nlc.hu
Sztárok
Ráfáztak a mentősök Stohl motorjára

Ráfáztak a mentősök Stohl motorjára

Százezreket költenek a mentősök a színész ajándékára. Eddig ugyanis csak a pénzt vitte Stohl András motorja, amelyet önzetlenül odaadott a robogós mentősöknek – írja a Blikk.

Ráfáztak a mentősök Stohl motorjávalA limitált szériájú Moto Guzzi California típusú motorját börtönbe vonulása előtt ajándékozta a lányával egy darabban játszó Stohl András nagyvonalúan a Hungary Ambulance robogós mentőknek, hiszen ő már nem járhat vele. A robogó azonban az elmúlt 10 hónapban csak a pénzt vitte, mert szinte mindent ki kellett cserélni rajta. „Jó szívvel adta, nem tudhatta, hogy korábban karambolozhattak vele, és például belül repedt a tankja” – mondta Siklósi Gábor, a robogós mentők szóvivője. Most éppen az AC-pumpa romlott el a járgányon, amelynek a javítása 160 ezer forintra rúg. Ahhoz pedig, hogy ÁNTSZ-engedélyt kapjon mentésre, legalább 300 ezer forint kiadással járna. A mentősök állítják, mégis megéri a márciusban szabadult Stohl motorjának a javítása, hiszen a feljavított motor fenntartása már olcsóbb lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top