nlc.hu
Sztárok
Ma este eldől, ki nyeri a VV-t! Ki kockáztatott legtöbbet?

Ma este eldől, ki nyeri a VV-t! Ki kockáztatott legtöbbet?

Aki mindent visz, 50 millióval távozhat a játék végén. Ketten azonban üres kézzel térnek haza, pedig ők is mindent egy lapra tettek fel. Kinek van a legnagyobb veszítenivalója?

Rettegésben telhet VV Attila, Seherezádé és Csaba utolsó pár órája a végső döntő előtt. Aki nyer, arra arany élet vár, a két vesztes azonban hatalmasat bukik. Kitartani ugyanis a végsőkig, és az utolsó pillanatban elbukni mindent, a legnagyobb veszteség. Lássuk, ki mit kockáztatott azért, hogy részt vehessen az idei Való Világban.

Attila: minden ezen múlik

Attila folyamatosan azt hangoztatja, hogy a villában tapasztalta meg először, milyen, ha valaki szereti és elfogadja őt. Az összeférhetetlen tehát eleve elbukja a villában kapott szeretetet, de még ennél is több, amit a játék előtt feladott. Vállalkozása csődbe ment, feladta az albérletét is, de a játék során az is kiderült, hogy hatalmas adósságokat halmozott fel. Azt nem tudni, mennyire igaz, de arról is esett már szó, hogy egyes behajtók alig várják, hogy kitegye a lábát a luxusbörtönből. Neki tehát tényleg a lét a tét.

 

Ma este eldől ki nyeri a VV-t! Ki kockáztatott legtöbbet?
 
Attilának a lét a tét
 
Seherezádé: se szerelme, se otthona
Seherezádé szakításának egy ország lehetett a tanúja, a szőke hölgyet ugyanis villabéli szerelmi kavarodása miatt dobta olasz pasija. Sehi így hajléktalanná is vált, hiszen Claudio elküldte a szőkeség csomagjait Magyarországra, és kirakta a közös otthonukból. Sehi így édesanyjánál vagy barátnőinél lakhat, ha nem nyer, és édesapja egyik szoláriumszalonjában dolgozhat.
 
Ma este eldől ki nyeri a VV-t! Ki kockáztatott legtöbbet?
 
Sehinek nincs hová mennie
 
Csaba: ő van a legkönnyebb helyzetben
Mindössze tanulmányait halasztotta el a gazdasági egyetemen, így túl nagy kár nem érte a Való Világ alatt. Persze kiderült a titka, hogy rendőrnek tanult, de ezt környezetében már úgyis tudta mindenki. Legnagyobb baja az lehet, ha ráragad a villában kapott becenév, a Tuja.
 
Ma este eldől ki nyeri a VV-t! Ki kockáztatott legtöbbet?
 
Csabát mindenki Tujának fogja hívni
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top