Egy sejk is kevés most
Egyes jelekből, és talán túl merészen, de arra következtetünk, hogy az idei Mega-csapat szerelmi téren jóval tudatosabb a korábbi megáknál. Radics Giginek ugyan nem volt még barátja, de azt mondja, ezen jó szokásán most sem szándékozik változtatni. „Egyelőre a kitűzött célra koncentrálok” – mondja a 15 éves lány, akit egyébként a Megasztár 5-ben való szereplése után Facebookon keresett meg egy arab férfi. „Egy gazdag sejk fia volt, és feleségül is kért” – teszi hozzá, mondván, hogy bár szüleivel együtt jót szórakoztak rajta, azért házasság helyett továbbra is a zene az első.
Hasonlóan vélekedik Burgess Benji is, aki másfél hónapja esett túl egy szakításon egy Vivien nevű lánnyal, és egyelőre ő is inkább a szereplésre koncentrál. Viszont a (lány) rajongókkal kifejezetten nyitott. Arra a kérdésre, hogy nincs-e hiányérzete a „Megasztár-házban”, azt válaszolja, leginkább a főzés hiányzik neki. Ezen persze nem nagyon csodálkozunk, hiszen a verseny legfiatalabb versenyzői esetében valahogy rendjén van ez így.
Párkapcsolati csőlátás
Horváth István a selejtezők idején, még a Livin’ on a prayer című számmal tupírozta érzelmes hangjával a hátunkon a szőrmét, most pedig főleg (már-már) kóros barátnőfüggése miatt csodálkozhatunk rá produkcióira. Kezdte a Józsa Janká-s közös formációban egy akut szájhúzással, mondván, kellemetlen neki a vegyes duettes romantika, mert „neki barátnője” van. Majd következett a döntő első része, ahol az egymilliós nézőszámot ignorálva egyenesen a közönség soraiban ülő barátnőjének, Szintinek énekelt, periférikus látását (ergo a körülötte tánc céljával megjelent lányokat) időszakosan és teljesen kiiktatva. István élete legmeghatározóbb pillanatai közt említi a top 12-be való bejutását, és a barátnőjével való, két évvel ezelőtti megismerkedést is. Érdekes kettősség ez, amit az egyébként reklám-marketinges végzettségű játékosnak, úgy fest, kicsit sem sikerült magában egyensúlyba rendeznie. Hiszen szép-szép, hogy valaki kötődik valakihez, és szereti nagy elánnal, de a magánéletnek színpadon elvileg helye nincs.
„Ez az én versenyem”
Egyetért ezzel Farkas-Jenser Balázs is, szerinte ha a színpadon szerelmes dalt kell énekelni, akkor szerelmes dalt kell énekelni. Ilyenkor persze sokat számíthat az is, hogy mennyire stabil a kapcsolat, milyen erős a partneri háttér.
„Én persze azért beszélek ilyen könnyen, mert nagyon belátó a párom. Pontosan tudja, hogy ez a szakmám, tökéletesen megérti, és okosan kezeli” – meséli a versenyző, aki 9 hónapja él párkapcsolatban. Azt mondja, a barátnője éppen ezért jól viseli, ha lányokkal kell táncolnia, ne adj’ isten dobálnia őket, vagy hozzájuk kell érnie a produkció közben. „Nem akad ki, és nem féltékeny. Érti, hogy ezt kívánja meg az előadás, és ő meg is adja hozzá nekem a hátteret. Bár hozzá kell tennem, hogy azt azért nehezen viseli, amikor napi 10-15 lány bejelöl a Facebook privát profilomon” – mondja Balázs. Az előző szériák negatív párkapcsolati példái őt sem hagyták hidegen. „Már a műsor elején masszív megelőzésbe kezdtem. Borzasztó alaposan elrejtettem a barátnőmet, és ő is elrejtette magát, egy árva komment nem utal arra, hogy mi együtt lennénk. Ez az én versenyem, nem akarom, hogy őt támadják, mert egy olyan valakivel van együtt, aki közismert.”
Azért kisebb faggatózás után kiderül, hogy a „barátnő” létezésének tényleg nem mindig örülnek a rajongók. A legrosszabb komment, amit eddig olvasott, az volt, amiben azt írták, már most utálják a lányt, akivel össze fog jönni.