Sztárok

VV Sehi bepasizott

A VV5 szenvedélyes nője alig kapta meg az új mellét, egyből udvarlót fogott magának. Egy nála jóval idősebb férfiba szeretett bele az egykori villalakó, aki egyelőre rejtegeti új párját – írja a Bors.

VV Sehi bepasizottSeherezádénak visszatért az önbizalma, amióta kicserélték a mellimplantátumát, hiszen máris egy új férfi feszít az oldalán. A titokzatos lovagjával már az első perctől fogva egymásra hangolódtak, ám VV Sehi félti az új románcát, ezért nem mutogatja őt a médiában. „Tény, hogy találkozgatok valakivel, akit egy közös barátunkon keresztül ismertem meg, mert ugyanabba a társaságba járunk. (…) Nagyon jól érzem magam vele, közös programokat szervezünk, feltérképezzük egymást, de ez még csak az ismerkedés fázisa” – magyarázta a felturbózott mellű exvillalakó, aki nem tartotta be a fogadalmát, miszerint jó ideig nem kezd férfival. „Spontán jött az egész (…) Egyszerűen így hozta az élet, itt a tavasz, boldog vagyok” – tette hozzá a Claudióval való kapcsolatán túllépő Seherezádé. A bulvárlap úgy tudja, hogy a VV5 szenvedélyes nője egy nála tíz évvel idősebb férfiba szeretett bele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése