Szex

Így jut célba a sperma

Kiderült, hogy nyílegyenesen, spirálvonalban és összevissza is úsznak a hímivarsejtek. De vajon ez mennyire befolyásolja a fogantatást?

Mindent tudunk a spermárólMost aztán már tényleg nincs olyan dolog, amit ne tudnánk a hímivarsejtekről: kutatók ugyanis háromdimenziós felvételeket készítettek az örökítőanyagokról. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói több teszt során összesen 24 ezer egyedi hímivarsejtet figyeltek meg, elegendően sokat ahhoz, hogy olyan ritka viselkedéseiket is meg tudják különböztetni, melyek csak nagyobb tömegben érvényesülnek.

A térbeli felvételek alapján ma már tudjuk, hogy a spermiumok túlnyomó többsége kacskaringós útvonalon halad előre, ám a sejtek 4-5 százaléka speciális spirálvonalban úszik. A csavarmenetszerűen mozgók mintegy 90 százaléka úszott jobbkezes spirálban, míg a fennmaradó nagyjából 10 százalékuk balra csavarodva. A megfigyelt furcsa viselkedések között volt még, hogy egyes spermiumok a szokásos sebesség kétszeresével kóboroltak, illetve nagyon széles, hanyag csavarokat írtak le. A legtöbb hímivarsejt csak rövid ideig mozog az éppen felvett furcsa stílusban, aztán visszatér szokásos haladási módjához, de hogy ezt mi okozza, azt még nem tudják.  

Kutatók szerint ez a felfedezés elsősorban a gyógyszerkutatásban hasznos, ez a felfedezés ugyanis sokat elárul arról, hogy nagyobb tömegben jelen lévő sejtekre miként hatnak a gyógyszerek. Minket azonban jobban érdekelne, ha – mindennek tükrében – arra a kérdésre kaphatnánk választ, hogy ártunk-e azzal, ha – például időzített szeretkezéssel, netán a szexet követő gyertyaállással – rásegítünk a megfoganásra, lehet, hogy így nem az a hímivarsejt ér célba, aminek kellene? 

Amit a spermáról tudunk…

• Az ondó – a spermiumokon túl (1%) – C-vitamint, kalciumot, klórt, koleszterint, citromsavat, kreatint, fruktózt, tejsavat, magnéziumot, nitrogént, foszfort, káliumot, nátriumot, B12-vitamint és cinket tartalmaz.
• A spermiumok 60–90 napon át a mellékherékben nőnek és érnek, és ennyi idő szükséges ahhoz, hogy érett spermiumok keletkezzenek.
• Az ejakuláció során általában 2–6 ml mennyiségű ondó távozik a húgycsőből.
• Egy ejakulátumban 40–600 millió spermium található.
• Az ondó állaga folyton változik – a fehérjetartalmú ételek például besűrítik az ondót, míg a búzacsíra, az omega–3-olajak és a cink javítják az ondó állagát.
• A hüvely savas kémhatásának ellensúlyozásaként az ondó enyhén lúgos kémhatású (pH 7,2).
• Az ejakuláció bekövetkezése nem jelenti, hogy a férfi eljutott a csúcsra, az orgazmust más mechanizmusok működtetik, mint a magömlést.
• Ha az ejakulátum visszafelé, a húgyhólyagba ürül, retrográd ejakulációról beszélünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top