nlc.hu
Sztárok
Szinetár és Bereczki mindenki előtt színjátékot játszott

Szinetár és Bereczki mindenki előtt színjátékot játszott

Szinetár Dóráról és Bereczki Zoltánról még a kollégák sem sejtették, hogy problémákkal küzdenek. Azt mondják, még arra is odafigyelt a házaspár, hogy együtt érkezzenek és távozzanak a színházból.

Szinetár és Bereczki mindenki előtt színjátékot játszottSenki nem sejtette, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán már hónapok óta a válás küszöbén áll. A házaspár nemcsak a rajongók előtt titkolta a megromlott házasságot, de még a kollégák sem vettek észre semmit, akikkel szinte naponta találkoztak. „Kifejezetten figyeltek arra, hogy egy-egy színházi előadásra együtt érkezzenek, majd a munkát követően együtt is távozzanak a teátrumból” – mondta a Blikknek egy ismerősük. A szezon végén is közösen távoztak, sőt ezután kézen fogva érkeztek meg egy étterembe, ahol közösen vacsoráztak. Válásukról szóló bejelentésük mindenkit váratlanul ért. Arról még nem tudni, hogy később megmaradnak-e munkában a jól megszokott párosként, de a már előre lekötött közös fellépéseket nem áll szándékukban lemondani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top