Szerk

Félnap a holnapért: az nlc a jövőről gondolkodott a Margó Fesztiválon

Az októberi Margó Fesztivállal közösen szervezett beszélgetéseket és előadásokat az nlc, mely során neves írók és kutatók voltak a vendégeik, akik jóvoltából olyan kulcskérdések kerültek szóba, mint a párkapcsolat, a gyereknevelés, a Föld jövője, és persze a saját jövőnk.

Hiába szeretünk, ha nem tudjuk, hogyan kell jól szeretni. Hiába szeretjük a párunkat, a gyerekeinket, ha nem igazán értjük őket. Hiába szeretjük és értjük is őket, ha nem tudunk nyugodt jövőt ígérni nekik. És mindez mivégre, ha a Föld túlélését csak 2050-ig szavatolják nekünk? – Ebből a gondolatmenetből, ezekből a bőr alá szúrt kérdésekből indultunk ki, amikor belevágtunk a Félnap a holnapért című Margó Fesztivállal közös őszi beszélgetős rendezvényünk szervezésébe. Így született a Jövő-újratervezés: Gondold újra, csináld másképp! – mottóval ellátott félnapos beszélgetéssorozat idén október 12-én, ahol a Várkert Bazárban egyszerre két helyszínen is zajlottak az események olyan háziasszonyokkal, mint Hadas Kriszta újságíró és Balázsy Panna író. 

Az nlc.hu a Margó Fesztiválon – Fotó: Neményi Márton/nlc.hu

A rendezvény során előadónk volt többek között Mérő László matematikus, pszichológus, aki azt boncolgatta, hogy barátunk-e vagy inkább ellenségünk a mesterséges intelligencia. Egy másik ismert szakember, a generációk közti traumaáramlást kutató Orvos Tóth Noémi is elfogadta a meghívásunkat, aki a belénk kódolt félelmeink eredetéről beszélt a generációs gondolat tükrében. Az ADHD-s gyerekekről és nehézségeikről szintén szerveztünk beszélgetést Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő részvételével, továbbá a modern és a klasszikus mesék is szóba kerültek a mesepszichológus, Kádár Annamária segítségével.

Az átértékelődő női szerepek folyamatosan aktuális témája sem maradhatott el, ezúttal a háborús tudósító és bátorságkutató, Al Ghaoui Hesna és Réz Anna filozófusok beszélgettek a Margó fesztivál vezetőjével, Valuska Lászlóval Melinda Gates Hogyan változtatták meg az erős nők a világot? című könyve kapcsán. Emellett a közönség hallgatott előadást a klímaszorongás jelenségéről, a no waste életmódról és a fiatalok klímagyászáról. Ugyanakkor a Föld influencere, Greta Thunberg neve nem csupán a klímaproblémákat vezette fel, hanem a magasan funkcionáló autizmus spektrumzavar is terítékre került általa Balázs Judit pszichiáter előadásában.

Az összes programot, az előadók teljes névsorát, továbbá a témákhoz és a beszélgetésekhez kapcsolódó cikkeinket ide kattintva találjátok.

Főszerkesztőnk, Pácsonyi Daniella az nlc.hu és a Margó közös rendezvényén – Fotó: Neményi Márton/nlc.hu

Al Ghaoui Hesna, Réz Anna és Valuska László beszélgetnek a Margó Fesztiválon – Fotó: Neményi Márton, nlc.hu

Mérő László – Fotó: Neményi Márton, nlc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top