nlc.hu
Szex
Uraim, önök tudnak még udvarolni?

Uraim, önök tudnak még udvarolni?

Tudják Önök, hogy a nőknél a szex nem a néhány perces előjátékkal kezdődik? Hogy egy bók, egy mosoly, néhány kedves szó csodát tesz egy nővel? Kipróbálták már azt, hogy a megszokott kiszámíthatóság helyett apró meglepetéseket csempésszenek a hétköznapokba, amik csodát tudnak művelni még egy 20 éves házasságban is? Vajon meggyőződtek-e már arról, hogy elismerő szavakkal pillanatok alatt el lehet érni egy nőnél, hogy házisárkányból szexi nővé váljon?

Ülök a biztosítónál. Fiatal, csinos, ámde fásult és unott hölgy az ügyintéző. Várok, hogy sorra kerüljek. Láthatóan elege van az egész napból, a munkájából, az ügyfelekből. A tekintete, a testtartása, a hangja mind azt üzeni, hogy a “női sugárzása” szabadságra ment. Egyszer csak egy úr kerül az asztala elé. Valami kedveset mondhatott neki, mert hirtelen arra leszek figyelmes, hogy az unott hölgy másodpercek alatt egy vonzó, csábító nővé válik. Csilingelő nevetéssel, lesütött szemekkel, elpirult arccal, felpezsdülve, lelkesen foglalkozik az asztalánál ülő “ügyféllel”. Csakis a férfi lehetett a változás oka, hiszen egyik pillanatról a másikra, mintegy “gombnyomásra” felszínre tört a fásultnak tűnő hölgy nőisége. Akaratlanul is kacérkodott – de csak szemérmesen pironkodva –, ami a flört egyik formája, afféle finom magakelletés.

Tudják, uraim, nekünk, nőknek a lelkünkben is van egy G-pont, aminek a működése nagyon hasonlít az eredeti G-pontéhoz. Ha megérintik, simogatják, stimulálják, akkor az eredmény igencsak látványos, akár egy tartós párkapcsolatban is.

Szexi nőnek lenni

Igen, nagyon jó dolog szexi nőnek lenni. De a nők sajnos önmaguk számára nem mindig akarnak és tudnak szexik lenni, ahhoz többnyire a férfiak is kellenek. Mégpedig aktív jelenléttel, impulzív figyelemmel, némi humorral és férfiúi öntudattal. Ezek a “potenciálok” képesek serkenteni a nőiség érzését. Eleven és magával ragadó belső sugárzással az a nő rendelkezik, aki rendben van önmagával, és igen, ez valóban egy kemény belső munka eredménye. Mi, nők akkor érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha érezzük, hogy szerethetőek vagyunk, és tudjuk, hogy vannak értékeink, ha sok olyan dolgot végzünk nap mint nap, ami örömet okoz. Igen ám, de néha a kellő önismerettel és önbizalommal rendelkező nők is elfáradnak. Van úgy, hogy ők is azt érzik, semminek nincs értelme. Őket is érhetik csalódások, esetleg frusztráltak a munkahelyi teendőik miatt, és a rájuk zúduló elváráshalmaz elbizonytalanítja őket. Néha nekik is hiányzik a biztatás és az elismerés. Nem a néma elismerés, uraim, hanem a szavakba öntött, vagy tettekben megnyilvánuló, a NŐ-nek szóló elismerés. Egy ilyen gesztus a fáradt és szunnyadó nőiséget felébreszti – és voilà – néhány pillanat alatt ismét egy színeiben pompázó, sugárzó nő áll önök előtt.

Uraim, Önök tudnak még udvarolni?

A férfi hódít

Tudom, közhelynek számít ma már, de a klasszikus férfiszerepek közé tartozik a hódítás, a kezdeményezés, a biztonság megteremtése és a vadászat. A vadászat egy játék, a hódítás játéka. A macska is azért játszik az egérrel, hogy amikor véglegesen elkapja, édesebb legyen annak húsa az incselkedés közben felszabaduló stresszhormonoktól. A férfi udvarlásának az eredménye is valami ilyesmi. Ha egy férfi képes energiát fektetni abba, hogy szíve hölgyét megkapja, akkor a beteljesülés eksztatikus pillanataiban élvezheti udvarlásának gyümölcsét. Az önfeledt, élvező nőt, aki képes teljes lényét átadni párjának, miközben kizárja a külvilágot. A játék izgalma, az a tény, hogy “velem játssza a férfi”, azt üzeni egy nőnek, hogy: “kellek neki, tetszem neki, hatok rá, mint nő, hiszen értem csinálja az egészet”. Ez egy nagyon intenzív kapcsolódás, aminek következtében az esetleges sérelmek is sokkal könnyebben kezelhetőek a kapcsolatokban. Tartós párkapcsolat esetén az udvarlás egyfajta potenciál arra, hogy a szenvedély, a parázs lángra tudjon lobbanni a gondterheltebb időszakokban is.

Uraim, Önök tudnak még udvarolni?

“Félretettem a csalódottságomat és elvárásaimat!”

Lajos és Maja kapcsolatáról Lajos mesél, aki 39 éves, két gyermek édesapja: “Nagyon szeretjük egymást a feleségemmel, már 10 éves házasok vagyunk. De sajnos az elmúlt időszak megviselte a kapcsolatunkat. A két gyermek születése, Maja otthon töltött évei rányomták a bélyegét az életünkre. Nem történt semmi tragédia, de éreztem, hogy Maja sem érzi magát jól teljes mértékben. Azt tapasztaltam, hogy szexuálisan nem volt motivált, nem beszélgettünk, többnyire csak a közös feladatok kötöttek össze minket. Pedig annyira vágytam arra, hogy ölelhessem, hogy olyan buja legyen, mint amikor megismertem, de sajnos még a rendszeres rutinszexet sem kaptam meg tőle. Persze felmerült bennem a megcsalás gondolata, de nem tettem meg, hiszen szeretem. Rájöttem, vele szeretném azokat az örömöket megélni, amire vágyom. Félretettem a csalódottságomat és az elvárásaimat, és arra helyeztem a hangsúlyt és a saját figyelmemet is, hogy észrevegyem a jó és szép dolgokat Maján. Hirtelen olyan lett, mintha egy új nőt látnék. Kezdtem észrevenni, mennyire szép a hangja, a haja, milyen kedves a mosolya. Elmentem elé a munkahelyére, ami évek óta nem történt meg, és hazafelé úgy intéztem, hogy még egy kis időt kettesben tölthessünk, gyerekek nélkül. Többször hívtam telefonon napközben, és nem az elintézendő dolgokról beszéltem neki, hanem arról, hogy mennyire vágyom rá, és alig várom, hogy hozzábújhassak. Először azt éreztem, hogy Maja meglepődik, de aztán szépen lassan felengedett, nyitottá, nevetőssé és huncuttá vált. Amikor hazaállítottam egy kétszemélyes paplannal, ami alatt egész éjjel egymáshoz érhetünk, akkor kacéran pillantott rám, amire évek óta nem volt példa. Másnap reggel fehérneműben kellette magát, ami azért nagy szó, mert az elmúlt években csak sötétben mert levetkőzni előttem.”

Uraim, Önök tudnak még udvarolni?

Maja és Lajos története magáért beszél. Egy párkapcsolat, két szereplő, szeretet és ragaszkodás, elköteleződés. Ám az intimitás, a tűz kiveszőfélben volt. Az intimitás része a beszélgetés és az érintés is. Lajos felismerte, hogy ha megcirógatja Maja lelkét, akkor és csak akkor van esély arra, hogy a párkapcsolatukba visszatérjen a pezsgés, izgalom és a szexualitás. Félretette a sérelmeit, így képes volt Maja új színeit meglátni. Rájött, hogy nemcsak elvárni kell egy kapcsolatban, hanem bele is kell fektetni. Ugyanis gyakran fordul elő a tartós párkapcsolatokban, hogy nem fektetnek energiát a szeretet, a vágy, az elismerés kifejezésébe. “Úgyis tudja, hogy szeretem, hiszen nem lennék vele, ha nem szeretném” – mondja sok férfi.

Mint a székely viccben:
A székely bácsi és felesége kinn ülnek a teraszon. Egyszer csak anyuka érdeklődik:
– Te szeretsz engem?
– Persze.
– Csak mert sosem mondod.
– Egyszer mondtam, majd ha változik, szólok.

Lajos rájött, hogy a kezdeményezés mindig a férfi kezében van! A nők akkor kezdeményeznek – jó esetben –, ha biztonságban érzik magukat. A biztonságot viszont a férfi teremti meg a nőiség elismerésével, az érzelmek megmutatásával, a vágy kifejezésével. Ha viszont egy párkapcsolat eljut oda, hogy a szexuális kezdeményezés rendszeresen a nő kezébe kerül, akkor várható, hogy a párkapcsolat egyensúlya felbomlik. Ugyanis egy idő után nő nem érzi magát nőnek, a férfi pedig nem érzi magát férfinek.

Uraim, Önök tudnak még udvarolni?

Uraim! Ez a bátrak sportja!

A férfi hódít, a nő csábít! A férfi a hódítás során irányítóvá válik, ami magával vonzza a férfiszerep aktív megélését! A nők szemében – bízom benne, ezzel legtöbb nő egyetért – az a férfi vonzó, az kelti fel a szexuális érdeklődést, aki nem a sült galambot – ez esetben a széttárt combokat – várja tétlenül, hanem tevékeny, energikus, aktív férfi módjára adózik a hódítás művészetének. Aki nem szégyelli megmutatni rajongását, kimondani vonzódását, aki elég bátor ahhoz, hogy kinyilvánítsa érzelmeit még akkor is, amikor már évek óta párkapcsolatban él.

Uraim! A hódítás a bátrak sportja! Ugyanis ehhez is óriási játékszenvedély kell. Itt is igaz az – ugyanúgy, mint a hazai pályán, ahol ugyan minden fűszál ismerős –, hogy nem szabad elbizakodottan kényelmes győzelemre számítani. Mert könnyen előfordulhat, hogy nem mi, hanem az ellenfél rúgja a pazar, győzelmet jelentő gólokat!

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top