Sztárok

Szerelmespár vezeti a Való Világot

Ma délben bejelentették a Való Világ 5 kísérőműsorait, és azt, hogy kik lesznek a műsorvezetők.

A Való Világ új évada szeptember 12-én, hétfőn indul. A két műsorvezető: Lilu és Sebestyén Balázs lesz. Az egy órás Beszavazó show, minden hétköznap este 22:15-től kezdődik. Az első lakók beköltözése után elindul a napi összefoglaló, ami a Barátok közt után kezdődik (körülbelül 21:00-kor – a szerk.). A készítők szerint a VV5-be, idén érettebb, öntudatosabb társaság jött össze, és a játékosok átlagéletkora is magasabb mint az előző négy szériában.
Idén is indulnak kísérőműsorok. A NekedValó és a BeleValó is a Cool TV-n jelentkezik majd.  A NekedValó műsorvezetője: VV Gigi és Istenes Bence lesz. Míg az éjszakai  BeleValónak: VV Anikó, VV Olivér, és VV Béci lesznek a házigazdái. Így tehát a tavalyi műsorvezetők közül: Mádai Vivi, Győzike és Valkó Eszter idén nem jutott szerephez. Illetve érdekesség, hogy a szerelmespár: Istenes Bence és VV Anikó is egy csatornánál fog dolgozni.
Ahogy korábban megírtuk, a villát belülről teljesen átépítették, valamint a villából nyílik egy úgynevezett Aréna, ahol a villalakók szellemi és fizikai versenyekben mérik össze a tudásukat.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése