Eléggé szépségközpontú közegben dolgozol, nálad mennyire volt fókuszban a külső, és mennyire az egészséged védelme az életmódváltásban?
Mivel világéletemben harcoltam a kilók ellen, így mindig a fogyás, az alakformálás volt a középpontban.
Mi volt eleinte a módszered?
Volt, hogy éheztem évekig, de anorexiás azért nem lettem. A sokéves éhezésnek “köszönhettem”, hogy az azelőtti úgynevezett vasgyomromat teljesen hazavágtam: előtte ehettem mások számára felfújó ételeket is – akár egyszerre többfélét – semmi bajom nem volt. Az “egy nap egyszer eszem vagy inkább csak iszomnak” köszönhetően viszont mindenre érzékeny lett a gyomrom, mindentől puffadtam, nem is igazán tudtam volna kiszűrni, mi a baj.
Szóval nem nagyon működött…
Nem, kampányfogyó voltam, de nagy változások nem történtek az alakomon. Aztán elkezdtem a jelenlegi munkámat, ami azzal jár, hogy vagy kutyafuttában bekapsz egy ropit, kekszet vagy semmit. Diétás kólán, kekszen, ropin és egyéb száraz hozzávalókon éltem évekig.
Mi hozta a változást?
Öt-hat évvel ezelőtt egy otthon töltött absztinens szilveszter után csináltam egy ötnapos tisztítókúrát, ami alatt teljesen átfordultak az igényeim, megváltozott az ízlelésem, minden. A harmadik naptól semmi másra nem vágytam, csak müzlire, sőt bekattant a zabkása – amit utoljára gyerekként ettem – és ez minden más addigi ételt elhomályosított az agyamban. Az ötödik nap letelte óta müzlit, de inkább zabkását eszem minden reggel – nincs nagyon kivétel. Ezzel együtt elkezdtem olvasgatni a táplálkozásról – először ismerkedni kezdtem a fehérje-szénhidrát-zsír szentháromsággal, aztán a többivel. A tudatosabb táplálkozással együtt jár, hogy az ember figyelni kezd teste reakcióira is – ekkor kezdtem azt az egészségügyi kanosszajárást is, ami azóta is tart.
A szervezeted mely pontjain mutatkoztak gondok?
Voltam én autoimmun pajzsmirigy-alulműködéses, hormonzavaros, IR-es (inzulinrezisztencia), PCO gyanús; ezekkel együtt egyre jobban beleástam magam a tudatos, egészségért és belső harmóniáért étkezők világába – könyveket vettem, előadásokra jártam, „aha-élményeket” szereztem, tanácsadást vettem igénybe és egyre másra kezdtem az újabb és újabb diétákat. Azaz ugráltam a különböző táplálkozási vallások között.
Vagyis már messze nem csak a külső volt a cél?
Nem, sőt, egyre inkább a külső értékektől a belső harmónia felé terelődött a cél. Tudtam, hogy nem az a helyes út, hogy az ember éhezik, nem eszik. A testünknek üzemanyagra van szüksége, aki ezt nem vallja, fusson neki még egyszer a tananyagnak! Az viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen üzemanyaggal pakoljuk tele. Eredendően, huszonöt éve vagyok vegetáriánus – , de voltam egészségügyi okokból vegán (aki tojást eszik), ezt párosítottam laktóz- és gluténmentes igényekkel.
A vegánság bejött?
Hát, el lehet képzelni, mennyire tudtam a lakásomon kívül megvalósítani úgy, hogy semmilyen szójakészítményt sem ehetek. A másfél év vegánság nekem nem azt hozta, amit reméltem tőle: híztam, enervált voltam és folyamatosan éhes. Többször megkaptam azt is, hogy minden bajom oka az, hogy nem eszem húst – ez persze újabb lelki vívódásokat okozott. Akinek ennyi mindenre kell figyelnie, és ennyi mindent kell megvonnia magától, az előbb-utóbb picit rácsavarodik a témára, ez lett velem is. Semmi másra nem tud gondolni az ember, csak hogy mit fog enni és hol, ott mi ehető, mi nem. Bűnösnek érzi magát az ember, ha lement egy-két sajtótájékoztatós pogácsa, azt érzi, ahogy dolgozik maga a “gonosz” a gyomrában, és rombolja az egészségét.
Meddig tartott ez a szakasz?
Másfél év után hagytam fel a vegánsággal, többször orvost váltottam, újabb diétás tanácsadást vettem igénybe, ami előtt döntenem kellett, beleírhatják-e a tejtermékeket az étrendembe, hogy legyen valami állati eredetű fehérje is. Nem tudom elmondani azt a hetekig tartó maró önvádas és egyben rettegő állapotot, hogy úristen, mi lesz velem, a bűnös tejtermékek, hát biztosan ártani fog… Ehhez jött az újabb “miért nem eszek húst”-kínzás, ami napokig tartó sírórohammal párosult. Nem tudom eléggé hangsúlyozni hogy pusztán az étkezésről volt szó…
Végül újra „simán” vega lettem, bevezettem újra a tejtermékeket, nem laktóz-, csak zsírszegény változatban. Rendszeres, napi ötszöri, három óránkénti étkezést kezdtem tartani, nagyon szigorúan. Ekkor állapították meg az enyhe inzulinrezisztenciát, tehát minden passzolt.
Hol tartasz ma?
Megannyi lelki vívódás, tusa, harc után jutottam el oda, ahol ma vagyok. Van egy endokrinológusom, akivel haladunk, remélem, tudja, hova… Három-négy ruhaméretet fogytam. Nyilván az ő gyógyszer-adagolásának köszönhetően – illetve hogy odafigyelek – fogytam. Már nem akarom az étkezéssel megváltani a világot. Sem a magamét, sem másokét. Csináltattam egy ételintolerancia-vizsgálatot, ami vagy kétszázhúsz-féle alapanyagra mér: kiderült, hogy semmilyen intoleranciám nincs, egyedül a kukorica áll az értékhatáron.
Vagyis lazítottál a gyeplőn?
Igen, hiszem, hogy nem bűn néha cukrot, lisztet enni. Hiszem, hogy ha otthon, a nap túlsúlyában odafigyelünk az étkezésre, akkor ezek nem égbekiáltó bűnök, illetve egy alapvetően jól működő szervezet ezeket megoldja. Itt a hangsúly szerintem a rendszerességen van, tehát nem megvárni, amíg már hat-nyolc órája kopog a szemünk az éhségtől. A másik alapvető dolog, hogy előre elkészített, rengeteg E-származékkal és egyéb műanyaggal készült gyorskaját nem eszünk. Nincs csodadiéta, nem mindenható sem a húsevés, sem a vegánság, mert egyikünknek ez tesz jót, másikunknak az. Ha valaki nagyon bizonytalan, menjen el egy rendes, haladó szemléletű dietetikushoz, csináltasson meg teszteket. Merthogy a diétának, az egészséges táplálkozásnak egyénre szabottan van rételme, ami nekem bevált, az másnak abszolút nem fog – és fordítva.
És mi a helyzet mozgás terén?
Mintegy két évvel az első zabkásázás után kezdtem felügyelet mellett mozogni – addig járogattam edzőterembe, de ekkor derült ki, hogy kezdődő gerincsérvem van. Így kerültem egy csodás edző mellé, aki az alapoktól kezdte a testemet felépíteni, hisz semmilyen normális mélyizomzattal nem rendelkeztem. Négy éve járok hozzá, wonder womannek érzem magam az órái után, kihozza kos énem legjavát. Nő létemre fülig ér a szám, ha dobozra ugrálhatok, sőt, mikor a magasabb doboz került elő, azt is megugrottam. Mikor én magam veszem észre, hogy ez vagy az pár éve még alig ment, bezzeg most… Egyszóval nem elég a diéta, bár abban a teóriában hiszek, hogy 70 százalék az étkezésen, 30 a sporton múlik.
Volt a környezetedben elrettentő vagy épp motiváló példa, hogy miért érdemes vállalni, hogy te máshogy eszel, nem vagy benne az állandó gasztroorgiákban?
Az egyik példa nyilván én magam voltam. Magamon kellett nagyon keményen megtapasztalni, hogy a fagyi visszanyal, azaz a testünk csak egy ideig tűr. Vannak közeli vagy nagyon felületes ismerősök, akik az évek előrehaladtával elképesztő módon elhagyták magukat, nyilván ezek is változásra sarkalló tükrök.
Mi a titka, hogy valaki rajta maradjon az új, kitűzött, egészséges ösvényen?
Ha szembesülök mondjuk egy négy-öt kilós fogyással, akkor én leülök, hogy oké, egész jó vagyok, és leáll a hajtóerő. És akkor megint kezdődik minden elölről. De a legnagyobb titok azt hiszem az, hogy ne ellenségként tekintsünk a testünkre, hanem partnerként.
Neked volt, voltak mélypontjaid?
Kismillió. Minden hétre jut egy.
Mi a kedvenc egészséges ételed, és miért?
A zabkása. Én vízzel főzöm, teszek bele a végén egy adag vegán fehérjeport. És két kocka cukormentes étcsokit olvasztok rá.
Mit élvezel a legjobban az új, egészséges életmódban?
Talán amikor másokkal is megkóstoltatod, amit magadnak szoktál főzni, és ízlik nekik. Ez nem egy nyűg, ennek belülről kell jönnie, és akkor csak élvezhető pillanatok vannak. Rendkívül jókat eszem, ami lehet, csak nekem ízlik, de az sem baj. És a legfontosabb, amit még nem említettem: a víz. A rendszeres, bőséges vízfogyasztás nekem mindenre gyógyír.
Mi az, amit nem sírsz vissza az egészségtelen korszakból?
Mondjuk egy átmulatott este utáni hajnali pizzázás vagy lángosozás, ami utána napokig a gyomromban maradt… hát az nem hiányzik. És az állandó puffadás sem.
Gyerekkorodban egészségesen ettetek, éltetek otthon?
Teljesen átlagos család voltunk kaja terén, de kettőnk közül a bátyám örökölte a vékony alkatot, én meg a hízásra hajlamosat. Ezt senki nem vette tudomásul, így ugyanúgy nassoltam, szörpöt ittam, faltam, mint ő. Zsírral főzött anyukám, nagy szám volt, mikor áttért az étolajra. Tizennégy évesen lettem vega, ekkortól én csak köretet ettem, ennyi lett a változás.
Mi a különbség a húszas éveiben járó, és a mai Anikó között?
A húszéves Anikó éhezett, nem mozgott, a napi győzelem az volt, ha csak egyszer evett és az is mondjuk két szál répa volt. A korgó gyomor nekem mennyei mámort okozott, boldog fülig érő szájjal feküdtem le, ha ezt éreztem. 400 métert nem tudtam volna lefutni, allergiás lettem, kezdetben asztmás is… Ma enyhe IR-em van, amit kezelnek, odafigyelek, mit eszem, a 400 méter nem lenne baj, nincs allergiám, nincs pajzsmirigy-alulműködésem. Az akkori arcbőrömről inkább nem beszélek, ma viszont egész jó, nincsenek rajta emésztési zavarral kapcsolatos jegyek.
Mi a titka az életmódváltásnak szerinted?
Egyszerre minden nem megy. Mindenkinek célszerű kiválasztani egy dolgot, teszem azt egy mozgásformát, amit szeret és jó eséllyel nem ad fel egy hónap után. Ha abban fejlődik, az szerintem hozni fogja a többit magával. De lehetőség szerint ne egyedül kezdje: barátok, klubok vagy a legjobb egy edző. A segítség nem szégyen.
Akár orvosi is?
Persze. Szerintem a legfontosabb az egészségügyi állapot felmérése: ha van intolerancia vagy allergia, arról tudni kell, ha nincs, arról is. És nőknél nagyon fontos a hormonháztartás helyzete. Egyébként mindegy miért kezdi el valaki, a lényeg, hogy elkezdje.