Sztárok

Oláh Gergő vastelepet nyitna, ha megnyerné az X-Faktort

Oláh Gergő, az X-Faktor versenyzője régóta álmodik róla, hogy vastelepet nyisson. Ha sikerül megnyernie a versenyt, akkor szeretné ezt az álmát megvalósítani.

Oláh Gergő boldog, mert végre azt csinálhatja, amit szeret, ráadásul a mentorok és a közönség is a szívébe zárta a fiút, az előadás után is csupa dicséretet kap a zsűritől. Nem szállt a fejébe a dicsőség, máris előre gondolkozik, hogyan tudna több lábon állni úgy, hogy az éneklést is folytathassa, derül  ki az Epizódból.

„Ha enyém lenne a főnyeremény, valóra válthatnám több nagy álmomat is. Mert nem csak arról ábrándoztam, hogy ismert és elismert énekes legyek. Arra is régóta vágyom, hogy megnyithassam saját vastelepemet” – nyilatkozta. A furcsa vágyat azzal indokolta, fontos a mai világban, hogy az ember több lábon álljon, és számára a legfontosabb, hogy eltartsa a családját.

Oláh Gergő vastelepet nyitna, ha megnyerné az X-Faktort

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése