Sztárok

Ezzel zsarolja VV Cristofel a megvert Veronikát

Veronika ügyvédet fogadott, hogy VV Cristofel a bíróság előtt feleljen, amiért összeverte őt. Máris egy újabb Damu-ügyet emlegetnek, ám Cristofel továbbra is állítja, hogy csak egy pofonról van szó, és nem hagyja magát...

Ezzel zsarolja VV Cristofel a megvert VeronikátA Blikk információi szerint a kórházat sietősen elhagyó Veronika ügyvédet szerzett és feljelentette Cristofelt. A lányt azután szállították a baleseti sebészetre, hogy elmondása szerint volt párja fojtogatta, rugdosta, beverte az orrát, megütötte és lelkileg is terrorizálta, hiszen levágta a plüssállatai fejét.

Cristofel ezzel szemben továbbra is „csak” pofonra és falhoz szorításra emlékszik. „Csak megpofoztam, nem vertem agyon. Tudom, hogy egy nővel nem szabad ilyet tenni. Úgy érzem, az emberek mellettem állnak… Veronika most sajnáltatja magát, és ha valóban feljelentést tesz, akkor nekem is lesz pár adu ászom ellene. Különben sem keresett még meg a rendőrség” – mondta fellengzősen a Blikknek Cristofel, aki szerint ebből nem lesz rendőrségi ügy. Ha pedig lesz, mint láthatjuk, majd jól kihasználja az „adu ászát”.

Cristofel még mindig nem érzi a súlyát annak, amit tett. Úgy viselkedik, mintha nem történt volna semmi… A fojtogatás, a rugdosás, a késsel való fenyegetés szerinte nem komoly bántalmazás? Nem úszhatja meg büntetlenül, meg kell kapnia ezért a tettért azt, amit érdemel! Ha nem büntetik meg, akkor mással is ezt teszi, és én nem akarom, hogy újabb szenvedő alanya legyen a brutalitásának. Nem lehet büntetlenül nőket verni – mondta Veronika a Blikknek. A lány ügyvédje, dr. Hyross Virág hozzátette, hogy súlyos testi sértés és személyi szabadság korlátozásáért is felelnie kell Cristofelnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top