 |
Új rovatunkban az adott hónapban lévő évfordulókhoz valamilyen szinten kapcsolódó interjúkat készítünk. Ismert, vagy éppen kevésbé ismert, de érdekes emberek mesélnek. Ez a „Hét témája”. Ezen a héten Détár Enikő színész-műsorvezetőt köszöntöttük fel születésnapja alkalmából.
Általában hogy telik nálad egy születésnap?
Minden ünnep – és így minden születésnap – más és más. Többször ünnepeltem színpadon, nem kötöm ki, hogy aznap ne dolgozzak. Így lesz ez az idén is: Karival irodalmi estre megyünk és két további fellépésünk is van. Ez a mostani amúgy sem kerek évszám…
 |
| „…mindenkinek nem tudok és már nem is szeretnék megfelelni” Fotó: Sanoma Archív / Gálos Samu Mihály |
Hogy állsz a meglepetésbulikkal?
Imádom őket! Volt is bennük részem nem egyszer – Kari mind a 40., mind a 45. születésnapomon elképesztő meglepetésbulikkal kedveskedett.
Mit jelent számodra a kor, az idő múlása?
Hangulatfüggő, mert van, amikor derűsen tudom kezelni, és van amikor bánt. Jó pillanataiban az ember úgy gondolja, hogy az idő nemcsak öregebbé, de érettebbé és bölcsebbé is teszi. De kétségtelenül el is keserítheti, hogy azért a csuda vigye el, túl vagyok a felén! Ha jól vagy a bőrödben, akkor ezt könnyebb elfogadni. Az időt csak le lehet fékezni, megállítani nem. Nyolc vagy tíz évvel ezelőtt is azt mondtam, de jó megőrizni ott és akkor, ami volt. Harcolni nem szabad semmi ellen, hisz az idő telik, és közben az ember folyamatosan változik.
Milyen korszakodat éled?
A sok elfoglaltságom mellett egy abszolút fejlődőképes, mozgalmas időszakot élek, járok relax-angolra, újra aktívan, rendszeresen sportolok, amit eddig mindig csak kampányszerűen űztem. Nem gyúrok, hanem szálkásítok, úgy izmosítok.
Említetted, hogy önmagunk elfogadása a kulcs. Akkor ez neked sikerült.
Fogalmazzunk úgy, hogy megbékéltem.
Mi szükséges ahhoz, hogy nőként százszázalékosan el tudjuk magunkat fogadni?
Ez mindenkinél más egy-egy életszakaszban is, akár egy-két-három évente is változhat. Van amikor elég, ha van egy sikeres munkád, bármi is legyen az, van amikor elég, ha szülsz egy egészséges, szép gyereket, van amikor elég, ha szerelmes vagy, máskor mindez együtt is kevés. Ahogy folyamatosan változik a világ, változunk mi is, és az elfogadás is velünk együtt. Nem hiszek a permanens boldogságban, a permanens elfogadásban. Igenis vannak szakaszok, mindannyian repülünk, zuhanunk, én sem vagyok kivétel.
Változtatnál valamit magadon, és ha igen, akkor mi lenne az? Egy merész új hajviselet, egy orrműtét vagy más?
Ha ez hozna boldogulást, akkor az összes milliomos, idősödő vagy érett asszony boldog, karcsú és gyönyörű lenne. Ez ennél lényegesen bonyolultabb kérdés. Azt hiszem, hogy az ember akkor jár jól, ha nem akarja a másikat a környezetében mindenáron a maga képére formálni. Sem a nőtársait, sem a partnerét, kedvesét, férjét, sem a gyerekeit. Azt szoktam mondani, hogy mi négy szólistaként élünk itthon, és persze nem egyszerű, mert mindegyikőnknek elég erős az akarata.
Hogy viseled a kritikát?
Megtanultam lepattintani magamról, ha bárki kritizál, hogy miért vagy ennyi kiló, miért nem több, miért nem kevesebb, miért nem vagy izmosabb vagy kevésbé izmos, én ezeket meg sem hallom, nem bánt, nem érdekel. Nyilván ha a magánéletemet, a színházi vagy televíziós munkáimat kritizálják – pláne, ha ok nélkül –, akkor az azért megvisel. Számomra fontos, hogy az emberek hogyan ítélnek meg, de mindenkinek nem tudok és már nem is szeretnék megfelelni. A legjobban a barátok, a család, a gyerekeink véleménye számít.
 |
| Détár Enikő lánya, Gigi (2007) Fotó: Sanoma Archív / Ványi Ákos |
Te és a lányod miről beszélgettek? Mennyire vagytok bizalmasai egymásnak?
Gigi mára gyönyörű, okos, felnőtt, 22 éves fiatal nővé cseperedett. Komoly, meghitt beszélgetéseink vannak, jók a meglátásai. Szeretem benne azt a végtelen elfogadást, amivel mások felé fordul. Ő sokféle ember között mozog, „mindenevő” mind a zenében, mind a színházban. Nem sznob, van egy értékrendje, és baromi nyitott a műfajok iránt. Például megnéz egy kő-alternatív, kortárs táncszínházi előadást, de akár egy operettet is, komoly művészfilmeket, de egy teljesen blődli amerikai vígjátékot is. Mindenből megpróbálja kivenni azt, ami számára hasznos.
Igaz, hogy Gigi már 22 éves, de pár éve még kamasz volt. Most a West Balkán-os tragédia óta minden arról szól, hogy védjük meg a fiatal gyermekeinket, ha elmennek szórakozni. Te mennyire engedted őt kamaszkorában hosszú pórázra?
Gigi – velem ellentétben – soha nem volt diszkóbébi, ő inkább koncertekre jár. Az én korosztályomban az éjszakai élet lényegesen „lájtosabban” zajlott. Úgy gondolom, ahhoz, hogy valami új szabály szülessen, bármi változás történjen – és ez a történelemben mindig így volt –, az nem megy áldozatok nélkül. Mindig kell egy felkiáltójel, ami után elkezdünk gondolkodni. Kegyetlen és végtelenül igazságtalan, ami történt! Az anyák, onnantól kezdve, hogy szülnek, életfogytig tartó aggodalomban, rettegésben élnek, hogy a gyerek egészséges legyen, hogy éljen, hogy ne haljon meg. Nem hiszem, hogy annál nagyobb csapást adhat az ég, amikor egy anya a gyermekét veszíti el. Nem ez a dolgok rendje. Ez életellenes!
 |
| „Nem szabad senki múltjára féltékenynek lenni” Fotó: Sanoma Archív / Schumy Csaba |
A férjed által alakított Zsoltnak a Barátok köztben sorra bukkanak fel az eltitkolt gyermekei. A párját alakító Zsófi nincs könnyű helyzetben. Nézed a sorozatot? Mit tanácsolnál nőként Zsófinak?
Ha éppen otthon vagyunk, meg szoktuk nézni, nagyjából képben vagyok. Egy ennyivel idősebb, érettebb férfinak nyilván van múltja, és abban benne lehetnek a gyerekek. Nem szabad senki múltjára féltékenynek lenni. Az előttem lévő időszak nem az én dolgom, az az ő múltja, az ő dolga, az enyém pedig az enyém. Ne tekintsünk vissza, ne vájkáljunk abban, hogy kinek mi van a hátizsákjában. Gyerekeket eltitkolni persze ostobaság. Az más helyzet, ha egy kapcsolat alatt kiderül, hogy egy random, alkalmi liaisonból született egy „szerelem gyümölcse” – azt feldolgozni keményebb dió.
Te mit tennél, hogy reagálnál egy ilyen helyzetre?
Csak elképzelni lehet, hogy akkor mit reagálnék. Nem gondolom, hogy ezen túl tudnék lépni, de az ember soha nem mondja azt, hogy soha, amíg maga nem kerül bele egy adott szituációba.
Egészségileg hogy vagy? Olykor ijesztő címlapokat olvasni veled kapcsolatban.
Köszönöm, remekül! Tudomásul kell venni, hogy aki a tévében szerepel nap mint nap, annak egy határig illik csöpögtetnie valamit magából, de ez nem jelenti azt, hogy kötelező kitárulkoznia. Aki akarja, tegye. Felháborító, hogy megjelenhet egy olyan címlap, mintha nem tudom, milyen bajom lenne, aztán belül, az újságot kinyitva ugyanennek a cáfolata. Ha rólad jelenne meg hasonló, és az édesanyád vagy a gyereked olvasná és kérdezgetné, hogy vagy, tényleg nincs-e semmi bajod, vagy meg se mernének kérdezni, azért azt te sem tartanád fairnek. Van, ami „nincs benne a pakliban”.
