Sztárok

Wolf Kati képviseli hazánkat az Eurovízión!

Wolf Kati képviseli Magyarországot és a Magyar Televíziót az 56. Eurovíziós Dalfesztiválon a februárban nagy sikerrel debütált Szerelem, miért múlsz? című dallal – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a köztévé.
Wolf Kati képviseli hazánkat az Eurovízión!

Duci kamasz volt Wolf Kati

Wolf Kati képviseli hazánkat az Eurovízión!Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Geszti Péter Szerelem, miért múlsz? című szerzeményével indul az idei Eurovíziós Dalfesztiválon a Magyar Televízió, amelyet Wolf Kati ad majd elő a májusi düsseldorfi tévéshow-ban.  „A Szerelem, miért múlsz? kicsit visszaidézi a 80-as évek diszkózenéjét, amelyben felnőttem, és amit imádok, viszont modern hangszerelése teljesen maivá teszi. Ez a dal valóban visszaadja mindazt, ami én vagyok, teljesen magaménak érzem, így óriási öröm, hogy a közönség is szereti! Bízom abban, hogy Európa is szeretettel fogadja, és a dalfesztivál 100 milliós nézőközönségének legalább annyira tetszik majd, mint a magyaroknak” – mondja Wolf Kati.

Várkonyi Attila projektvezető a döntés folyamatáról beszélve elmondta, soha olyan társadalmi összefogást és támogatást nem tapasztaltak korábban, mint Kati esetében. Százszámra kapták a leveleket a nézőktől és a külföldi rajongóktól, akik a dal első nyilvános elhangzása után azonnal jelezték, hogy ezt a számot szeretnék a versenyre küldeni. „Így az a szerencsés helyzet állt elő – tette hozzá a DJ-ként is ismert televíziós –, hogy mind a magyar és nemzetközi közönség, mind a zenei szakma kiállt egy dal mögött, amely lényegesen megkönnyítette a döntésünket.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top