franciaországból.
ALT BLK ERA (augusztus 12. 16:45, Revolut Stage)
A posztbármi eklektika jegyében fogant, ennek megfelelően meglehetősen hullámzó minőségű, ám annál figyelemreméltóbb pop-elektronikus tánczene-punk-metal-miegyéb egyveleg két brit csajtól.
Eosine (augusztus 12. 13:55, Light Stage)
Csilingelős, pszichedelikus vagy éppen egészen punkos indie-pop álomszerű női vokálokkal.
