Sztárok

Amit eddig nem tudtál az X-Faktorról

Egy – hazánkban eddig ismeretlen – tehetségkutató, az X-Faktor lett az egyik legnézettebb hétvégi tévéműsor. A válogató lassan véget ér, mi pedig eláruljuk, hogyan folytatódik ezután a verseny.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

„Az X-Faktor négy halmazból áll – meséli Herman Péter, a műsor kreatív producere. – Az első ilyen halmaz a válogatás, ahol a zsűritagok még valóban »csak« zsűritagként tevékenykednek. Itt el kell különíteniük a jókat a rosszaktól, a nagyon alkalmatlanokat a valamennyire tehetséges versenyzőktől.” A második fordulóba, az úgynevezett táborba körülbelül 150-200 versenyző jut tovább. „Ez háromnapos esemény, ahol folyamatosan valamilyen rostán vesznek részt a versenyzők. A harmadik nap végére már csak 24 tehetséges énekes marad bent.” A 24 énekesből négy darab hatos csoportot alakítanak az alábbi feltételek szerint: 17 és 24 év közötti lányok, 17 és 24 év közötti fiúk, 24 feletti koedukált, illetve egyéb produkciók (duettek, együttesek…). „Ezek után a zsűritagokból mentorok lesznek, és a szerkesztőség tagjai (fontos kihangsúlyozni, hogy nem a zsűri!) eldöntik, hogy melyik mentor melyik csoportot kapja.”

Csakis a nézők szavazata számít!

Ezzel el is jutottunk a verseny harmadik, úgynevezett „mentorház”-szakaszához. „Itt a 24 versenyző egy közös házba költözik, és elkezdenek dolgozni a mentorukkal. Ő dönti el, hogy a hat énekesből vagy produkcióból melyik az a három, amelyiket továbbengedi az élő adásba, vagyis a döntőbe.”
A döntőben egy mentorra három ember jut. Az ítészek itt már elsősorban mentori szerepet töltenek be (beleszólnak a dalválasztásba, a színpadi produkcióba…), ugyanakkor véleményt is alkotnak. De nem menthetnek meg a kieséstől senkit. Bármikor bárki kieshet. Csakis a nézők szavazata számít, és ők döntik el, hogy ki nyeri versenyt.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top