Sztárok

Pénzért csábított VV Péter

A VV kiesett játékosa egy valóságshow kedvéért tönkretett egy esküvőt. Nemcsak a menyasszonyt csábította el, hanem a násznép előtt le is vetítette az arával folytatott intim együttlétét – írja a Bors.

Pénzért csábított VV PéterA valóságshow-veterán televíziós szakemberként, kreatív szerkesztőként  több próbarealityben is szerepelt már. Pár évvel ezelőtt Péter, aki a VV-ben szinte valamennyi lánynak csapta a szelet, egy olyan műsorban vett részt, ahol azt a feladatot kapta, hogy egy házasság előtt álló menyasszonyt vigyen az ágyába. A próbaepizód végül annyira durvára sikeredett, hogy nem lett folytatása, sőt a felvétel is örökre dobozban maradt. A műsor lényege az volt, hogy a  szerkesztők az egybekelés előtt egy héttel különválasztották a leendő házasokat, s ez alatt mindenféle kísértéseknek tették ki őket. „Ekkor került a képbe Péter, mint beépített szereplő, aki elkezdte csapni a szelet a becsiccsentett menyasszonynak. Végül olyan sikeresen akciózott, hogy szobára vitte a leányzót egy előre bekamerázott lakásba. Péter végül nem teljesítette az aktust, pedig a hölgy benne lett volna mindenben, sőt az előjátékig is eljutottak” – értesült a bulvárlap egy bennfentestől. Ezután jött csak a feketeleves: az esküvő előtt megmutatták a násznépnek a lakásban felvett jeleneteket, mire a vőlegény kiadta a csalfa ara útját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top