Sztárok

Sztárügyvéd védi VV Veronikát

A VV 5 kubai csődörét kihallgatták a rendőrségen a nőverés miatt, Veronika ugyanis feljelentette exét. A volt villalakót akár más bűncselekményekkel is megvádolhatják, és akár börtönbe is kerülhet.

Sztárügyvéd védi VV VeronikátElvitték a rendőrök VV Cristofelt. A Való Világ-sztárért – aki tagadja a brutális verést – hétfőn egyenruhások mentek az otthonába, majd a VIII. kerületi rendőrkapitányságra vitték, hogy kihallgassák őt a súlyos testi sértés kísérlet alaposa gyanúja miatt. A kórházat sietősen elhagyó Veronikát az a dr. Hyross Virág ügyvédnő képviseli, aki eddig szinte minden peres ügyéből győztesen szállt ki – írja a Bors. Többek között Kovács Lázár volt szeretőjét, Bíró Andreát képviselte a gyermekelhelyezési perben. Az ügyvédnő szerint a vasárnap beadott négyoldalas feljelentés nyomán példaértékű gyorsasággal intézkedett a rendőrség.

Mint a Blikknek elmondta, a verekedés és a késsel történő fenyegetés a VV-s lány bérelt lakásában történt, és az oda-vissza költözésen robbant ki a vita. A kubai fiú ugyanis nem akarta elhagyni addigi közös otthonukat, ezért fajult az összetűzésük tettlegességig. Cristofelt nem tartották bent sokáig a rendőrségen, késő délután szabadon távozott.

Az ügyben súlyos testi kísérlet megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el. A Bors úgy tudja, hogy amennyiben bíróság elé kerül az ügy, akár más bűncselekményekkel is megvádolhatják Veronika exét, például személyi szabadság korlátozásával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top