Veszek egy mély levegőt, és teljes átéléssel, odaadással kipróbálok csupa olyasmit, ami a pasiknak alapból megy. Első körben pofátlanul stíröltem.
Pasik a Városligetben
A fővárosi Városliget kiváló hely, ha pasikat akar meglesni az ember: rengeteg futó, biciklista, kutya- és gyereksétáltató hím fordul itt meg. Csak ajánlani tudom. Első bátortalan nekifutással a Királydomb tövébe telepszem, hímállat-testtartással próbálkozom: terpesz, karok lazán a térden, orr magabiztosan felfelé biggyeszt, majd elkezdem a vizuális vadászatot. Első körben elröhögöm magam, majd komolyságot erőltetek magamra és lazítom a mimikai izomzatom – és hopp!
Elsőként egy negyvenes férfi áll meg tőlem alig 5 méterre, egy zavarodott kutyát igyekszik fegyelmezni – sikertelenül. A pasas teljesen átlagos: mosásra érett farmer, két számmal nagyobb sárga ing, KO-ra taposott adidas cipő, Ray-Ben napszemüveg-utánzat, menőn hátrafésült haj, karikagyűrű az ujjon, és enyhén erőltetett menő járás. Stírölésre kiváló.
Szintén Ray-Ben-utánzatú napszemüvegem letolom az orrom hegyére, és piszkosul magabiztos tekintettel célba veszem. Merev tekintettel addig nézem, míg megérzi, őt vizslatom. Szemkontaktus megvan. (Gyomrom kicsit beremeg, most nem lehet megállni.) Tekintetem lassan, de szisztematikusan végigfuttatom testén, miközben apró mimikai mozdulatokkal nyugtázom: Nem rossz hús! Majd kajánul – éhes tekintettel – rávigyorgok, szemöldököm is finoman fel-felhúzom. Szegény férfiember, szemmel láthatóan zavarba jön, a tálcán felkínált jelekkel nem tud mit kezdeni; gyanítom, élete első nyílt és rámenős stírölésével van dolga. Hamar elhúzza a csíkot.
Fellélegzem.
Túléltem!
Jöhet a következő!
Nem kell sokat várnom, hamarosan egy apuka jelenik meg a színen, hiperaktív, három év körüli kislányával igyekszik felvenni a tempót. Magas, sportos férfi, fekete haj, kreol bőr. Szemrevaló, s ha nem dolgozna bennem a szent erkölcs, bizony isten nem csak játszásiból vizsgálgatnám. Ugyanazt alkalmazom, mint az előbb. Napszemüveg letol, lassú, szemtelen pillantások – amibe olyannyira belejövök, hogy férfiasságát is megpróbálom felmérni. (A szívem hangosan ver, mégis mi a frászt csinálok, ha leszólít?) Nézem hosszasan, tekintetemmel igyekszem azt sugallani, isten mennyire tökéletesnek teremtette.
Legbelül azonban azért drukkolok, hogy ne vegye a lapot: Istenem, add, hogy a lábába kapaszkodó göndör hajú kistündér legyen a szeme fénye, szíve szerelme! Imám célt téveszt, a férfi visszanéz, élvezi a pillantások játékát. Szerepére rájátszik, hirtelen példás apává vedlik át, gügyög, puszilgatja kislányát, szeme sarkából pedig óvatosan ellenőrzi, átmegy-e a színdarab. Átjön! Nagyon is! Lelohadok! Hirtelen elfordítom a fejem. Megerősödik bennem: egy pasiról kerek tíz perc alatt le lehetne imádkozni a nadrágot. Dúlok-fúlok, kicsit felcseszi az agyamat stírölésem sikeressége. Minden pasi egyforma! Aztán pár perc erejéig komolyan és elszántan elhatározom: a jövőben csak használni fogom a férfiakat, nem érdemelnek ezek mást. Elképzelem magam, mint femme fatale, aki jót szórakozik, majd érzelmi hullákat hagy maga után. Beleélem magam a szerepbe, lázba jövök, érzem magamban a csít. Jöjjön hát a következő áldozat!
A Kertem szórakozóhelyre teszem át magam, közvetlenül a pult mellé, s egy korsó sör társaságában keresgélem a megfelelő alanyt. Vonzó pasi nincs a láthatáron, igazából senki nem tetszik, de stíröljünk, ha már egyszer ezért jöttünk ide. Egy nagyon magas, hosszú hajú, negyvenes férfit kezdek el nézni, oldalt áll, izmos karját és a fenekét nézem feltűnően, méregetem, mint egy olcsó, de szemrevaló kiállítási darabot. A hatás kedvéért belső monológokat is folytatok: Apám, isten aztán nem spórolta le rólad az izmot! Micsoda formás segg! Aúúúú! A pasi kedvesen visszanéz, mosolyog, nem érti, mit művelek. Gyanítom, ezúttal az én színdarabom bukik meg csúfosan, intelligensen odébbáll. Kedvem szegi a dolog, a végzet asszonya lufi kipukkan, elbizonytalanodom. Puffogok egy sort.
Konklúzió: Miért jó stírölni?
A stírölésben egyetlen jó dolog van: akármennyire jól nevelt az ember, néha kimondottan jó arcátlannak, szemtelennek lenni, a pár perces etikai normasértés határozottan felszabadító – persze csak akkor, ha az egész műveletet nem töri derékba a zavar. Stírölni tulajdonképpen nem is rossz, egy gyors és egyértelmű jelrendszer ahhoz, hogy kommunikáljuk éhségünket. Nő létemre azonban megmaradnék inkább a flörtölésnél.
