| A nőknek kedvez végül az IMF-vezér szexbotránya |
„A szexuális bűncselekmények bizonyítása abban különbözik más ügyektől, hogy az erőszak elszenvedője általában egyedül van, amikor a kifogásolt cselekmény megtörténik, így a bizonyítás során is egyedül van az állításával” – ismertette az ilyen jellegű ügyek fő jellemzőjét Tuza Péter, a „Zsanett-ügy” néven elhíresült eset sértettjének ügyvédje.
A szexuális bűncselekmények vádlottjai általában nem ismerik el elsőre a tettüket: tudják, hogy a bizonyítás nem könnyű (legtöbbször nincsenek tanúk). A hasonló ügyek vádlottjai, gyanúsítottjai ezért elsőként rendszerint azt próbálják bizonyítani, hogy a sértett szavahihetetlen, nem mond igazat.
Kulcsfontosságú az ilyen ügyekben, hogy a sértett mennyire hitelesen, ellentmondásoktól mentesen mondja el a vele történeteket. Ehhez viszont megfelelő körülmények kellenek: egyes szakemberek szerint a rendőrségek, bíróságok alkalmazottainak speciális képzésre lenne szüksége ahhoz, hogy megfelelő érzékenységgel, tapintatosan tudjanak bánni egy traumatizált sértettel. Már ahhoz is sok erő kell, hogy valaki eldöntse, feljelentést tesz, és mások elé tárja a legtöbb sértett által szégyellt incidenst.
A többség nem lép vissza
„A szexuális bűncselekmények kényes területet jelentenek: ide tartozik a szemérem elleni erőszak, az erőszakos közösülés… a kerítés, kitartottság, üzletszerű kéjelgés. Sok sértett csak a feljelentés után szembesül azzal, hogy mivel jár majd az eljárás: kihallgatás, találkozás igazságügyi pszichológus szakértővel… És mivel az erőszakos közösülés és személy elleni erőszak (alapesetben, ha nem kiskorú a sértett, nem többen követik el a bűncselekményt) magánindítványos bűncselekmény: vagyis a sértettnek kell nyilatkoznia, hogy kívánja-e az eljárás megindítását, az elkövető felkutatását. Ennek hiányában a rendőrség kénytelen megszüntetni a nyomozást” – mondta Nők Lapja Cafénak Molnár István rendőr őrnagy, a BRFK Gyermek és Ifjúságvédelmi Osztálya megbízott alosztályvezetője, hozzátéve, hogy – az általa ismert ügyekben – azért a sértettek többsége nem lép vissza, és megteszi a feljelentést.
A szexuális bűncselekmények kivizsgálása során pszichológus, pszichiáter szakembert is bevonnak a történtek rekonstruálása érdekében. Speciális teszt igazolhatja például a sértett traumatizáltságát, és egyéb következtetéseket is levon az igazságügyi pszichológus, aki nem csak a véleményét fogalmazza meg arról, mi valószínűsíthető az eset kapcsán. „Sajnos az ilyen ügyekben csak a sértettet vizsgáljuk, pedig nagyon fontos lenne, hogy mindkét féllel beszélhessünk, hogy a motivációt feltérképezzük, az előzményeket megismerjük, hogy a történet mindkét fél által elmondott verzióját halljuk” – mondta Pál Enikő klinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő. Általában a feljelentés megtétele után hozzávetőleg két héttel kerül hozzá egy-egy ilyen eset sértettje, de ennyi idő – magyarázta a pszichológus – nem jelent problémát a pszichológiai vizsgálat szempontjából.
Fontos a gyorsaság
A szexuális bűncselekmények felderítését nagyban segíti, ha a sértett és a hatóságok azonnal lépnek, hogy benyomást lehessen szerezni a sértett személyes reakcióiról, és kikérhessék azok véleményét, akik látták a sértettet az esemény után: milyen állapotban volt, mit mondott, hogyan viselkedett… Lehetőség szerint minél előbb szükséges – szakszerűen – beszerezni az összes bizonyítékot, és „megkérdezni” az elkövetéssel gyanúsított személyt.
A feljelentést követően akár azonnal orvosi, nőgyógyászati vizsgálatra kísérik a sértettet és helyszínelésre is sor kerül, melynek során begyűjtik a bizonyítékokat: például zsebkendőt, gumikesztyű, óvszert, ruhamaradványokat – ismerteti az ilyen esetekben szokásos ügymenetet Molnár István.
A késlekedés ronthatja a sértett esélyeit – mondta Tuza Péter, aki mindkét oldalt képviselte már ügyvédként szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos eljárásban: és emlékezik olyan esetre is, ahol azért mentették fel a védencét, mert a hatóság „nem foglalta le a kulcsbizonyítékot, a lepedőt”.
Az ilyen ügyek vádlottjai gyakran „nyitva hagynak” egy utat maguknak: ha eljut a bizonyítási eljárás odáig, hogy elismerik, hogy sor került az aktusra, akkor azt állítják, hogy az a sértett beleegyezésével történt. Előfordulnak „kitalált” történetek is: családi viták, válások során felmerülő feszültségek (gyerekfelügyelet, ingóságok megosztása) miatt. És „van, hogy véget ér egy párkapcsolat, és közben valami sérelem miatt azt állítja az egyik fél, hogy az utolsó szexuális együttlét erőszakon alapult és nem közös beleegyezésen” – mondta Molnár István.
Szégyen, titkolózás, félelem
Azért inkább az jellemző, hogy elhallgatják a sértettek az ilyen ügyek többségét. „Ilyet az ember nem szívesen vállal fel: egy ilyen ügy kapcsán annyi szennyet, mocskot zúdítanak rá az érintettre” – mondta Tuza Péter, aki eddigi munkája során nem találkozott olyan üggyel, ahol a sértett egy hasonló ügyben „kifejezetten valótlanságot állított volna”.
Sokan szégyellik, magukat is okolják, ha valamilyen szexuális zaklatás, bűncselekmény áldozatává válnak. Akik pedig vállalják, azokat gyakran elrettentik a hatóságok: előfordul, hogy feleslegesen vájkálnak a magánéletüknek olyan területén is, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, vagy épp kétségbe vonják a szavukat – állítja a területtel foglalkozó szakemberek egy része. „Nem értem, miért kellene egy ilyen ügy sértettjének arra válaszolnia kihallgatáskor vagy a bíróságon, hogy hány szexuális partnere volt az esetet megelőzően… vagy hogy éppen milyen ruhát viselt aznap. A szexuális erőszak ugyanúgy elítélendő, ha bő pulóverben és nadrágban, vagy ha miniszoknyában és szűk felsőben volt a bűncselekmény elkövetésekor az áldozat” – mondta a Nők Lapja Cafénak egy név nélkül nyilatkozó pszichológus, aki éveken át egy bántalmazott nőket segítő telefonos segélyszolgálat önkéntes munkatársa is volt.
„Nem hinném, hogy bárki is kitalált – szexuális bántalmazásos – történettel állna elő, az ilyesmit szinte mindenki inkább szégyelli, eltitkolni próbálja – mondta dr. Süli Ágota pszichiáter, hozzátéve, hogy egyes vélemények szerint az Egyesült Államokban esetenként túlzásba is viszik például a munkahelyi zaklatásos ügyeket: van, aki úgy érzi, hogy már megdicsérni sem lehet egy nőt anélkül, hogy botrány legyen az ügyből.” De Magyarországon erről egyáltalán nincs szó: „olyan nagy lehet a szégyen- és bűntudatérzés, hogy előfordul, hogy például az őt gyerekként rendszeresen megerőszakoló apát még felnőttként sem jelenti fel a sértett.”
