nlc.hu
Szex
Készül az antibébi-tabletta férfiaknak

Készül az antibébi-tabletta férfiaknak

Hamarosan elkészülhet az új fogamzásgátló gyógyszer – ha minden jól megy, pár év múlva már nem csak a nők védekezhetnek tablettával a nem kívánt terhesség ellen.

Antibébi tabletta férfiaknakTeljesen leállítja a spermiumok termelődését egy most felfedezett vegyület – számoltak be róla a New York-i Columbia Egyetem kutatói.
Mint elmondták, a korábbi próbálkozásokhoz képest teljesen új irányból közelítették meg a kérdést, mert arra törekedtek, hogy ne valamilyen hormonnal, hanem más vegyi anyaggal hassanak a hímivarsejtek termelődésére. Úgy tűnik, sikerrel jártak, mivel a most felfedezett, nem hormonalapú készítmény becsapja a szervezetet elhitetve vele, hogy A-vitamin-hiányos állapotban szenved – erre válaszul a spermiumtermelődés önmagától leáll.

A még csak egereken tesztelt anyag hatalmas előnye, hogy elhanyagolhatóan kevés mellékhatással jár, többek közt egyáltalán nem csökkenti a vizsgált egyedek nemi vágyát, ráadásul a szer megvonását követően szinte egyből visszaáll az állatok nemzőképessége – ahogyan az a női fogamzásgátlók hatásmechanizmusánál ismeretes.

Ha minden a tervek szerint alakul, akár öt éven belül elkészülhet az embereknek is adható gyógyszerkészítmény – így a kutatók. Kérdés, vajon a férfiak bevennék-e a fogamzásgátló tablettát, várható kereslet nélkül pedig egyetlen gyógyszergyártó cég sem költ dollármilliókat egy gyógyszer kifejlesztésére.

Miért lenne áttörés, ha tényleg elkészülne a pasiknak szóló antibébi-tabletta?

A tudomány mai állása szerint csak kétféle védekezési mód közül választhatnak azok a férfiak, akik ki akarják venni a részüket a családtervezésből: vagy elköttetik az ondóvezetéküket vagy óvszert húznak, de sokan mindkét megoldást elutasítják: így a nő kénytelen beleavatkozni szervezete működésébe vagy más kellemetlenséget felvállalni.

Az ondóvezeték elkötése komoly elhatározást igényel. Mint dr. Albert István andrológus professzor elmondta, a már egyszer megműtött szervet hazánkban csak az esetek 30-40 százalékában sikerül újra működőképessé tenni. Ezért az erre vállalkozó férfi jól teszi, ha az operáció előtt biztos ami biztos alapon letétbe helyez egy adag spermiumot valamelyik spermabankban, különben könnyen úgy járhat, mint az a páciens, aki a beavatkozás után új házasságot kötött, de hiába szeretett volna megint gyereket, nem sikerült a helyreállító műtét.

Alternatíva lehet persze az óvszer – bár azt a férfiak többsége utálja, inkább csak jobb híján viselik és ha csak lehet, megúsznák a kényelmetlen gumiburok felhelyezését. A nők véleménye is megoszlik az óvszerrel kapcsolatban; van, aki szintén nem szereti. Persze ha csak az ondóvezeték elkötése és az óvszerviselés közt lehet válogatni, még mindig ez utóbbi számít humánusabb megoldásnak.

Dr. Albert István főorvos, urológus-andrológus professzor
Dr. Albert István
urológus-andrológus
professzor

Mint az andrológusprofesszor elmondta, lassan, de biztosan emelkedik a hozzá forduló férfiak közt azoknak a száma, akik valamilyen fogamzásgátlás lehetőségét keresik, ezért ő valószínűnek tartja, hogy volna igény az újfajta antibébi-tablettára. Nem csoda, hogy már korábban is kísérleteztek a szájon át szedhető fogamzásgátlóval – ilyen hatású például a brutális adagokban szedett férfi nemi hormon, a tesztoszteron is, mivel képes teljesen leállítani a hímivarsejtek termelését. Ezért a hatásért azonban súlyos árat kell fizetni, gondoljunk csak a pórul járt testépítőkre: a rengeteg mellékhatás szétrombolhatja hormonháztartásukat, sokan közülük visszafordíthatatlanul meddővé válnak, hogy a teljes impotenciáról ne is beszéljünk. Szóval ez az út nem járható.

Ami az új tablettát illeti, dr. Albert István szerint kérdéses, vajon hogyan érik el, hogy az általános A-vitamin-hiányos állapot szimulálása ne károsítsa a szervezet többi részét, hiszen az A-vitamin valódi megvonásának nagyon sok káros hatása van. – Csak akkor működhet a dolog, ha az amerikai kutatók meg tudják oldani, hogy kizárólag a heréket »verjék át« – tette hozzá a professzor. Marad tehát a remény és várakozás – már csak azt az öt évet kell valahogy kibekkelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top