Sztárok

Elképesztően néz ki Dobó Kata a szülés után

Két hónapja adott életet első gyermekének Dobó Kata, s azt mondja, ő bizony nem siet leadni az esetleges pluszkilókat, nem kezd őrült diétába, mert most nem ez a legfontosabb.

Kata a Best magazinnak úgy nyilatkozott, hogy a terhesség és szoptatás idején el sem tudja képzelni, hogy fogyókúrázzon. „Korábban minden tavasszal beiktattam egy tisztítókúrát. Ez gyakorlatilag egy léböjtkúra volt, ami azt jelentette, hogy egy egész héten keresztül nem ettem semmit. Ez valóban nagyon hatásos módszer, nemcsak a méregtelenítésre, hanem a fogyásra is. De az egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy idén tavasszal ugyanúgy, mint tavaly, elvégezzek egy ilyen kúrát” – mondta Kata a Bestnek, és azt is hozzátette, hogy sokáig szeretne szoptatni.

Dobó Katához hasonlóan Jennifer Garner sem kér a szülés utáni villámfogyókúrákból! Ben Affleck neje februárban adott életet harmadik gyermekének, és cseppet sem siet azzal, hogy megszabaduljon a pluszkilóktól. Továbbra is bő és előnyös holmikat hord, és nem célja, hogy már két hét múlva beleférjen a régi szexis ruháiba. „Nem tudom, hol találnék napi két órát az edzésre, plusz utazásra, vagy arra, hogy külön főzzek magamnak. Legfőképpen olyasmit, amitől nem esem össze délutánra. Három gyerek mellett nem lehet rizskekszen és párolt zöldségen élni, különösen úgy, hogy négyóránként szoptatok” – mondta Garner

További képek Dobó Katáról és a cikk folytatása kizárólag a legfrissebb BEST magazinban.

 

 
Igazi nő!
 
Igazi nő!

 

Elindult a Nők Lapja Café anyák napi rovata!

Te mivel leped meg édesanyádat? Válassz itt egy videoüzenetet, és küldd el neki, mi pedig gondoskodunk róla, hogy pontosan anyák napján kapja meg! 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top