Sztárok

Vége! Szakított Szabó Zsófi és Berki Krisztián

Három hónapig tartott az egykori Fradi-vezér és a Jóban Rosszban sorozat színésznője között fellángolt szerelem. Immár külön utakon folytatja Berki Krisztián és Szabó Zsófi, a szétválásukat pedig azzal indokolják, hogy nem illettek egymáshoz – írja a Bors.

Vége! Szakított Szabó Zsófi és Berki KrisztiánSzakított az álompár. Amilyen gyorsan jött a románc, olyan hamar el is illant, akárcsak a Fradi-vezér korábbi kapcsolatainál. Berki Krisztián a TV2 Frizbijének szerdai felvételén vallotta be, hogy külön folytatják életüket. „A szerelmünk Zsófival örök, a kapcsolatunkat azonban most felfüggesztjük. A tetoválást nem tüntetjük el, az szép emlék marad” – árulta el a Fradi-vezér, aki ellen büntetőeljárás folyik, s akár 3 év börtönt is kaphat. A bulvárlap úgy tudja, hogy a szétválás egyik oka Berki külföldre távozása, az üzletember ugyanis pár hónapra az USA-ba költözik, ezért az ő kezdeményezésére szakítottak. Míg a másik verzió szerint Szabó Zsófi – akit eleinte féltettek az üzletembertől – mondta ki, hogy vége, mivel megelégelte Berki botrányokkal teli életét, és rájött, nem való hozzá a rosszfiú. Látszólag egyiküket sem viselte meg a szakítás, sőt Berki már újabb szépségek körül sündörög.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top