Sztárok

Stohl félt, hogy zombivá vált

A színész attól rettegett, hogy eltompul az agya a börtönben, hiszen szinte semmi sem jutott eszébe az egyik állandó darabjának a szövegéből. Ám amint a szabadulása után újra belevágott a próbákba, még a poénok is eszébe jutottak – írja a Blikk.

Stohl félt, hogy zombivá váltStohl András – aki a szabadulása után gőzerővel vetette bele magát a munkába – a börtönben nemcsak a szövegre nem emlékezett, hanem időnként még a nevekre sem a Jó zsaru, rossz zsaru című darabból. Kétségbe ejtette, hogy zombivá vált, miközben a börtönbüntetése előtt már 19 telt házas előadáson volt túl. „Féltem, hogy nem megy majd többé, olyan tompult maradok, mint benn” – vallotta be Stohl a hétfői, első próbák után. A színész ugyan megpróbált gyakorolni a rácsok mögött is, de egyáltalán nem ment, képtelen volt esténként felmondani a szöveget. „Eléggé megrémültem, féltem, hogy nem jön vissza a memóriám. Az az őrület, hogy felmegy az ember arra a színpadra, azzal a személlyel, és visszatér minden” – árulta a el a színész, akit szinte elhalmoznak munkával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top