Sztárok

Munka és pénz nélkül maradtak az RTL-esek

Nem tartottak sokáig a haknik a VV kevésbé színes játékosainak. Mivel B tervük nem volt, most nehezen tudják fenntartani magukat.

Munka és pénz nélkül maradtak az RTL-esekVV Shadi még kiesése után is hetekig okolta a többi játékost, amiért kizavarták párbajozni. Aztán hihetetlen módon beleszeretett VV Dyába, ám megcsalta egy tehetségkutatóban feltűnt lánnyal. Majd kitalálta, hogy rapper lesz, de zenei pályafutása addig sem tartott, mint VV Zsófikáé. Végül be kellett látnia, hogy a VV-ből ő már nem tud megélni. „Nehéz talpon maradni, én is csalódott vagyok… Nem egyszerű állandó munkahelyet találni, hiszen valamilyen szinten megváltozott az életünk” – ecsetelte egy hetilapnak a még néha felkéréseket kapó Shadi.

Nem áll jobban haknik tekintetében VV Dya sem. Pedig ő aztán gondoskodott róla, hogy forogjon a neve a médiában. Szerelmes volt Shadiba, aztán titkos levélben üzente meg Fecónak, hogy bizony teljesen belehabarodott. Majd hetekig a kóros soványságáról írtak a lapok, amire ő csak annyit mondott, inkább lesz vékony, mint kövér. „Nem akarok siránkozni, de valamivel személy szerint én is többre számítottam” – mondta Dyácska, aki szeretne állást, de nem tudja, milyen irányba menjen. Így egyértelmű, hogy jelentkezett az RTL új sorozatába…

VV Vera egész sokáig húzta a villában. Ennek ellenére őt sem halmozzák el felkérésekkel, ám nem panaszkodik. Bokszolni jár, néha beugrik Bunyós Pityu zenei estjére háziasszonykodni. De az ő álma is egy állandó munkahely.

Azért minket vigasztal a tudat, hogy a VV-s lányok többségét még most is szponzorálják. Így már majdnem mindegyik szőke póthajjal pózol, és hetente járkálnak a plasztikai sebészhez.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése