nlc.hu
Szex
Vigyázat! Don Juan és Casanova a láthatáron!

Vigyázat! Don Juan és Casanova a láthatáron!

Honnan lehet tudni, hogy ismerkedés után egy éjszakás kaland vár ránk, vagy esetleg a férfi ténylegesen tartós párkapcsolatra törekszik? Hogyan lehet felismerni azokat a férfiakat, akik képtelenek elköteleződni, mert csak egy strigulára van szükségük? Don Juan- vagy Casanova-jelenséggel állunk szemben?

Melyik nőnek ne esne jól, ha egy férfi – ráadásul a macsósabb fajtából – teljes gőzzel udvarol, bókol, és figyelmességekkel halmozza el? Mondhatnánk, tényleg ez minden nő vágya, hiszen az intenzív udvarlás során a nő azt érzi, hogy kell – csakis ő kell – a férfinek. Ennek bizonyítékaként a férfi még a csillagokat is lehozza az égről. Valljuk be, egy ilyen udvarlás után akár az is előfordul, hogy szívesen adjuk be a derekunkat az álomférfinek, hiszen erről ábrándoztunk kislány korunk óta. Főleg, ha jóképű, határozott, “igazi férfi a talpán”, és azt érezteti, csakis minket akar. Nem fél gőzzel, hanem teljes lényével teper értünk. Virágcsokrot küld a munkahelyünkre, váratlanul megjelenik, és autóval visz haza, vagy szenvedélyes levelek és üzenetek záporával fejezi ki vágyait. Eszünkbe sem jut ekkor, hogy létezik férfi, aki egy futó kalandért ekkora energiákat mozgósít. Pedig van ilyen. Ők azok a férfiak, akik Don Juanhoz vagy Casanovához hasonlóan csakis a hódításért élnek. Mi a két típus között a különbség?

Don Juan – az egyik nőcsábász archetípus

“Megismerkedtem Ricsivel, aki néhány évvel volt idősebb nálam. Független volt, jóképű, tapasztalt, csak úgy áradt belőle az életigenlés. Emlékszem az első találkozásra, amikor bejött a szórakozóhelyre, akkor minden nő észrevette. Sármos, határozott volt, tekintete pedig az a mélyre ható fajta. A pillantását nem tudtam észrevétlenül hagyni, dobogott a szívem, és izgultam. Aztán elkezdődött a mindent elsöprő hódítás. Előzékeny volt, egész este azt éreztem, hogy a kedvemet lesi. Jólestek a szavai, bevallom, régen udvarolt nekem férfi ilyen intenzitással. Így utólag már – ha visszagondolok – fel kellett volna tűnnie annak, hogy semmit nem kérdezett rólam, csak magáról beszélt, arról, milyen nagyszerű beosztása van, és hogy mennyire odavoltak érte az exbarátnői. Természetesen hozzátette, hogy úgy érzi, bennem megtalálta az igazit, akire várt. Most már tudom, gyanút kellett volna fognom. Hajnalban beleegyeztem, hogy autóval elvigyen, és nem tiltakoztam az ellen, hogy nála aludjak. Szeretkeztünk. Akkor azonban szétfoszlott a lila köd. Önző volt, és nem figyelt rám, percek alatt orgazmusa lett, és mindezek tetejében reggel közölte, hogy részéről ennyi volt, szedjem a cuccom, és menjek. Úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel, hiszen bedőltem egy önző Don Juan bókjainak” – meséli csalódottan Lívia, 38 éves fodrász.

Vigyázat! Don Juan és Casanova a láthatáron!

Don Juan – a hódítás mestere, akit állandó bizonyítási vágy hajt

Azok a férfiak, akik – Don Juanhoz hasonlóan – csak a hódítási vágyuk kielégítése miatt keresik a nők kapcsolatát, mindent bevetnek annak érdekében, hogy elvarázsolják és megszerezzék a nőt. A nők egyedisége nem foglalkoztatja őket, minden nőt egy kalap alá vesz az ilyen típusú férfi. Jellemzően nem a nők személyisége, hanem a szépsége korbácsolja fel őket és természetesen a hódítás folyamata. A hódítás akkor jelent nekik örömet, ha sikerül megszerezniük a nőt. Ebben az esetben a hódítási vágyuk egy rövid időre kielégül, de már keresik is az újabb “áldozatot”.

Sok esetben az előző rövid kapcsolatot le sem zárják, már keresik az újabb lehetőséget az erőpróbára. A Don Juan-szindrómás férfiaknak az a leghatékonyabb megoldás, ha egy éjszakára korlátozzák a kapcsolataikat, mert miután a hölgyet megkapták, már az újabb hódítások motiválják őket, hiszen érzelmi szempontból a nők nem játszanak szerepet az életükben. Teljes “fegyvertárukat” bevetik, hogy célt érjenek: tudnak udvarolni, kedveskedni, jó beszédkészségük van, és általában remek a humoruk. Állhatatosak, van akaratuk, a nők könnyűszerrel besétálnak egy Don Juan csapdájába.

“Egy ideig élveztem azt, hogy hajt a vérem. Élveztem, hogy bárhol megjelenek, mindig vannak nők, akiket képes vagyok meghódítani. Nem is kellett túl nagy erőfeszítés hozzá. Tudom, hogy jóképűnek tartanak, amolyan alfa hím típusú férfi vagyok. Lányok, nők jöttek egymás után, csak egy ideig számoltam a trófeákat. Mindig élvezet számomra udvarolni, de azt vettem észre, hogy amikor megszereztem a kiszemelt nőt, akkor valami miatt érdektelenné válik a dolog. Nem szórakoztat, nem érzek kihívást. Pedig vágyom egy tartós párkapcsolatra, de úgy nem lehet megvalósítani, ha a megszerzett nő nem jelent kihívást a megszerzést követően. Nők nők után jöttek, de nem voltam egyikbe sem szerelmes. Képtelen vagyok hűségesen benne maradni a párkapcsolatba. Ha meglátok egy nőt, aki megtetszik, mindent arra teszek fel, hogy megszerezzem, ám utána nem érzek késztetést a folytatásra. Mintha egy kielégíthetetlen vágy hajtana folyamatosan!” – meséli Karcsi, 42 éves üzletkötő.

A Don Juan típusú férfiak állandó bizonyítékot és visszaigazolást keresnek arra, hogy ők “jó pasik”. Továbbá az a vélekedés rejlik mögötte, hogy ők a jobbik nemhez tartoznak. Szerintük a nők arra valók, hogy alárendeltekké váljanak a kapcsolatban. Nem éreznek szerelmet, csakis a szexuális hódítás motiválja őket, amit önigazolásra használnak. Csakis önmagukat tartják fontosnak. A szex folyamán a nő már nem érdekli őket, mert már megszerezték a strigulát. Ha mégis képesek egy tartós kapcsolat kialakítására, akkor is kényszert éreznek arra, hogy hódítsanak így az oldalukon élő nőnek sok nehézséget kell eltűrnie. A Don Juan típusú férfiak leginkább bosszút akarnak állni a nőkön.

A Don Juanok nem foglalkoznak a következményekkel, nem vállalnak felelősséget. Keresik a beteljesülést, de soha nem találják meg. Nem vonják le a tanulságokat a múltból, és nem foglalkoznak a jövővel sem. Csak a pillanatnyi örömök motiválják őket. Ennek a jelenségnek a hátterében általában a férfi a szerepben megélt bizonytalanság rejtőzik, egy olyan kényszer, hogy állandóan ellenőrzés alatt tartsa férfiszervének működését. A donjuanista viselkedés infantilis szexuális viselkedési forma, amelynek hátterében a gyermeki “akarom” áll.

Casanova – a nők imádója, a másik csábító archetípus

Casanova tulajdonságai sok mindenben megegyeznek Don Juanéval. Ők is remekül tudnak udvarolni, nagyon lelkesen keresik a nők társaságát, és mindent bedobnak annak érdekében, hogy elcsábítsák a nőt. Azonban a Casanovákat a nők lénye, lelküknek szépsége nyűgözi le, óriási energiákat fektetnek abba, hogy megismerjék a nőket. Hódolattal veszik körül, a nők iránt pozitív érzéseket táplálnak, imádattal zsongják körül választottjukat. Mindezt azért, mert a gyönyörszerzés és a gyönyörök élvezete hajtja őket. A Casanovák teljes lényüket a nőknek szentelik, arra törekszenek, hogy a nők minél inkább elfogadják őket. Szeretik, ha bizalmasaik lehetnek a nőknek, és szakítás után is képesek baráti kapcsolatokat ápolni velük. A Casanova típusú férfiak fontosnak érzik, hogy pontosan azt adják a nőknek, amire azoknak szüksége van, ezért óriási energiákat fektetnek abba, hogy megismerjék “szívük választottját”.

Vigyázat! Don Juan és Casanova a láthatáron!

A Casanova típusú férfiak viselkedésének háttere

A Casanovákat általában gyermekkori érzelmi kielégületlenség jellemzi. Állandóan keresik az igazit, az ideális nőt, de soha nem lelik meg. Vélhetően édesanyjukkal olyan érzelmi kapcsolatban éltek gyermekként, ami nem adta meg nekik az érzelmi kielégülést, ennek folytán ezt felnőttként keresik a nőkben. Képesek tartós kapcsolatok kialakítására akkor, ha megtalálják azt a nőt, aki képes meghozni számukra az érzelmi kielégülést, vagy abban az esetben, ha lemondanak egy életkor után arról, hogy tovább keressenek. Hűségesek azonban csak akkor lesznek, ha képesek értékrendet változtatni, és megérteni azt, hogy a párkapcsolatok működéséhez a felelősségvállalás és elköteleződés képessége is szükséges.

DON JUAN
–    Lerohanásszerűen hódít, és falja a nőket, a szexuális aktusok száma alapján értékeli saját férfiasságát.
–    Számára a kielégülést a nők váltogatásából származó öröm adja, akiket a kinézetük és nem a személyiségük szerint választ ki.
–    Érzelmi kötődésre képtelen.
–    Szexuális együttlét során önző, egocentrizmus jellemzi
–    Partnere nem számíthat biztonságra, hiszen magára hagyja, képtelen a felelősségvállalásra.

CASANOVA
–    Lenyűgözi a női nem, hódításait a nő iránti hódolata hatja át.
–    Számára az életet a nők erotikus kényeztetése jelenti, kielégülését az adja meg, hogy a nőt élvezni lássa.
–    Csábítási technikáját mindig az adott nő testi és lelki tulajdonságaihoz igazítja, fontosnak tartja a légkört, a körítést, azt, hogy a nő élvezze az együttléteket.
–    Kapcsolat befejeztével a Casanovák hálásak a nőknek, mint barát jelen maradnak a nők életében.
–    Képes elköteleződni, hiszen tapasztalatai hozzásegítik, hogy a párkapcsolatban jó szexuális partner és társ lehessen, de csak akkor, ha megtalálja az ideális nőt, vagy értékrendjén tudatosan változtat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top