A nagy szexkönyvtár
Mára a szexuális felvilágosító könyvek szerepét sok esetben átvette a Google keresője, és tegyük a szívünkre a kezünket: sokkal könnyebb például a „korai magömlés” szópárost bepötyögni a billentyűzeten, mint tanácskérő levelet írni egy magazin szexrovatába, hogy jó eséllyel hülyének érezzük magunkat, vagy egy könyvesboltban vadászni olyan kötetekre, melyek segítséget jelenthetnek a témában. A kilencvenes évek előtt ez azonban nem volt ilyen egyértelmű, így akkoriban jóval többen tanulták könyvekből a nemi életet. Na de milyen könyvekből? Pontosan ez érdekelt, amikor nekiindultam könyvtári túrámnak, és ugyan részben csalódtam, mert Veres Pál és Lux Elvira bölcsességei a központi Szabó Ervin könyvtárban már nem fellelhetők, ahogy a Cicciolina szerelmi receptjei (igen, ilyen is volt) sem, viszont találtam helyettük sok más ínyencséget.
“A púpos férfi és a nő egyesülés”
 |
 |
 |
Emlékeztek még a Leslie Nielsenes Csupasz pisztoly filmekre, amiben a főhős faarccal, a lehető legkomolyabban képes kimondani a világ legidiótább marhaságait? Nos, pontosan ezt éreztem, amikor a felnőtteknek szóló, tudományos igényűnek szánt, már-már enciklopédikus alaposságú felvilágosító kötetekbe olvastam bele. Amikor a könyvekben olyan fejezetcímekre leltem, mint „A csúnya lány mentsvára az egyénisége” vagy „A púpos férfi és a nő egyesülése”, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám, de a legjobb akkor jött, amikor egy-egy kényesebb fejezetbe beleolvastam. Az olyan könyvek szerzői, mint a Szex, szerelem, család (1979), A szerelem iskolája (1957), a Beszélgetések szexről és más dolgokról (1981), A házasélet abc-je (1974) vagy A nemi öröm (1986) többnyire dohos zakószagú, szemüveges tanár bácsis stílusban térnek ki a legapróbb részletekre is egy kapcsolatnál, például olyan bölcsességeket osztanak meg velünk, mint a „Legtöbbször a szülők osztják meg lakásukat a fiatal párral. A fiatalok könnyen megfeledkeznek arról, hogy a házasság enélkül talán létre sem jöhetett volna”. Ezek a hálátlan korcsok… A könyvek szerzői minden élethelyzetre fel akarnak bennünket készíteni: „A férfi jóval súlyosabb a nőnél, ezt a házaséletben sosem szabad elfelejtenie. A hím állva ejti meg a nőstényt, és a párzás nem tart sokáig, ezzel szemben a kultúrember fekve közösül, és tetemes időt szán rá. A férfinak közben gondolni kell arra is, hogy testének súlya úgy nehezedik a nőre, hogy az egy idő után levegőt sem kap”. Egy másik gyöngyszem szerint „Ha az első randevú sikerült, a következőkkel lépésről lépésre közeledik a kérdés, hogy ismeretségükből mikor lehet nemi kapcsolat”. És ez utóbbit 1986-ban írták!
 |
 |
Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!
Természetesen a könyvek szerzői arról nem tehetnek, ha felállított statisztikáik felett mai szemmel kissé eljárt az idő, de attól még egyik-másik kimutatásuk minimum megmosolyogtató. „15 lány, a megkérdezettek 20%-a, és 44 fiú, ami 55%-ot jelent, igennel válaszolt arra a kérdésre, helyes-e a házasság előtti nemi élet” – olvasható a Szex, szerelem, család című könyvben, ami még a sikerültebbek közé sorolható. Arról például egészen hitelesen tájékoztat, hogy egy szülő hogyan világosítsa fel gyermekét a szexualitással kapcsolatban, és egy kifejezetten vicces fejezetben még a kamaszok leggyakoribb kérdéseit is csokorba veszi (Kezdeményezhet-e egy lány randevút? Lehet-e a csókolózásnak káros következménye?). Amikor azonban a hagyományostól eltérő szexuális viselkedésformákra kerül sor, olyan érzés lett úrrá rajtam, mintha egy Hahota újságot lapozgatnék: „A biszexualitás fejlődési rendellenesség” vagy „A csoportszex csaknem kizárólag a nyugati országokban terjedt el”. Igazi gyöngyszemek.
Amikor rászoktunk a homoszexualitásra…
A könyvek már a szex alapjait leíró fejezeteikben is bővelkednek vicces sorokban, de igazán meredek terepre akkor érkeztem, amikor az olyan címszavak kerültek sorra, mint az onanizálás, a homoszexualitás vagy a transzvesztiták. A házasélet abc-jéből kellett megtudnom, hogy „A heteroszexuális nemi élet megkezdése rendszerint véget vet az onániának”, de az igazi megvilágosodás akkor ért, amikor elolvastam, hogyan lesz valakiből homoszexuális: „Úgy terjed, hogy egy fiatal egy idősebb homoszexuális hatása alá kerül, aki őt erre rászoktatja.” A kedvenceim mégis az 1986-ban íródott A nemi öröm című könyvből származnak, melyből kiderül, hogy „Egy férfi férfiak iránti vonzalma nem kellene, hogy a nővel való kapcsolatát felborítsa, és segít, ha nőkre gondolva elégíti ki magát”. A leghasznosabb házassági tanács címéért is versenybe szállt a szerzőpáros: „Sok nő elfogadja párja ruhacsereszükségét, ameddig az otthonuk falai között marad. Kapcsolatát azonban igen megterheli az a transzvesztita, aki személyiségének női vonásait továbbfejlesztené”.
Ősi szexualitás
Kutatásomból nem hagyhattam ki a minden második háztartás polcán megtalálható Káma-Szútra és Az illatos kert című ősi köteteket sem, melyek leginkább azzal vívták ki maguknak az emberek érdeklődését, hogy számtalan szexpózt mutattak be a misszionáriusra ráunó embertársainknak, viszont cserébe mindezt olyan nyelvezettel tették, hogy azon nem lehet nem fennhangon röhögni: „Ha a nő nagyokat sóhajt, ajkai kipirulnak, szája félig nyitva, mozdulatai tétovák, s úgy látszik, az ágyba vágyik, léptei bizonytalanok és ásítás kerülgeti, tudd meg, hogy elérkezett a legalkalmasabb pillanat a közösülésre”. Nekem erről inkább az jutott eszembe, hogy szegény majd összeesik a fáradtságtól, de ugye nézőpont kérdése… Természetesen hiba lenne mára is teljes mértékben érvényes tanácsokat várnunk két sok száz éves könyvtől („Ha kétség merülne fel a terhességet illetően, igyon a nő lefekvés előtt mézes vizet, és ha nehéznek érzi a hasát, akkor biztos lehet abban, hogy viseltes. Ha jobb oldalát érzi nehezebbnek, akkor fiú lesz a gyermek”), de kétségtelen, hogy a nemi szervek megnevezésében elképesztően kreatívak voltak. Az olyan becenevek, mint a csúszómászó, a szundi, a feszegető (!), a szilaj és a felszabadító (!) igazán üdítően hatnak mai trágár világunkban, és akkor még nem említettem az állatok nemi szervére vonatkozó neveket, mint a fejenagy, a csupaideg, a peckes, a vessző és a dárda.
A gyerekek jártak a legjobban
 |
|
Amikor nekikezdtem az olvasgatásnak, meg voltam győződve arról, hogy a legnagyobb marhaságokat a gyerekeknek szóló könyvekben találom majd, ám ehhez képest a Peti, Ida és Picur, valamint A sehány éves kislány című hetvenes évekből származó kötetek mai szemmel nézve is aranyosak és informatívak. Az utóbbi nagy, egész oldalas képek segítségével mutatja be, hogyan születik egy gyerek, illetve fejlődik az anyukája hasában, de mivel a legkisebbeknek szól, a szexet még nem érintik benne. A Peti, Ida és Picur ebben már jóval tovább megy, amikor egy család harmadik gyermekének érkezésekor képregényesen, játékos, kérdés-válaszos formában mutatja be, milyen kérdések járnak ilyenkor a kicsik fejében. Az olyan mondatok, mint a „- Hányszor szeretkeztek egymással? – Sokszor, de nem mindig lesz belőle gyerek. Hiszen akkor rengeteg gyerekünk lenne.” szellemesek és őszinték, és szerencsére hiányzik belőlük az a megjátszott bölcselkedés, ami a felnőtteknek szóló könyvekre annyira jellemző volt.
Gonoszkodás
A cikk eddigi részében természetesen kissé gonosz voltam, hiszen egy könyv elsősorban annak a kornak készül, amelyben íródott, a szexuális kultúra pedig folyton fejlődik és változik, és ami ma extrémnek hat, később talán teljesen hétköznapivá válik. De az is lehet, hogy amit ma elfogadunk, simán jó erkölcsbe ütköző lehet pár évtized múlva. A régi felvilágosító könyveket ennek szellemében érdemes olvasgatni, mert inkább egy korszak szexuális kultúrájának dokumentumai, mint máig érvényes tanítások. És persze ki tudja, lehet, hogy ez a cikk is nevetségessé válik harminc év múlva…
