Távolsági buszon utaztam, egy vékony, nyúlánk lány ült mellém. Feltűnt, hogy már a busz indulása előtt elővette a tanulnivalóját. Amikor telefonált, folyamatosan angolul beszélt. Beszédbe elegyedtem vele, kíváncsivá tett a kiállása, határozottsága, megkapó szépsége. Semmi mű, semmi manír.
Hanna 23 éves egyetemista, de az egyetem mellett dolgozik, ám mikor mások hazaérkeznek a munkából, ő akkor veszi fel a magassarkút és indul. Guide-ként dolgozik, a külföldről legénybúcsúra érkező fiatal férfiak programjait koordinálja. Ő mesél…
Fizetnek, hogy bulizzak
“Ha valaki megkérdezi, mit csinálok, és elmondom neki, hogy legénybúcsút vezetek, általában az a reakció, hogy ez a legjobb munka a világon, de jó nekem, hiszen azért fizetnek, hogy bulizzak. Természetesen sokszor élvezhető, de legtöbbször korántsem ilyen egyszerű. A munka legelső és egyik legfontosabb része, hogy a sokszor tíz-húsz férfiből álló csoporttal már a reptéren, a feldobódott hangulat ellenére érzékeltessem, hogy a guide tabu, hogy érinthetetlen vagyok a számukra. Érdekes tapasztalás, hogy nem minden esetben ugyan, de legtöbbször könnyen elfogadják ezt. Ezáltal egész hétvégén mint cinkostárs vagyok jelen, és nem mint préda. Természetesen egész idő alatt jönnek a megjegyzések, bókok, hogy inkább azt szeretnék látni, hogy én táncolok, meg hogy a vőlegény inkább engem venne feleségül, sőt még lagzimeghívókat is kapok. Legtöbbször valóban nem lépnek át olyan határokat, ami miatt erélyesebben kellene fellépnem.
Legelső alkalommal próbáltam a csoporttal nagyon kedves lenni – tapasztalat híján –, de ezt ők félreértették. Akkor jöttem rá arra – amikor megkérdezték tőlem, hogy mennyiért mennék fel a hotelszobába –, hogy számukra evidens az, hogy mindent megvásárolhatnak az éjszakában. Kaphatnak lányokat, italokat, kiemelt helyeken ülhetnek a szórakozóhelyeken, rendelhetnek prostituáltakat, minden csak pénz kérdése. Megtanultam, hogy nagyon egyértelműen és határozottan kell közvetítenem feléjük, hogy az én feladatom a programok zökkenőmentes lebonyolítása, hogy fordítsak, vezessem őket a városban, vigyázzak arra, hogy ne húzzák le őket pénzzel, és nem a pillanatnyi szexuális igényeik kielégítése. Kezdőként nehéz volt velük megértetni, hogy nekem csakis arról kell gondoskodnom, hogy a fizetett táncoslányok szépek legyenek, az italok hidegek, a taxik pedig pontosak.”
Két külön világ
Az motoszkált a fejemben, hogy bizony sokunk fejében a legénybúcsú fogalma összekötődik a szexszel és a meztelenséggel. Tele vagyunk előítéletekkel, miszerint az éjszakában dolgozó lányok csakis züllöttek lehetnek, a nők pénzért mindenre kaphatóak. Itt ül ez a szép és intelligens lány mellettem, és arról mesél, hogy hisz a szerelemben, hisz a férfiakban, hisz az érzelmi kapcsolatokban. Annak ellenére, hogy sokszor tapasztalja az éjszakában azt, hogy a férfiak a nőkre és a szexre mint megvásárolható élvezetre gondolnak. Munkája során a szexet nem mint érzelmi kapcsolatot, hanem pénzen megvásárolható szolgáltatást látja.
“A legtöbb legénybúcsús hétvégén a vacsora és egy-két ital után elérkezik az a pont, hogy a sztriptízbárban kötünk ki. Mindig kíváncsian nézem a táncoslányokat. Soha nem zavart a meztelenség, még a legelején sem. Ülök a bárpultnál és iszom a guide-oknak szánt alkoholmentes italokat, és azon totózok, vajon melyik lányt melyik férfi fogja választani és elvinni egy táncra vagy egy privát vetkőzésre a függöny mögé. Ennyi idő után már nem szolgálnak újdonsággal a programok, inkább csak a csoportok és a velük való kapcsolat különbözik.
Az éjszakai programok után mindig alig várom, hogy hazaindulhassak, ahol vár a párom. Látom azt a fajta kettősséget, hogy milyen meghitt, állandó kapcsolatban élni egy fiúval, és látom, hogy milyen a megvásárolt élvezet, a tárgyiasult szex. Hihetetlen számomra, hogy sok fiatal mi pénzt megadna azért, hogy lehetősége legyen ilyen helyekre bejutni. Én itt vagyok, de a szemfényvesztés mögé látok. Sokszor szembesülök a táncoslányok problémáival és nehézségeivel. Nőként nekem nehéz látni azt, hogy lányok százai ezzel a nehéz munkával keresik a pénzt. A szexi mozdulatok mögé látok. Én látom mögötte a lányok valódi személyiségét, azt, hogy számukra ez csupán egy munka, amivel pénzt keresnek. Nem adják oda a lényüket, csak eljátszanak valami olyat, ami a férfiakat izgatja. A férfiak vizuális igényeit kiszolgálják, de annál többet nem adnak a pénzükért. Ringó csípőmozdulatok, imitált vágyakozó csücsörítés, könnyeden repkedő melltartók. De a lényüket, a lelküket nem adják, mert az másé, az nem megvásárolható. Sok esetben a táncoslányokat a sztriptízbár előtt várják a barátaik autóval, hogy minél előbb kimenekítsék őket az éjszakából.
Egyébként letagadhatatlanul jó érzés, hogy biztonságban érzem magam a csoportokkal, hiszen bármi molesztálás esetén a fiúk megvédenek engem. Csinosnak is érzem magam, mert folyamatosan bókokat kapok, és ez jót tesz a női önbizalmamnak. Az is fantasztikus, hogy felnőtt férfiaknak én mondom meg, hogy mit csinálunk és hová megyünk, és ők készségesen elfogadják. Olyankor kicsit úgy érzem magam, mintha az anyukájuk lennék. Ugyanis sokszor fordul elő, hogy az ideérkező csoportok nem konkrét igényekkel állnak elő, hanem rám bízzák a program szervezését. Elmondják, hogy megbíznak az ízlésemben, és én döntsem el azt, hogy hova menjünk vacsorázni és bulizni.”
Meglepetés mindig van
“Előfordult olyan eset, hogy a szálláshelyre mentem a csoportomért, de a csoport nem jött le a szálloda elé. Viszont egy lány jött ki tőlük, aki leült mellém. Rágyújtott, és megkérdezte, hogy az enyém milyen volt? Elmondtam, hogy én nem prostituált vagyok, hanem guide. Jót nevetett, azt mondta, de jó neked, aztán komolyan hozzátette: ezek idióták, én már lejöttem, de még négy lány fönt van. Akkor elgondolkodtam, milyen munkát végeznek ezek a lányok, és sajnálat ébredt bennem.
Aztán egyszer az egyik csoportom az Országház előtt fényképezkedett a limuzinból kiszállva. Azt hittem, engem már nem érhet meglepetés, sok mindent láttam és tapasztaltam, ennek ellenére ennek a csoportnak sikerült meglepnie. Az egyik férfi, aki részeg volt, kivette a hímvesszőjét a nadrágjából, mintha pisilni akarna, és pörgette, pörgette, közben azt kiabálta: »Helikopter! Helikopter!« Elég kiábrándító volt, erélyesen rá kellett szólnom, hogy fejezze be, mert azonnal el fogják vinni a rendőrök. A férfiak néha tényleg állatok módjára tudnak viselkedni.
Hozzá kell tennem, hogy nem vesztettem el még teljesen a hitemet a férfiakban, mert időről időre jönnek olyan csoportok is, ahol nincs igény ilyen jellegű programokra. Ahol a vőlegény a barátai unszolása ellenére sem akar műmelleket fogdosni »öltánc« közben. Ez azért jó érzés, mert azt bizonyítja, hogy vannak még férfiak, akiknek más az értékrendjük.
Másrészt látom azt, hogy semmit nem jelent nekik az sem, ha mégis elfogadják az öltáncot. (Az öltánc során a táncoslány a vőlegény ölében táncol, ezt hívják privát táncnak is.) Aztán a program után olyan csillogó tekintettel beszél a menyasszonyáról, és mutatja róla a fotókat a telefonján, hogy nyilvánvalóak lesznek számomra az érzései. Ilyenkor megolvad a szívem. Azt érzem, hogy létezik a szerelem ereje, és hogy a vőlegény bármennyire is élvezettel adózik a pillanatnak, az igazi kapcsolatát nem felejti el közben. Ez csak buli, az meg egy életre szóló, véresen komoly érzelem.
A munkám nagyon fárasztó. Mindig hajnalban fejezzük be a programokat, reggel lesz, mire ágyba jutok a kedvesem mellé. A következő nap délutánjától ismét a csoporttal vagyok. A napközbeni programok viszont változatosak és érdekesek, azok számomra is aktív kikapcsolódást jelentenek. A kulturális és sportprogramokon természetesen én is részt veszek. Ez egy kicsit csapatépítő tréning is. Észreveszem, hogy a baráti társaság még jobban összekovácsolódik. Általában a sportprogramok után már engem is más szinten fogadnak be a csapatba, szent és sérthetetlen a személyem. Ilyenkor már nem tesznek ajánlatokat, nem akarnak tőlem egyebet, csak hogy sokat legyek velük, és én is érezzem magam jól.
Vannak olyanok, akik máskor is visszajönnek Budapestre, legénybúcsúra egy másik baráti társasággal, és engem kérnek fel, hogy vezessem őket. Ez jó érzés és egyben az elismerés jele. Roppant jó, hogy nőként tisztelnek azért, mert tartom a határokat, mert szexuálisan megközelíthetetlen vagyok. Ennek evidensnek kell lenni a munkámban. Én nem szexuális szolgáltatást nyújtok, hanem azért felelek, hogy az igényelt programok gördülékenyen valósuljanak meg. Persze nő vagyok, amit a csoport férfi tagjai észre is vesznek, de amint egyértelműen jelzem azt, hogy hol húzódnak a határok, abban a pillanatban elfogadják, és tisztelnek engem mint nőt. Ez felemelő érzés. A munkám egyik alapkövetelménye, hogy ezt el tudjam érni.”
Hanna csak mesél és mesél. Vele beszélgetve azt éreztem, hogy ez a fiatal lány testközelből látja, milyen az éjszaka, ahol mindent lehet, de mindenért fizetni kell. A szex csupán egy szolgáltatás, a mozdulatok azért olyanok, mert a megrendelő azt kérte. A dögös és szexi lányok csak addig azok, amíg fizet a kedves kuncsaft. Aztán átvedlenek hétköznapi, gondterhelt vagy éppen vidám lányokká. Érdekes volt látnom azt, hogy egy fiatal huszonéves lány hogyan képes megőrizni női tartását, és mennyire tud vigyázni kapcsolatára, önmagára, női méltóságára úgy, hogy az éjszakában dolgozik.
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.
