Sztárok

Beismerték: együtt jár VV Attila és Kinga

Hol van már az a Kinga, aki undorral nézte végig, ahogyan hozzáér VV Attila? Sehol. Kinga szerelmes lett Attila pedig mindig is az volt. Beismerték, most együtt is vannak.

Beismerték: együtt jár VV Attila és Kinga„Kapcsolatunkat inkább romantikusnak nevezném, mint barátinak” – mondta VV Attila a Blikknek. Pedig ő nem is kínált kétmillió forintot Kingának egy éjszakára, nem úgy, mint egy névtelenségbe burkolózó üzletember. Ráadásul Kinga a Való Világ döntőjén még Attila ellen drukkolt, és hangosan zokogott, hogy nem az ő Csabija nyerte meg a játékot. Majd hetekig nem is beszéltek Attilával.

A Blikk szerint akkor változott meg minden, amikor a VV-győztes újra találkozott Kinga szüleivel, akik arra kérték, hogy „azt a Kingát felejtse el”.  „El is felejtettem, biztos voltam benne, hogy mi ketten az életben nem keressük meg egymást. Bennem nem is volt nagy hajlam a találkozásra, de aztán Kinga a tévén keresztül üzent, hogy szívesen látna, beszéljünk” – magyarázta a Blikknek Attila, aki azt is hozzátette, hogy lassan alakult ki közöttük a kapcsolat. „Szerintem azt, ami a villában történt, egyedül az érti meg, aki ott volt. Az egy teljesen speciális élethelyzet” – magyarázza Kinga bizonyítványát Attila.

Kinga azt mondja, ő bizony már a villában hagyott levelével is éreztette, hogy Attila megmozgatott benne valamit. „Csakhogy belépett a képbe Csaba, aki sok problémát okozott” – mondta Kinga.

Hogy most mi van köztük? Párkapcsolat. Legalábbis Attila szerint. „Nagyon az elején járunk még, egyelőre magunkkal szeretnénk foglalkozni” – zárta le a témát a győztes. Mi pedig csak annyit fűznénk hozzá, hogy biztos igaza van, hiszen nekünk februárban azt mondta: ő bizony csak azért nem jön össze valakivel, hogy írjanak róla a lapok…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top