Nincs drágább, mint az a napi pár perc, amit magunkra tudunk fordítani….
Aztán eljön a péntek, és rájövünk, hogy még egyetlen perc sem jött össze. Ha lefeküdtek a gyerekek, elment a férj pecázni, az anyós sem tőlünk várja a világmegváltó gondolatokat, akkor mi jövünk. Most induló sorozatunkban leírjuk, hogy mi mit csinálunk, amikor egyesben vagyunk saját magunkkal, hátha egyre többen szakítotok időt magatokra. Cseppet se féljetek, közülünk sem olvas mindenki magasirodalmat, vagy jár múzeumba minden héten, nem ez a lényeg. Van, aki a Dirty Dancinget nézi meg heti rendszerességgel, más sütőben sült gombóccal kapcsol ki, és olyan is akad, aki bugyuta sorozatokat darál, ha csak bambulni szeretne. Mostantól minden pénteken adunk néhány tippet, hol aktuális programokkal, hol könyvekkel, de jóga és házi festés is lesz az ötletek között.
„A magyar nyelv és irodalom tantárgyak kötelező törzsanyagában csak lezárt, biztosan értékelhető életművek szerepelnek” – adja ki a parancsot a sokakat, köztük engem is a jeges rémület frissítő élményével megajándékozó új NAT. Ehhez képest pont az év végén volt szerencsém a Kosztolányi Dezső szerelmi életét teljesen újraíró irodalomtörténeti kötethez. (Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti, Jaffa Kiadó, 2019 Budapest; nagyon ajánlom.) Ebből például kiderül, ki volt a „lezárt, biztosan értékelhető” kötelező olvasmány, az Édes Anna múzsája. Régóta foglalkoztatta a rejtély az irodalomkedvelőket.
Újraértékelni Kosztolányit: de miért ölt Édes Anna?
A képek alapján sugárzóan gyönyörű fiatal nő, Keresztes Erzsébet, a család dajkája sok-sok éven át volt az író szeretője, a felesége, Harmos Ilona mellett. Kosztolányi nem véletlenül titkolta, hogy kiről mintázta a cseléd alakját, aki a könyv végén – nem lövök le nagy poént, hiszen mindannyian olvastuk a regényt – megöli a Vizy házaspárt. Azt továbbra is legfeljebb csak sejtem, hogy miért gyilkolt Édes Anna, de az egészen biztos, hogy klasszikusokat újraolvasni nagyon jó. Az utóbbi időben teljesen rá vagyok kattanva, érdemes kipróbálni a „legális függőségek” sorozatból.
Leginkább azért, mert egészen izgalmas, teljesen más élmény volt az új tudás birtokában megint végigizgulni az Édes Annát. Az ember nemcsak a szöveg lírai zsenialitását, a magyar nyelv legszebben csengő mondatait és a szerző páratlan humorát fedezi fel újra, hanem kicsit saját magát is. Kénytelen kezet fogni azzal a naiv, rajongó, kicsit cinikus, szorongó kamasszal, aki volt valaha, mikor a művet először olvasta. Hasonló élmény ez, mint mikor következő újraolvasásomban Kosztolányi sok-sok év kihagyás után újból találkozik irodalmi alteregójával, Esti Kornéllal, akivel együtt nőttek fel, és rácsodálkozik, hogy ki lett belőle. Ő a komoly, író ember, miközben Kornél megmaradt örök gyereknek.
Édes Annára visszatérve, a kötelezők és a régi kedvencek újrafelfedezése azért is tanulságos önismereti munka, egyben visszaigazolás, mert látom, mennyit tanultam, értem vagy épp koptam a diákévekhez képest. Nézőpont kérdése. Például amikor Jancsi, az úri fiú rámászik Annára, az nem csak egy mezei szex, a nőnek szerelmi jelenet; ma már súlyos bántalmazásnak értékelem. Ahogy maga a cseléd sem csak egy könyvalak, hanem a nők évszázados, még a századelő évtizedeiben is jellemző kizsákmányolásának és elnyomásának szimbóluma. A Kún Béla elrepül kezdetről nem is beszélve. Utólag belegondolva, vajon hány magyarórán feladott mű politikai hátteréből nem érthettem gyerekként egy kukkot sem?
És te ki lettél volna a századfordulón? Utat mutatnak a női történelemkönyvek
Azóta szabad perceimben a kor, a századelő évtizedeinek bűvöletében sokat meditálok arról is, ki lettem volna, próbálom elképzelni, anno hogyan éltem volna meg a különböző női szerepeket. Ha cseléd vagyok, örülök, hogy felkerültem vidékről, és szó nélkül tűröm a sorsomat, ami napi 16 óra munka? Esetleg várom, hogy betoppanjon a kéményseprő, és megkérje a kezemet? Feltéve, ha előtte szerencsém van, és nem válok nemi erőszak áldozatává a háziak fia vagy unokaöccse által, hogy aztán kulloghassak vissza a falumba a balkézről megfogant gyerekemmel? Bár még ott is él a házasság, a feleségstátusz reménye.
A fantáziálásban nagy segítségemre volt egy másik friss megjelenés, Szécsi Noémi hiánypótló hétköznaptörténeti kötete, a Lányok és asszonyok aranykönyve, amiben leírja, hogyan éltek a nők a századelőn. A nagy mozizás és időutazás közben rájöttem, a századfordulón „budai úrinőként” például meglehetősen illetlen jelenségnek számítottam volna azzal, hogy próbálok sportos életet élni, és hetente háromszor eljárok edzeni. Ha nem az apám, most a férjem tilt el az edzéstől. A heti egy feszültségoldó spinninggel behelyettesíthető biciklizés még csak-csak elment, bár az is elég frivol tevékenységnek számított akkoriban.
Jógaórán sírni, illetlenül biciklizni, a felöntésen izzadni
A jógát ugyan a századforduló környékén kezdték felfedezni a keletre utazó európai expedíciók, de az első indiai jógi csak tíz évvel az Édes Anna megjelenése után, 1936-ban telepedett le Budapesten. Selva Raja Yesudianhoz akkor akár el is járhattam volna – most csak az Andihoz megyek az ászanákat gyakorolni egy cuki kis óbudai terembe, hogy ismét találkozzak magammal és a határaimmal. Bevallom, van olyan óra, ami után úgy tör ki belőlem megkönnyebbülten a feszültség, hogy sírva megyek haza. Te jó ég, mi mindent gyűjtögethettem eddig odabent? – szoktam gondolni útközben.
Ennél már csak a szauna lazít el jobban, azon belül is lelkes rajongója vagyok a szaunaszeánszoknak, más néven a felöntésnek: utána be a 16 fokos merülőbe, és máris rendben van minden. Lehet olvasni Esti Kornélt, Édes Annát vagy a századforduló nőinek nem túl vidám élettörténeteit. Viszont ha a századelőn járok ilyen sokat – havonta legalább kétszer – fürdőbe, biztosan megsajnálnak, és azt hiszik, ha ennyit kúrálom magam, elképesztően súlyos betegségben szenvedek, vagy a szeretőm a fürdőorvos. Akit szeretek, egyébként a személyi edző, kaptam is tőle az év első napján egy edzéstervet, ha mindezek után még lenne egy kis maradék énidőm és szabad 20 percem.