Szépüljünk

Divatozz a mellrák ellen!

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja a szépség- és divatiparban is.

Évről évre egyre több divatház és kozmetikai cég jelentkezik így október környékén olyan termékkel vagy kollekcióval, mellyel a mellrák megelőzésének fontosságára akarják felhívni a figyelmet, és eladásaikból rendszerint az ezzel az üggyel foglalkozó jótékonysági szervezeteket támogatják. Íme, a legizgalmasabb és legtrendibb termékek az idei felhozatalból.

Evelyn Lauder, az Estée Lauder divatház tavaly elhunyt, néhai alelnöke a mellrák elleni küzdelem egyik legismertebb alakja, a „rózsaszín szalag” mozgalom egyik elindítója volt. A cég minden évben limitált szériás termékcsaláddal jelentkezik, s ennek eladásaiból 20–50 százalékot egy mellrák megelőzésével foglalkozó szervezetnek ajánlanak fel. A 2012-es kollekció egy cukorkaszínű rúzsból, egy díszdobozos szájfényből és egy kígyóbőrmintás piperetáskából áll.

Estée Lauder
Estée Lauder

 

Bobbi Brown
Bobbi Brown

 

 

Bobbi Brown egy ecsetből és egy pirosítóból álló szettel rukkolt elő, melynek árnyalata és mintája a rózsaszín szalagra utal. A termék 35 dollárba kerül, és ebből minden eladott doboz után 10 dollárt egy mellrákkutatással foglalkozó alapítvány kap.

Donna Karan egyik legnépszerűbb parfümjét, a Cashmere Mistet adta ki limitált szériás csomagolásban a mellrákellenes hónap alkalmából. Aki a rózsaszín szalagos változatból vesz, az a parfüm 98 dolláros árának 20 százalékával szintén egy mellrákkutatással foglalkozó szervezetet támogat.

Donna Karan
Donna Karan

 

May28th
May28th

 

 

Az amerikai May28th óramárka vidám, rózsaszín karórákkal jelentkezett, amelyeket webáruházukban lehet megvásárolni. Ők az ezekből modellekből származó bevételek 10 százalékát ajánlják fel a nemes célra.

A H&M ebben az évben egy rózsaszín blúzból, egy sálból és egy kesztyűből, valamint egy mobiltokból álló minikollekció kiadásával támogatja a mellrák elleni küzdelem ügyét.

H&M
H&M

 

Marks&Spencer
Marks & Spencer

 

 

A Marks & Spencer szintén egy komplett kollekcióval készült, ebben fehérnemű, hálóruhák, törölközők, sminktermékek, valamint egy ágynemű-garnitúra találhatók. Az értékesítésből származó összeg 10 százalékát kapja egy felvilágosítással és rákkutatással foglalkozó szervezet.

Tommy Hilfiger divatguru két ismert színésznővel, Charlotte Gainsbourggel és Drew Barrymore-ral fogott össze a jó ügy érdekében. Limitált szériás táskájuk különleges kampányában Gainsbourg a modell szerepét vállalta magára, míg Barrymore divatfotósként debütált.

 

Tommy Hilfiger
Tommy Hilfiger

 

Fashion Targets Breast Cancer
Fashion Targets Breast Cancer

 

 

A Fashion Targets Breast Cancer nevű kezdeményezés 1996-ban Angliában indult, és ma már a divatipar mellrák elleni küzdelmének az egyik legjelentősebb megmozdulása. A kampányhoz évről évre más hírességek adják az arcukat, így többek között szerepelt már Twiggy, Natalie Imbruglia, Kylie Minogue, Claudia Schiffer, Sienna Miller, Georgia May Jagger és Pixie Geldof, a legújabb reklámarc pedig Karolina Kurkova szupermodell. Idén ő mutatja be azt a Ralph Lauren által tervezett, céltáblás lógóval díszített pólót, melyet 34,99 dollárért akár az interneten keresztül is bárki megvásárolhat, ha támogatni szeretné a mellrák elleni harcot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top